A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Az NTAK-adatszolgáltatás bevezetésének egyik meglepő újdonsága volt, hogy a gyermekek adatait is csak a személyi igazolvány bemutatásával lehetett rögzíteni, azaz nem adhattunk volna szállást igazolvánnyal nem rendelkező gyerekeknek. A kormány tavaly egy átmeneti intézkedésben 2022. június 30-ig felmentést adott ez alól. Ezt az időszakot most meghosszabbították, év végéig továbbra sem kell a 14 év alattiaktól személyi igazolványt kérni.

Tavaly szeptember elején lépett hatályba az az intézkedés, mely az adatszolgáltatás részeként az igazolványok ellenőrzésére kötelezi a szállásadókat. Ekkor indult el a VIZA, azaz a Vendég Információs Zárt Adatbázis, melybe fel kell töltenünk a szállás elfoglalásakor a vendégek adatait. Az adatokat nem lehet kézzel felvinni a rendszerbe, ehhez digitális okmányolvasót kell használni. A kötelezettség minden vendégre egyformán vonatkozik. Aki nem mutatja be adatrögzítésre az igazolványát, annak nem adható szállás, el kell tanácsolni akkor is, ha előre kifizette a szolgáltatás díját.

Egy körülményre viszont nem voltak tekintettel a törvényhozók. A kormány csak késve és alig hangsúlyozva kezdte kommunikálni, hogy ez a változás bizony a legkisebbekre is vonatkozik. Kisgyermekeknek sem adható szállás, ha nem rendelkeznek valamilyen fényképes azonosító igazolvánnyal, azaz nincs személyi igazolványuk vagy útlevelük. 

Gyermekek számára viszont a személyi igazolvány elkészítése 14 éves kor alatt nem kötelező. Ha a család nem akar külföldre utazni, vagy egyéb hivatalos ügy nem indokolja, akkor a legtöbben nem is készíttetnek igazolványt a kicsiknek. Így a problémával nagyon sokan a szálláshelyeken szembesültek volna, és az egész ügy súlya a szállásadókon csapódott volna le. Kivétel ugyanis nincs, ha a gyereknek nincs igazolványa, akkor nem adhattunk volna neki szállást  egyetlen éjszakára sem.

A problémát felismerve, még az igazi konfliktusos helyzetek jelentkezése előtt a kormány gyorsan hozott egy átmeneti intézkedést. Szokás szerint a járványügyi szabályok között jelent meg egy módosítás, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején, 2022. június 30-ig a szabályt eltérően kell alkalmazni, és a 14 év alatti gyermekektől nem kell személyi igazolványt kérni. A gyermekek adatait a szülő bemondása alapján kell rögzíteni. 

Ezt az átmeneti szabályt a kormány most további fél évvel, 2022. december 31-ig meghosszabbította. A gyermekekre vonatkozó szabály továbbra sem az eredeti törvénybe került be, ez most is csak átmeneti intézkedés. Remélhetőleg ez a fél év arra is elég lesz, hogy a kisgyermekes családok figyelmét felhívták erre a rendelkezésre. Tudatosítani kell a szülőkkel, hogy a belföldi utazásokhoz is szükség van a kisgyermekek irataira, másképp 2023-tól nem tudják szálláshelyüket elfoglalni.

2021. évi CXXX. tv. 28. §

Nagy Csaba