Néhány év múlva a technológia történetét bemutató könyvekben kiemelt helye lesz a 2023-as évnek. Olyan jelentőségű változások zajlanak az orrunk előtt, mint amilyen régen a mobiltelefon vagy az internet feltalálása volt. Ez az az év, amikor megjelent és széleskörűen ismertté válik a mesterséges intelligencia. Tavaly ez még semmit sem jelentett a felkészültebb informatikusok szűk körén kívül, idén viszont már ételreceptek és nyaralási ötletek kidolgozásában is nyugodtan fordulhatunk a programhoz. A mesterséges intelligencia valóság lett, nézzük meg, hogyan tudjuk hasznát venni a vállalkozásunkban!

„Jasper, van itthon csirkemell, sűrített paradicsom, konzerv gomba és olajbogyó. Mit főzzek belőle ebédre?“ Ezt a kérdést tettem fel az egyik mesterséges intelligencia, azaz MI alapján működő programnak. Megszokott internetes keresőink ugyanerre a kérdésre receptoldalak sokaságával válaszolnak. Elkezdhetem felkeresni az adott oldalakat, válogatom a recepteket, keresem a számomra megfelelő összeállítást. 

Jasper, a mesterséges intelligencia nem így válaszol, hanem pontosan úgy reagál, mintha beszélgetnénk. Válaszát nem szerkesztem, nem javítom az elírásait, szó szerint úgy másolom ide, ahogyan azt a program magyar nyelven számomra megfogalmazta.

„Milyen típusú ételeket szeretsz? Ha például olasz konyhát kedvel, akkor a csirkemellből egy finom paradicsomos csirkeragut készíthet a sűrített paradicsommal és gombával. Ehhez csak pirítsd meg az apróra vágott hagymát kevés olajon, majd add hozzá a csirkemellet és süsd 5-10 percig. Most öntsd hozzá a sűrített paradicsomot és főzd további 10 percig. Végül adj hozzá konzerv gombát és olajbogyót ízlés szerint, majd tálald friss zöldségekkel vagy tésztával.

Ha inkább ételt keresel, akkor a csirkemellből egyszerű egy grillezett csirkemell salátát készíthetsz az olajbogyóval és friss zöldségekkel. Egyszerűen csak grillezd meg a csirkemellet grillserpenyőben vagy grillrács felett, majd szeleteld fel és tálald salátalevelekkel, koktélparadicsommal, uborkával és olajbogyóval ízlés szerint. Öntsd rá kedvenc salátaönteted és már kész is az egészséges ebéd!“

Mondhatjuk azt is, hogy az olaszos összeállítás túlságosan is magától értetődő. 

Nehezítsük a feladatot, távolodjunk el az európai konyhától!

„Jasper, olasz konyha helyett a megfelelő hozzávalókból egy arab ételt szeretnék készíteni. Tudsz ilyen receptet adni?“

„Természetesen! Az általad ajánlott hozzávalókból egy finom arab ételek közül például a töltött paprika vagy a töltött paradicsomot készített el. Ehhez először vágd apróra a csirkemellet, majd pirítsd meg kevés olajon. Most add hozzá az apróra vágott gombát és folytasd a pirítást további 5 percig.

Közben mosd meg és magozd ki a paprikákat vagy paradicsomokat, majd töltsd bele a csirkemell-gomba keveréket. Egy tálban keverj össze sűrített paradicsomot, zúzott fokhagymát és egy kis szót. Öntsd ezt az ízesített paradicsomszószt az edénybe, majd fedd le és süsd előmelegített sütőben kb. 40-50 percig.

Ha szeretnéd, akkor tálald friss zöldségekkel vagy rizzsel. Jó étvágyat!“

Jasper egy kifejezetten szövegírásra kifejlesztett alkalmazás, ez választékos nyelvhasználatában is megmutatkozik, még ha itt-ott döccen is a magyar nyelvű szöveg. Elérhető azonban olyan weboldal is, melyet kifejezetten ételreceptek alkotására hoztak létre. A letsfoodie.com magyarul ugyan nem tud, bár ha magyarul adjuk meg a hozzávalókat, akkor is megérti. A kapott angol szöveget lefordítva szintén egy könnyen használható recepthez jutunk.


