A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Csökken a szociális hozzájárulási adó, év végéig nem kell fizetni idegenforgalmi adót és később kell benyújtani a céges beszámolókat és a társasági adó bevallását is. A fizetés nélküli szabadságra kerülőknek megmarad a betegbiztosításuk. A bértámogatást pedig már a napi 2 órában foglalkoztatott dolgozók után is megkaphatjuk – ezek a legfontosabb elemei azoknak a rendeleteknek, amik a kormány által korábban bejelentett intézkedéseket tartalmazzák. 

Változott a bértámogatás – már a napi 2 órában foglalkoztatott dolgozók is megkaphatják

Már azelőtt sok kritika érte a kormány bértámogatási rendszerét, mint hogy egyáltalán igényelni lehetett volna. Nagyon kevés olyan vállalkozás volt, amelyik élni tudott volna a lehetőséggel, s a bonyolult feltételek miatt számukra sem volt biztos, hogy megkaphatják a támogatást. Most enyhítettek a feltételeken.

A legfontosabb változás, hogy a támogatást már azok a vállalkozások is igényelhetik, amelyek csak a korábbi munkaidő negyedében foglalkoztatják dolgozóikat. Azaz az eredeti, napi 8 órás munkaidő helyett naponta csak 2 órán át tudnak munkát biztosítani.

Változott a bérszámítás módja is – ez nem mindenkinek jelent jót. A támogatás alapja korábban a távolléti díj volt, most viszont ezt az alapbérre módosították, ami sok esetben alacsonyabb (a távolléti díj része a bérpótlék is, az alapbérbe ez nem tartozik bele). A vendéglátásban dolgozóknál az alapbér részeként figyelembe kell venni a felszolgálási díj címén kapott összegeket is.

Enyhítettek a létszámtartási követelményen is. Az eredeti feltételek azt írták elő, hogy akkor jogosult a vállalkozás a támogatásra, ha fenntartja a korábbi teljes létszámot. Ez most megváltozott, csak a támogatással érintett létszámot kell tartani.

Módosították azt az elvárást is, hogy a korábbi munkaidőnek azt a részét, amire a dolgozó a támogatást kapja, egyéni fejlesztési időnek kell tekinteni. Ebben a fejlesztési időben a dolgozónak a munkahelyén kell tartózkodnia (miközben csak korábbi bére 70 százalékát kapja és konkrét munkát sem végez). Ezt a kötelezettséget most csak akkor kell betartani, ha a mostani munkaidő meghaladja a korábbi munkaidő felét. Ha a fele, vagy ennél rövidebb a megmaradt munkaidő (azaz 8 helyett 4 órás vagy rövidebb), akkor a felek döntése, megállapodása alapján lehet elrendelni ezt az egyéni fejlesztési időt.

Fontos könnyítés még, hogy a támogatás igényléséhez nem kell részletesen bemutatni, hogy a mostani helyzet miért okozott gazdasági nehézséget a vállalkozásnak.

Adófizetés eltolása szeptember 30-ig

A cégek több olyan adó és adóelőleg kifizetését is eltolhatják szeptember 30-ig, aminek szeptember 30. előtt lenne az eredeti határideje. Például a következőket lehet halasztani:

A cégeknek május vége helyett szeptember 30-ig kell elkészíteniük a számviteli törvény szerinti éves beszámolójukat, eddig kell azt letétbe helyezni.

Ha úgy mérjük fel, hogy ez az évünk sokkal gyengébb lesz az előzőnél, akkor kérhetjük az iparűzési adó előlegének a csökkentését is. Ez akkor tehető meg, ha az első fizetendő részlet a tavalyi adatok alapján magasabb lenne, mint amennyit most várhatóan egész évre fizetni kellene (pl. felére zsugorodott a vállalkozás árbevétele).

SZÉP Kártya – dupla összeg és nem kell utána szociális hozzájárulási adót fizetni

Emelkedtek a Széchenyi Pihenő Kártyára kedvezményesen utalható keretösszegek, és csökkent az adója is. A keretösszegek az alábbiak szerint változnak:

Ennek megfelelően a teljes éves keretösszeg is csaknem duplázódik: korábban évi 450 ezer forint volt adható béren kívül juttatásként, idén 800 ezer forintot kaphatnak az egész éven át foglalkoztatott munkavállalók (költségvetési szervnél 400 ezer forint adható).

További kedvezmény, hogy a kártyára utalt összeg után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni. Ez az adókedvezmény azonban csak azokra az összegekre érvényes, amelyeket a munkáltatók június 30-ig átutalnak a dolgozók számlájára. Június 30-ig tehát a feltöltött összeg után csak 15 százalék SZJA-t kell fizetni, mást nem. Utána év végéig marad az emelt összeg, de már szocho és SZJA fizetése mellett.

