Gondolatok a védettségi igazolvány alkalmazása kapcsán

Gondolatok a védettségi igazolvány alkalmazása kapcsán

Fél év teljes lezárás után is korainak tűnik a vendéglátóhelyek belső helyiségeinek kinyitása kapcsán érzett öröm. A járvány utáni forgalom még sokáig nem biztosít stabil működést a vállalkozásoknak, miközben a vendégeket mesterségesen szétválasztó járványügyi előírások nem kis költséget jelentenek az üzemeltetőknek. Sokan osztottak szoroztak, és úgy döntöttek, hogy a lehetőségek ellenére inkább nem nyitják ki a belső tereket. 

A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a belső helyiségekben is fogadhatunk vendégeket, de csak azokat, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Igazolvány nélküliek továbbra is csak a mosdót használhatják beltéren, illetve az elvitelre rendelt étel, ital átvételének idejére léphetnek be a belső, kiszolgáló térbe. Az előírásokat megszegő vállalkozót brutális bírsággal sújtják: egymilliós pénzbüntetést és egy éves bezárást kockáztat, aki igazolvány nélküli vendéget kiszolgál a belső térben.

Nehéz helyzetben vannak a vendéglátók

Az intézkedést sokan diszkriminatívnak tartják, s van, ahol egyszerűen lehetetlen az előírások betartása. Főleg a kisebb létszámmal működő, ám teraszt és belső teret is fenntartó helyek üzemeltetői kerültek nehéz helyzetbe. Például van egy falusi kiskocsma, a bejárat előtt egy kellemes terasszal. Kiszolgálás nincs, a vendégek a pultnál kapják meg az italukat. Az oltottak és a nem oltottak is ugyanabban a sorban állnak. A kocsmában egy pultos dolgozik, egyedül viszi a műszakot. A vendégek kiszolgálása mellett neki kellene minden egyes vendég védettségi igazolványát is külön-külön ellenőriznie, hogy eldönthesse: ki ülhet le a belső térben és ki az, akit a fröccs átvétele után ki kell küldenie a teraszra. Mindezt folyamatosan figyelemmel kell kísérnie, nehogy a teraszról valaki igazolvány nélkül bejöjjön beszélgetni a belső asztalokhoz. Egyedül ez nem megy, plusz egy alkalmazott felvételére viszont nincs lehetőség.

Kevés vendég, kevés bevétel

Kevesetbeszélünk arról, hogy a nyitási lehetőség és a fél év zárvatartás feszült várakozása ellenére azért nincs még annyi vendég, amennyi kellene. Ne az első napok öröméhez viszonyítsunk: azt elvitte a lelkesedés, a szabadulás örömünnepe. Számoljunk: ha az országban csak a 4 milliót haladta meg a beoltottak száma, akik között ott vannak magas számban a legidősebbek, a krónikus betegek, a kismamák, az egészségügyi személyzet, akkor vajon éttermünk, bárunk, kocsmánk törzsközönségéből mekkora arányban lehetnek beoltva az emberek? A kiválasztott, előre sorolt célcsoportok mellett az aktív dolgozó, 60 év alatti korosztály tagjai állnak leggyengébben a már beoltottak sorában. Márpedig közülük kerül ki a vevőkörünk nagyobb része. Ha ők nincsenek beoltva, akkor nem jöhetnek be a vendéglőbe, hiába várunk a forgalom ugrásszerű növekedésére.

Csökken a támogatás is

Nem szabad elhallgatni, hogy a vendéglátás most bajban van. Az állam szép lassan visszavonja majd az eddig sem túl bőkezű bér- és adótámogatást, hiszen vége a zárásnak, működhet mindenki a megszokott rend szerint. Most kellene talpon maradni úgy, hogy a vendég kevés, a költségek meg az egekig nőttek. Nemcsak a védettségi igazolványokat ellenőrző alkalmazott foglalkoztatásáról van szó. Nőtt az alapanyagok ára is. A húsféléknél 25%-os drágulást jósolnak a közeljövőben, és ha ez így lesz, akkor nehezen lesznek tarthatók a járvány előtti fogyasztói árak. Ha pedig emelünk, akkor máris mi leszünk az embereken azonnal élősködni akaró, nyerészkedő vállalkozók.

Teljesen megértjük azokat, akik az első napok eufóriája után úgy döntöttek, hogy nem nyitják ki a belső tereket. Nem is feltétlenül a diszkrimináció elleni tiltakozásból tesznek így, hanem azért, mert nincs pénzük működtetni a helyet. Az egyelőre jelentkező alacsony forgalom nem elég ahhoz, hogy eltartsa a benti személyzetet.