Gombával, olajbogyóval és paradicsomszósszal töltött csirkemell

Hozzávalók

  1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
  2. Melegítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben közepesen magas lángon. Hozzáadjuk a csirkemelleket és megszórjuk sóval, borssal. Süssük oldalanként 3 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Vegyük ki a serpenyőből és tegyük egy tepsibe.
  3. Tegyük a serpenyőbe a fokhagymát, az olajbogyót és a gombát. 5 percig főzzük, vagy amíg a zöldségek megpuhulnak.
  4. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, és főzzük 3 percig.
  5. A zöldségkeveréket kanalazzuk a csirkemellekre, egyenletesen oszlassuk el. Megszórjuk petrezselyemmel.
  6. Előmelegített sütőben süssük 20 percig, vagy amíg a csirke megpuhul.
  7. Melegen tálaljuk. Élvezd!

Forrás: https://letsfoodie.com/ai-recipe-generator/


A mesterséges intelligenciát sokkal több dologra használhatjuk, mint hogy ételrecepteket készíttessünk velük. Ez az otthoni szakácsok szintje, akik inspirációt és konkrét ötleteket várnak a programtól. Mi annak a módját keressük meg, hogy mindezt hogyan tehetnénk alkalmassá céges használatra.

Ha a recepteknél maradunk, akkor például feldobhatjuk a program szövegeivel a vállalkozás weboldalát. Jaspernek például azt a parancsot adtam, hogy írja le a gulyásleves receptjét, de humoros formában, ami alkalmas arra, hogy az étterem weboldalán népszerűsítse vállalkozásunkat. Jasper az alábbi receptet adta:

„Most itt az ideje, hogy próbára tedd a kulináris képességeidet! Akartál már valaha is főzni valamit, ami puccosnak tűnik, de valójában nagyon egyszerű? A gulyásleves a tökéletes étel az Ön számára.

Ez a hagyományos magyar pörkölt minimális erőfeszítést igényel, és pillanatok alatt elkészíthető – így remek hétközi étkezés vagy vacsorapartira való választás. A mi receptünk garantáltan mosolyt csal az arcára – valamint biztosítja mindazokat az alapvető ízeket, amelyeket egy klasszikus gulyáslevestől elvár.

Kezdetnek melegítsünk fel 1 evőkanál olajat egy serpenyőben közepesen magas hőfokon, majd adjunk hozzá egy nagy, kockára vágott hagymát és két összezúzott fokhagymagerezdöt. Főzzük körülbelül 5 percig, időnként megkeverve, amíg megpuhul.

Ezután adjunk hozzá 1 evőkanál paprikát és 1/2 teáskanál köménymagot, és keverjük össze. Adjunk hozzá 500 g kockára vágott marhahúst, és pirítsuk 10 percig – ebben a szakaszban mindenképpen sózzuk és borsozzuk! Amint a hús megpirult, öntsön hozzá 400 ml marhahúsleves és egy doboz apróra vágott paradicsom. Pároljuk 25 percig, amíg a hús megpuhul, majd adjunk hozzá egy maréknyi bébispenótlevelet, és keverjük össze.

Végül tálalja egy púpozott tejföllel, és szórja meg friss petrezselyemmel – a gulyásleves készen áll a fogyasztásra! Ígérjük, hogy el lesz ragadtatva a a végeredmény – kiadós, ízletes és megnyugtató. Jó étvágyat!

Ettől a recepttől a barátaid azt fogják hinni, hogy mesterszakács vagy – még akkor is, ha csak most kapcsoltad be a tűzhelyet. Gulyáslevesünk garantáltan lenyűgözi őket intenzív ízvilágával és vigasztaló melegségével. Ilyen finomságot sehol máshol nem találsz – miért ne próbálnád ki? Jó étvágyat!“

Természetesen a szövegen lenne mit javítani, de most szándékosan nem írtuk át sem a magyartalan megfogalmazásokat, sem a hibákat. Sok munka azonban nincs vele, egy gyors átolvasás után már mehetne is az étterem weblapjára mai blogbejegyzésként.

Mi az a mesterséges intelligencia?

Az ehhez hasonló szövegek írása csak egy apró lehetőség a sok közül, amire ezek a programok felhasználhatók. Hogy tisztábban lássunk a kérdésben, menjünk vissza az elejére: tisztázzuk, mi az a mesterséges intelligencia és miért pont most, 2023 elején tört be a köztudatba ez a jelenség?

