A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Éppen csak újrakezdhették működésüket a szálláshelyek és vendéglők a járvány harmadik hulláma után, máris egy jelentős állami szigorítással kell szembenéznünk. A kormány alaposan át akarja alakítani a turisztikai vállalkozások állami szabályozását. A szálláshelyek kötelező minősítést kapnak, a vendéglátóhelyeknek és az idegenforgalmi vállalkozásoknak pedig csatlakozniuk kell a turisztikai adatszolgáltató rendszerhez. A törvényjavaslatot most nyújtották be a Parlamenthez. A tervek szerint idén novemberben kezdődik a kötelező regisztráció.

Május 11-én éjszaka nyújtotta be Semjén Zsolt a Parlamenthez a turizmus-vendéglátás ágazat stratégiai átalakításáról szóló törvényt. (Ez ma már szinte hagyomány: ha készül valamely ágazat életét alaposan felforgató törvény, azt biztosan ő nyújtja be és mindet az éjszakai órákban). A törvényjavaslat a szállásadók és vendéglátók mellett a valamilyen turisztikai attrakciót működtető, belépőjegyet szedő vállalkozások életét is alaposan megkeseríti a jövőben. A cél az ágazat totális ellenőrzése két új eszköz bevezetésével:

– a szálláshelyek számára egy kötelező minősítő rendszert vezetnek be

– a turisztikai adatszolgáltató rendszert (NTAK) pedig kibővítik úgy, hogy ahhoz a vendéglátóknak és a turisztikai attrakciók üzemeltetőinek is csatlakozniuk kell.

Kötelező lesz a minősítés

A törvényjavaslat indoklása szerint mindez valójában a turisztikai szektor érdekeit szolgáló fejlődés lesz. Az indoklás szerint ahhoz, hogy a hazai turizmus-vendéglátás lépéselőnyből várhassa a járvány utáni újraindulást, további fejlesztésekre, az ágazati működés korszerűsítésére van szükség. A kor kihívásainak és igényeinek megfelelő, magas minőségű szálláshelykínálat pedig úgy teremthető meg, ha javul az ágazat átláthatósága, illetve mérhetővé és összehasonlíthatóvá válik a szálláshelyek teljesítménye és minősége. Mindez a cél pedig egy egységes szolgáltatási színvonalat garantáló nemzeti szálláshely-minősítési rendszer bevezetésével érhető el.

A szálláshelyek minősítéséről nem sokat tudunk meg. A lényeget ugyanis nem a törvény tartalmazza, hanem majd egy később létrehozandó kormányrendelet. Ez nem meglepő, szinte minden területen ez a terjedő gyakorlat. A parlamenti többséghez kötött törvények csak a felhatalmazást adják meg, míg a tényleges szabályokat a gyorsan módosítható kormányrendeletek tartalmazzák. Itt is így lesz. A törvényből leginkább három dolgot ismerhetünk meg:

– a minősítés kötelező lesz, szálláshely enélkül nem működhet

– a szálláshely-minősítést egy államilag kijelölt külön szervezet végzi majd. Ha pedig a szálláshelynek sérelmes a minősítő szervezet eljárása, akkor ugyanennek a szervezetnek a vezetőjéhez fordulhat panaszával.

– A minősítés pénzbe fog kerülni, kivéve az első alkalmat, az még ingyenes lesz.  

A minősítő rendszerről a törvényjavaslatnál többet árul el a turisztikai ügynökség erről szóló közleménye. Szerintük a Nemzeti Szálláshelyminősítési Rendszer minden más eddigi minősítés helyett egységesen csillagokat használ majd, 1-5 között. Az eddigi szimbólumok megszűnnek. A rendszert fokozatosan vezetik be, az első minősítés ingyenes lesz, a kisebb szálláshelyeket hosszabb felkészülési idő segíti a javaslat szerint.