Nem kell idegenforgalmi adót fizetni

Év végéig Magyarország egész területén nem kell idegenforgalmi adót fizetni a vendégéjszakák után. Valójában ez az intézkedés a vállalkozók számára nem jelent kedvezményt, hiszen ez a pénz eddig sem maradhatott nálunk, eddig is az önkormányzatok kasszájába került. A vállalkozó haszna az lehet, ha a napi 300-500 forint elengedése növeli az utazási kedvet.

Nem veszhet el az adózói minősítés

Az adóhatóságot is korlátozzák a rendelkezések. Nem vonhatják vissza a megbízható adózók minősítését a veszélyhelyzet alatt, ha valamilyen adóhátralék vagy adóvégrehajtási eljárás ezt a korábbi szabályok szerint indokolttá tenné. Ez a felmentés a veszélyhelyzet után 30 napig érvényes, illetve a plusz 30 napot magába foglaló negyedévre is alkalmazni kell.

Fizetési halasztás, részletfizetés, adóelengedés

A NAV-nak meg kell adnia a fizetési halasztást vagy engedélyeznie kell a részletfizetést az 5 millió forint alatti adótartozásokra. A halasztás vagy részlet 6 hónapra szólhat, és ez a kedvezmény egy alkalommal vehető igénybe pótlékmentesen. Indoklásra szükség van, be kell mutatni, hogy a könnyítésre tényleg a veszélyhelyzetre visszavezethető fizetési nehézség miatt van szükség.

Lehetőség van az adóhátralék egy részének elengedésére is. A hátralék 20 százalékának, legfeljebb 5 millió forintnak az elengedését kérhetjük, ha igazolni tudjuk, hogy a veszélyhelyzet következményei teljesen ellehetetlenítették a gazdálkodásunkat. Az adómérséklés csak egy adónemre kérhető. A fennmaradó adótartozásra más könnyítést, halasztást már nem lehet kérni. Ez fordítva is igaz: ha a korábban már kaptunk fizetési könnyítést, akkor most nem kérhetjük az adó elengedését.

Pénztárgépek – halasztható az éves szerviz

A pénztárgépekre és az étel-, italautomatákra vonatkozó rendelet előírja a gépek kötelező éves felülvizsgálatát. Ha ennek a határideje a veszélyhelyzet alatt lenne esedékes, akkor ez most halasztható. A felülvizsgálatot a veszélyhelyzet vége utáni 120 napon belül kell elvégeztetni.

Egészségügyi jogosultság a fizetés nélküli szabadság alatt

Március óta számos vállalkozás kényszerült arra, hogy végleg elküldje, vagy legalább fizetés nélküli szabadságra küldje dolgozóit. Sajnos a fizetés nélküli szabadság azzal is jár, hogy a munkavállalónak hiába marad meg a munkaviszonya, elveszíti tb-jogosultságát. Ezt azzal lehet megelőzni, ha a fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozó befizeti a kieső időre az egészségügyi szolgáltatási járulékot, a havi 7.710 forintot. A helyzet megoldásaként a kormány bejelentette, hogy nem fogják elveszíteni egészségbiztosításukat a fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozók. Sajnos, ez csak részben igaz. Valóban megmarad a dolgozók egészségbiztosítása, de a havi 7.710 forintot behajtják a munkaadóktól. A vállalkozásoknak minden hónap 12. napjáig kell ezt bevallaniuk és befizetniük a dolgozóik után.

Csökken a szociális hozzájárulási adó

A szociális hozzájárulási adó július elsejétől a 17,5 százalék helyett 15,5 százalék lesz minden vállalkozás számára. Nem jelzik, hogy a változás a veszélyhelyzet végéig tartana, úgyhogy ez akár végleges csökkentés is lehet.

A szocho csökkenésével együtt nőtt a kisadózók ellátási alapja is. (Ez számít a kisadózó jövedelmének a nyugdíj, a táppénz és az álláskeresési járadék számításánál.)  Most a katát fizető főállású vállalkozó ellátásának alapja 98.100 ezer forint, emelt összegű – havi 75 ezer forintos – adó fizetés esetén 164 ezer forint. Júliustól az ellátás alapja 102, illetve 170 ezer forint lesz.

Csökken a kisvállalati adó

A kiva, azaz a kisvállalati adó az adóalap 12 százaléka. A szocho csökkenése miatt ez is csökken, 11 százalékot kell majd fizetni. Ez az intézkedés jövő januártól lesz hatályos.

Forrás: 140/2020 és 141/2020 kormányrendelet

Nagy Csaba