Sokan nem értenek egyet a megkülönböztetéssel

A mostani helyzetet sokan diszkriminatívnak tartják, mert egy mesterségesen kialakított különbségre alapozva juttat előnyt egy csoportnak, és hoz hátrányos helyzetbe másokat. Emiatt azzal kell szembesülnünk, hogy hiába akarunk megfelelni az előírásoknak, az emberek jelentős része elutasítja az oltottak és nem oltottak megkülönböztetését.

Egy étterem például egyszerű ötlettel próbálta meg plusz személyzet bevonása nélkül ellenőrzése alatt tartani a teraszon maradó nem oltottak és beltérre is betérő oltottak elkülönülését. Megkérték a vendégeiket, hogy akinek van védettségi igazolványa, az barna tálcát vegyen és nyugodtan használja a belső teret is, akinek pedig nincs, az fehér tálcát vegyen és csak a teraszon foglaljon helyet. Népharag zúdult a vendéglőre a megkülönböztetés miatt. Volt, aki már a sárga csillagot emlegette, és sokan kijelentették, hogy „ilyen” helyre be sem teszik többé a lábukat. Pedig csak a jogszabálynak igyekeztek megfelelni.

Egyes vállalkozások inkább a másik utat választották. A védettségi igazolványok okozta helyzet igazságtalanságára hivatkozva nem nyitották meg a belső tereket. Egyre több ilyen jellegű közléssel találkozunk: „számunkra mindenki egyenlő, nem teszünk különbséget oltott és oltatlan, vendég és vendég, ember és ember között!“ (Egy sárvári cukrászda). „NEM nyitjuk ki belső terünket, marad a terasz mindenki számára, NEM kérünk igazolványt, NEM teszünk különbséget vendég és vendég között. Nekünk mindenki egyformán fontos!“ (Orosházi hamburgeres). „Számunkra mindenki egyenlő, nem teszünk különbséget vendég és vendég, ember és ember között. Így mi úgy döntöttünk, hogy ebben a diszkriminációban nem kívánunk részt venni“ (egy cukrászda). „NEM nyitjuk ki belső terünket, marad a terasz mindenki számára, NEM kérünk igazolványt, NEM teszünk különbséget vendég és vendég között. Nekünk a vendég az vendég, legyen az idős-fiatal, fehér-fekete, kutyapárti-macskapárti, beoltott-nem beoltott. Mi szeretünk mindenkit!“ (Zalaegerszegi gyroszos). „SOHA, SEMMILYEN MÓDON NEM SZELEKTÁLTUNK a hozzánk betérők között, úgyhogy MOST SE VAGYUNK HAJLANDÓK, így a belső helyiségünket továbbra is zárva tartjuk mindaddig, amíg a körülmények meg nem változnak!“ (Diósd, hamburgeres).

Úgy tűnik, a közösségi oldal olvasói tiszteletre méltónak tartják ezt a kiállást, s minden esetben több száz támogató üzenettel fejezik ki egyetértésüket. Bátor kiállásnak, merész tiltakozásnak tartják a hibásnak tartott döntés ellen. Pedig valószínűleg az is benne van a pakliban, hogy sok helyütt egyszerűen nem éri meg kinyitni a belső vendégteret. Nem költik a vállalkozás pénzét egy eleve veszteségesnek tűnő helyzet finanszírozására. Lehet, hogy érdemes lenne nyílt lapokkal játszani, és az ágazat valós helyzetével kellene szembesíteni a kormányt is, meg a vendégeket is.

Mondjuk el őszintén!

A helyzetet nem titkolni kellene, hanem éppen kommunikálni a vendégek felé – véli az internetes poénokkal Tibi atyaként ismertté vált vállalkozó. Facebook-bejegyzéseiben régóta erre ösztökéli vállalkozótársait. Szerinte a helyes kommunikáció éppen az volna, hogy mondjuk el: azért nem nyitunk ki, mert nem megy olyan jól, kevés a vendég. És vendég csak akkor lesz több, ha többen beoltatják magukat, különben soha nem térünk vissza a normál kerékvágásba. Tetszik vagy sem, a kormány az oltottak számához kötötte a nyitás lépéseit. Ahogy fogalmaz: mondjuk el egyszerűen a vendégeknek, hogy „másfél éve azért nem tud dolgozni a GDP 13%-át adó szektor, mert téged akartunk megmenteni. Ha oltás nélkül akarsz mindent ugyanúgy csinálni, mint azelőtt, a másfél év értelmetlen volt. Ezért most mi kérünk arra téged, hogy viszonozd a segítséget: oltakozz, hogy többé ne kelljen bezárnunk!“