Kötelező a maszk az étteremben és szálláshelyen dolgozóknak

Kötelező a maszk az étteremben és szálláshelyen dolgozóknak

Megjelentek a koronavírus negyedik hulláma miatt kiadott korlátozó intézkedések, amelyek november 20-án, szombaton már hatályba is léptek. Szombattól mindenképpen maszkot kell viselniük a szálláshelyeken és éttermekben dolgozóknak, a vendégekről azonban megfeledkezett a rendelet szövegezője. Csak később pontosították a kiadott rendeletet: a vendégeknek nem kell maszkot hordaniuk az éttermekben. 

Sajnálatos módon elég hiányosan jelent meg a koronavírus negyedik hulláma miatti szigorításokról szóló rendelet. A korábban alkalmazott védelmi intézkedések közül egyedül a kötelező maszkviselés jelent meg a mostani jogszabályban. Ez azonban meglehetősen széles körben lett kötelező. Maszkot kell viselniük munka közben a vendéglők és szálláshelyek dolgozóinak is – a vendégekről azonban egy az egyben elfeledkeztek a rendelet szövegezői. Legfeljebb csak találgathatunk, hogy vonatkozik-e rájuk valamelyik pont. A szövegbe ugyan belekerült, hogy kell a maszk “minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben”, de nagyon nem egyértelmű, hogy ezt kell-e a vendéglátásra is értenünk vagy nem. Ha tehát a rendeletbe foglalt szabályokat nézzük, azokból az is kitűnhet, hogy még étkezés közben sem tehetnék le a maszkot az éttermek vendégei. A kormány a nyilvánvaló tévedést egyelőre rendeletben nem is korrigálta, ám az RTL Híradó kérdésére küldtek egy ezzel kapcsolatos tájékoztatót.

A kormány válasza szerint nem kell maszkot hordaniuk a vendégeknek ott, ahol eddig is védettségi igazolványt kellett felmutatniuk. Ilyen például egy

  • konferencia
  • zenés-táncos rendezvények
  • koncertek.

Csak a dolgozóknak kell maszkot hordaniuk az

  • éttermekben,
  • edzőtermekben, uszodákban és
  • szállodákban is.

Azokon  a helyeken kell mostantól maszkot hordani, ahol eddig nem volt szükség védettségi igazolványra. Ilyenek például a mozik, plázák, egyéb intézmények.

A rendelet pontosan részletezi, hogy beltéren milyen esetekben kötelező a maszk viselése:

  • üzletben történő vásárlás során
  • üzletben történő munkavégzés során
  • bevásárlóközpont területén az irodák és a sportolásra használt helyiségek kivételével
  • a fellépők kivételével előadó-művészeti fellépés helyszínén, függetlenül annak nyilvánosságától
  • mozi területén irodák és üzemi helyiségek kivételével
  • múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények, levéltárak stb. közönség előtt nyitva álló területein
  • postán, hivatalok ügyfelek részére nyitva álló területén
  • minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben (ez alapján kötelezhetők az étterem vendégei is maszkviselésre)
  • zárt térben rendezett sportversenyeken a  sportolók, edzők, a mérkőzésvezető, versenybíró és ezek segítői kivételével
  • a  zárt térben tartott zenés, táncos rendezvény, kulturális esemény, falunap, illetve egyéb rendezvény helyszínén történő munkavégzés során a fellépők, illetve a  felszólalók kivételével
  • az  edző- és fitneszteremben, az  uszodában, a  közfürdőben, illetve a  jégpálya területén történő munkavégzés során
  • a szálláshelyen történő munkavégzés során
  • vendéglátó üzletben történő munkavégzés során”.

A vendéglátó üzletben a munkáltató és a dolgozók megállapodhatnak abban, hogy a dolgozók számára a munkáltató olyan szünetet biztosít, amely során nem kell maszkot viselniük. Ilyen szünetre kizárólag olyan terület jelölhető ki, ahol nem tárolnak az üzletben értékesített termékeket és ahol vendég nem tartózkodhat.

Kereskedelmi üzletekben tehát vásárlás során kötelező a maszkviselés az üzlet nagyságától függetlenül. Más esetben azonban a legkisebb szolgáltatóknál nem. Ha a helyiségben a kiszolgálóval együtt nem tartózkodik rendszeresen 5-nél több ember, akkor nem kell a bent lévőknek maszkot viselniük. Fontos az előző mondatban a „rendszeresen“ kitétel! Kifejezetten a kicsi szolgáltatók üzleteiről van itt szó: fodrász, órás, cipész stb. üzletében nem kell a maszkot feltennie a betérő ügyfélnek.

A korábbi intézkedésektől eltérően most nem tértek ki külön a rendeletben a vendéglátóhelyek vendégeinek maszkviselésére. Így valójában rájuk is az általános szabályok vonatkoznak, azaz maszkot kellene viselniük. Az idézett kormányzati tájékoztató ennek ellentmond – sajnos, ezt csak egy szerkesztőség külön kérésére írták le, rendeletben egyelőre nem jelent meg ilyen pontosítás. Reméljük, a későbbiekben pontosítják ezt a szabályt és senkit nem büntetnek meg azért, mert a vendég nem visel maszkot étkezés közben.

A maszkviselés kötelező továbbá a tömegközlekedési eszközökön is. A vallási közösségek maguk dönthetik el, hogy a szertartásokon kérik-e a maszkviselést vagy nem.

A fel nem sorolt egyéb munkahelyeken a munkáltató határozhatja meg, hogy kötelezővé teszi-e a maszkot a dolgozók számára vagy nem. Maszkot használni bárki jogosult, annak viselését nem tilthatja meg a munkáltató.

Forrás: 633/2021. Kormányrendelet

Nagy Csaba

%d bloggers like this: