A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Kifizeti az állam a novemberi korlátozások miatt lemondott szállásfoglalások díját. Csakhogy a rendelet szerint kizárólag az NTAK-ban rögzített foglalásokat lehet visszatéríteni, miközben a hivatalos szálláshely-kezelő szoftverek közül nem is mindegyik tudja előre rögzíteni a foglalásokat. 

A november 10-én kihirdetett veszélyhelyzet alatt a szálláshelyek csak üzleti és oktatási céllal utazó vendégeket fogadhatnak. A turisztikai célú utazásokat el kellett halasztani, a foglalásokat vissza kellett mondani. A szálláshelyeket ezzel jelentős kár érte. Kedvező döntés volt az az ígéret, hogy a veszteségek egy részét az állam megtéríti. A veszélyhelyzet miatti gazdasági intézkedésekről szóló rendeletben jelentek meg november 10-én ennek a támogatásnak a részletei. Eszerint az állam megtéríti az NTAK-ban regisztrált szálláshelyek számára az ugyancsak az NTAK-ban megjelenő, november 8-ig rögzített foglalások után számított nettó bevétel 80 százalékát.

A kicsik nem tudnak élni vele

A kisebb szállásadók napokkal később már jelezték, hogy a rendelet olyan megkülönböztetést tartalmaz, ami rendkívül hátrányos rájuk nézve. A Magyar Turisztikai Ügynökség által a kisebb szállásadóknak biztosított ingyenes szálláshely-kezelő programnak ugyanis két változata van. A legkisebb szálláshelyeknek, vendégházaknak, pihenőházaknak, mellékállásban működtetett kis házaknak nincs szükségük napi adatrögzítésre, ha csak alkalmilag fogadnak vendégeket. Nem várják el tőlük a napi adatbevitelt. Számukra kifejlesztették a program egyszerűsített változatát, kevesebb funkcióval. Az egyik hiányzó funkció pedig éppen az előzetes regisztráció, a foglalás lehetősége. A legkisebb szálláshelyek tehát éppen a kötelezően használt állami program hiányossága miatt esnek el az állami támogatás lehetőségétől. Több százan vannak ők – a rendelet megváltoztatásáért indított petíciót a HVG információi szerint mintegy 300-an írták alá. Igaz, ez a szám eltörpül az összes szálláshely mellett. A turisztikai ügynökség által nyilvánosságra hozott adatok szerint novemberre az NTAK-ban 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek előre, amelyek után több mint 11 ezer szolgáltató jogosult több mint 15 milliárd forint visszatérítésre.

November végén megjelent egy újabb kormányrendelet, ami kezdetben úgy tűnt, hogy kezelni fogja a problémát. Az 523/2020-as rendelet előírásai között már nem szerepel, hogy a foglalásnak november 8-ig ott kellett lennie az NTAK rendszerében. Az új rendelet szerint az élhet a visszatérítéssel, akinek a megjelölt időszakra eső foglalása az NTAK-ban szerepel (a rögzítésnek itt nincs megjelölt határideje). 

Reméltük, hogy ezzel a megoldással feloldották az eredeti hibát és a kisebb vállalkozások is hozzá tudnak jutni az állami segítséghez. Nem így lett. Olvasóink beszámolói szerint rendre elutasítják azokat az igényeket, melyek nem voltak előre rögzítve a programban. Az igénylő egyszerűen azt a hibaüzenetet kapja, hogy nincs olyan szálláshelye, mely után támogatásra jogosult lenne. A szolgáltatótól kapott üzenet szerint nem vizsgálják, hogy mi miatt nem található adat az NTAK-ban, az nem rájuk tartozik. Ha nincs adat, nem juthat hozzá a szállásadó a támogatáshoz. 

A támogatás igénylése

A támogatás igényléséhez egy űrlapot kell kitölteni, és egy beszámolót is be kell nyújtani február végéig. Az űrlapot elektronikusan kell benyújtani, az NTAK rendszeren keresztül. Ebben kell nyilatkozni a lemondott foglalásokról, az elmaradt bevételekről, amelyek alapján a támogatást igényeljük. Az űrlapot, a benyújtás részleteiről és határidejéről szóló tájékoztatókat az NTAK-ba belépve tudjuk megtalálni.

Egy beszámolót is be kell adni

A visszatérítés költségvetési támogatásnak minősül, így annak felhasználásáról beszámolót kell készíteni. Ennek a határideje 2021. február 28. E beszámolóban nyilatkozni kell arról, hogy a november 8-ig állásban lévők munkaviszonyát legalább november végéig fenntartottuk, bérüket kifizettük. Továbbá arról is nyilatkozni kell, hogy az igényelt támogatás alapját valóban a november 11. és december 11. közötti, legkésőbb november 8-ig rögzített foglalások adták.

Ha a támogatási igényünk elfogadják, akkor erről 15 napon belül tájékoztatást kapunk elektronikus úton. Kedvező elbírálás esetén rögtön a támogatói okiratot küldik meg. A támogatást ezt követően azonnal, de legkésőbb december 31-ig kifizetik.

Forrás: 523/2020 kormányrendelet

 

Nagy Csaba