Továbbra is Európa a legjobb célpont a digitális nomádok számára a Global Citizen Solutions által kidolgozott index szerint. A szervezet vizsgálja a digitális nomád életformával kapcsolatos jogszabályokat, a vízumköltségeket, feltételeket (pl. időtartam, hosszabbítás lehetősége), az életminőségre, a gazdasági környezetre vonatkozó adtokat (pl. megélhetési költségek, adóoptimalizálás), de még az internetsebességet is.
A tíz legnépszerűbb úti cél közül kilenc európai, Európán kívül csak Kanada jutott a top 10-be. Az első helyezett Spanyolország lett, a második helyen Hollandia végzett, a dobogó harmadik helyét pedig Norvégia foglalta el.
A top 10 úti cél közé Magyarország is bekerült, a kilencedikek lettünk. A helyezést főleg a vízum nyújtotta előnyöknek köszönhetjük, ez a technológia és innováció terén elért 9. helyezéssel együtt ellensúlyozza a vízumköltségek tekintetében megszerzett 34. helyezést. A gazdasági rangsorolásban a 16. helyen, míg az életminőség alapján felállított listán a 24. helyen végeztünk.
Forrás: turizmus.com