Kötelező adatközlés a vendéglátásról is 

A másik alapos változás a turisztikai adatszolgáltatás kibővítése. Jelenleg a NTAK rendszert a szállásadóknak kell használniuk. A szálláshely foglaltságára vonatkozó adatokat szálláshelykezelő szoftverben kell digitálisan rögzíteni. Ez a szoftver pedig feltölti a központi adatbázisba a szálláshely használatára vonatkozó statisztikai adatokat. A nagyobb szállodáknak, panzióknak saját költségen kellett alkalmassá tenniük saját szálláskezelőjüket erre a feladatra, míg a legkisebbek ingyenes, állami fejlesztésű programot kaptak. Ez volt a kezdetben „Az én vendégszobám“, ma már „Vendégem“ néven futó alkalmazás.

A jövőben ilyen statisztikai adatszolgáltató programot kell használnia minden egyes vendéglátóhelynek és turisztikai attrakciónak is. A vendéglátó üzleteknek a vendéglátó szoftveren, az attrakcióknak a jegykezelést végző programon keresztül kell az adatszolgáltatást elvégezniük.

Ennek érdekében az érintett vállalkozásoknak elsőként regisztrálniuk kell majd – ezzel gyakorlatilag létrehozzák a vendéglők és turisztikai attrakciók teljes állami adatbázisát. Majd be kell szerezniük az adatszolgáltatáshoz alkalmas programot – ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség ingyenesen fogja biztosítani, s úgy tűnik, kötelező is lesz az állami program használata. A szállásadók közül továbbra is csak a 8 szoba, 16 férőhely alatti vállalkozások kapnak ingyenes szoftvert.

Egyelőre arról sem kapunk semmilyen információt, hogy a vendéglőknek milyen adatokat kell majd továbbítaniuk. A bevétel nagyságát már gyűjti a NAV online pénztárgépe, ha számlát írunk, azt szintén látja a NAV rendszere. Mi marad még? Vajon a vendégek számán túl kell-e még valamilyen adatot továbbítani a központi adatbázisba? Lehet, hogy az elfogyasztott menükre is kíváncsiak lesznek, vagy azt is le kell majd írni, hogy ízlik-e a vendégnek a rántott hús? Természetesen ez is csak a törvény elfogadása után, a kormányrendelet kihirdetésekor derül majd ki.

Az érintett vállalkozásoknak a NTAK rendszerébe már idén novembertől regisztrálniuk kell. A működés átalakítására elég hosszú felkészülési időt adnak, ugyanis a rendszeres adatszolgáltatást 2022. július 1-től kell megkezdeni. A 2021. november 1. után újonnan létrejövő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók regisztrációját a tevékenység megkezdésétől számított 5 napon belül el kell végezni.

Ahogy írtuk, mindezeket a módosításokat május 11-én nyújtották be a Parlamenthez, így még nem biztos, hogy végül ezekkel a feltételekkel fogadja majd el a törvényt az Országgyűlés. Kisebb változások tehát elképzelhetőek, az azonban eléggé biztos, hogy a képviselők meg fogják szavazni a kormány előterjesztését.

Csak szeptembertől kell az okmányszkenner

Szintén a tervezett törvénymódosítás része, hogy a szálláshelyek kötelező adatszolgáltatását még később vezessék be, így szeptemberig eltolják az okmány­szkenner alkalmazását is.

A korábbi tervek szerint 2021. januárjától kellene működnie egy olyan rendszernek, mely minden vendég személyes adatait egy központi adatbázis számára továbbítja. Ez nem az NTAK rendszere, hanem egy másik adatbázis. Az NTAK személyes információk nélküli statisztikai adatokat kezel, ez az adatbázis viszont minden vendég minden személyes adatát összegyűjti és visszakereshető módon tárolja.

Az adatgyűjtést a szállásadóknak idén januártól már nem kézzel kellene végezni, hanem egy okmányolvasóval. Az erre a célra beszerezhető okmányolvasók listáját viszont a mai napig nem tette közzé a turisztikai ügynökség. A januártól hatályos előírást így előbb áprilisra módosították, a mostani törvényjavaslat pedig szeptember elsejét jelöli ki új határidőként.

Nagy Csaba