A kisebb szálláshelyek általában nem biztosítanak külön játszószobát a lurkóknak, ami főként rossz időben jelent problémát, mert nincs mivel lekötni őket. Ráadásul a gyerekek örökké mozognának, ha lenne rá lehetőségük. A modern, divatos gyerekszobákban éppen ezért nem ritka ma már a bordásfal, tornagyűrű vagy éppen a mászófal. Miért ne használhatnánk ki a szálláshelyünkön mi is ezeknek az előnyeit?
A gyerekek imádnak mozogni, mászni, függeszkedni. Ezzel nemcsak az energiáikat vezetik le, hanem az egészségüknek és a testüknek is jót tesznek. Egy kreatívan, ötletesen berendezett szobában ezt a célt szolgálják többek között a különböző mászófalak. Szerencsére ezeknek a kialakítása nem igényel nagy helyet, ezért egy szálláshelyen is éppúgy megállja a helyét. Sőt, igazán praktikus – két funkciót ellátó – megoldás lehet betervezni egy mászófalas ágyat, ami a gyereknek egyrészt nagy élmény, a szülőnek meg nyugalom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az alsó szint alvófelületnek van kialakítva, a felső szint pedig a szórakozást és a játékos testmozgást szolgálja mászóháló, tányérhinta, és tornagyűrű segítségével.
– A mászófalas ágy alapterülete 90×200 cm, vagyis egy normál méretű ágy alapterülete. Ha emeletes ágyat szeretnénk, akkor ahhoz egy kicsit nagyobb helyre van szükség. Fontos, hogy ezeket, illetve a mászóbirodalmakat egy átlagos, vagyis 260-270 cm belmagasságú szobában tudjuk kialakítani – mondja Sárosi Gabriella, a gidaWORLD ügyvezetője.
A mászófalas ágyat sarokban is fel lehet állítani, ez a helyiség paramétereitől függ. Ha elég nagy a területünk, kiegészíthetjük még csúszdával is, de akár egy komplett kalandpark jellegű birodalmat is fel lehet építeni egészen 4,5 méter hosszan. Minél több elemmel egészítjük ki az ágyat, annál izgalmasabb lesz a gyerekeknek. Mint Sárosi Gabriella fogalmaz, a tervezésnél mindig a leendő megrendelővel közösen találják ki, hogy mi lenne a legjobb megoldás az adott szálláshelyre. A mászóbirodalmat vagy az ágyat szálláshelyünk arculatához és színvilágához is tudják igazítani, széles a lehetőségek tárháza. A mászófalas ágy kialakításánál több szempontot kell figyelembe venni, fontos például a fal vastagsága, hogy van-e a falon radiátor, kapcsoló, termosztát vagy ablak.
Az ágynak sztenderd mérete van, vagyis nemcsak kisebb gyerekek tudnak aludni benne. A kivitelezéshez természetes alapanyagokat (fát) használnak, ez most egyfajta trend a lakberendezésben. Az ügyvezető szerint a kisgyerekek néhány használatot követően biztonsággal birtokba veszik a mászóbirodalmat, de természetesen az anyukák pontosan tisztában vannak csemetéik teljesítőképességeivel, így a kisebb lurkókat biztosan nem fogják egyedül hagyni a szobában. A nagyobb biztonság elérése érdekében egy mászóbirodalomhoz – az alapszetthez járó szivacsszőnyegen felül – több szivacsszőnyeg is rendelhető. A mászófalas ágy használata 4 évestől 14 éves korig javasolt, mert a mászáshoz, kúszáshoz, függeszkedéshez már egy egészséges csontozati rendszer szükséges.
A gyerekek úgy érezhetik magukat a szállásunkon, mintha egy kalandparkban lennének. Az biztos, hogy unatkozni nem fognak, és emlékezni fognak arra, milyen klassz ágyban aludtak nálunk.
(A termékekről a weboldalon – a szakemberek véleményei mellett – további információk találhatóak: www.gidaworld.hu)
Szilágyi Katalin