A mesterséges intelligencia az olyan számítógépes rendszerek tudománya, amelyek képesek az emberi gondolkodáshoz hasonló feladatokat végrehajtani. Az MI fejlődése az utóbbi években rohamosan gyorsult. Már nemcsak kutatják, de egyre több területen alkalmazzák is őket. Enélkül például nem lenne önvezető jármű, vagy nem működnének beszédfelismerő rendszerek.

Ami 2023 elején igazán nagy újdonság volt, az a ChatGPT megjelenése. A ChatGPT egy igen fejlett nyelvi szoftver, ami képes teljesen emberinek tűnő szöveget írni. Az internetről származó hatalmas mennyiségű szöveg alapján sajátítja el a mondatszerkesztést és azt is, hogy egy adott kérdésre az emberek milyen típusú választ szoktak adni. Ez alapján dolgozza ki a saját válaszait. Megérti az összetett, konkrét kérdéseket és emberi minőségű választ ad a kérdésre.

Az előrejelzések szerint 2023 végére ennek a technológiának az alkalmazása már napi valóság lesz az élet számos területén. Amit ma látunk, az a kezdet, a program napról-napra tanul és egyre fejlettebb feladatokat hajt végre. Egyre több cég és iparág ismeri fel a benne rejlő lehetőségeket, így egyre nagyobb mértékben fogják alkalmazni is ezeket a technológiákat a mindennapi életben.

Az MI növeli a hatékonyságot és csökkenti a költségeket

Az MI például segíthet javítani az ügyfélszolgálat hatékonyságán, kapcsolatot építeni az ügyfelekkel, és értékes információkat szerezni a vendégekről. Például olyan hétköznapi feladatok automatizálására is használható, mint az e-mailek megválaszolása. Egy szinttel tovább lépve automatizált chatbotokat hozhatunk létre, amelyek gyors válaszokat kínálnak anélkül, hogy emberi beavatkozásra lenne szükség. A telefonos foglalások rendszere például így nagyon könnyen automatizálható. A chatbot nemcsak gépies választ ad a beírt kérdésre, de egy idő után már meg is érti, hogy valójában mit is szeretne az ügyfél.

A mesterséges intelligencia működésének a kulcsa a sok adat, így annál mélyebben tudjuk beépíteni a cég működésébe, minél több adatot tudunk a programba eljuttatni. A lehetőségek szinte korlátlanok. Ha például feldolgoztatjuk a programmal egy hosszabb időszak fogyasztásait, akkor olyan előrejelzéseket kaphatunk válaszul, melyek sokat segítenek a működés tervezésében.

Például tervezhetővé válik a vendégforgalom. A korábbi hónapok forgalmi adatai alapján a program kidolgozza, hogy melyik időszakban mekkora terhelésre kell számítanunk, ehhez mekkora személyzetet kell berendelnünk. A korábbi fogyasztási adatok alapján megtervezhetjük, hogy melyik időszakban milyen ételek rendelésére kell felkészülnünk. Megterveztethetjük a nyersanyag-beszerzést a várható forgalomhoz illesztve, így az anyagfelhasználásban jelentős megtakarítást érhetünk el.

Összességében az MI használatával auto­matizálhatjuk a folyamatokat, javíthatjuk a működési hatékonyságot és csökkenthetjük a költségeket a legtöbb területen. Ezek a technológiák leginkább azt teszik lehetővé a vállalkozások számára, hogy nagy mennyiségű adatot gyűjtsenek gyorsan és pontosan. Ezeket az adatokat aztán a program segítségével elemezve betekintést nyerhetünk az ügyfelek viselkedésébe. Olyan trendeket, viselkedési mintákat fedezhetünk fel, amelyeket másképp nem lehetett volna könnyen észrevenni.

Tíz terület, ahol az MI nagy segítség lehet

Összegyűjtöttünk 10 olyan területet, ahol az MI-technológia gyorsan, nagy segítséget tud nyújtani a vállalkozásoknak a mai megoldásokhoz képest.

  1. Az ügyfélszolgálat automatizálása chatbotok segítségével. Ez az ügyfélkérdések gyors és pontos megválaszolására használható. Kiküszöböli a kézi ügyfélszolgálat szükségességét, és időt takarít meg. Automatizálhatjuk az ügyfélszolgálati időpont-egyeztetést, például a szálláshely-foglalás vagy az éttermi asztalok lefoglalását is.
  2. A chatbot az asztalnál is használható, a rendelések felvételére. A vendégek emberi közreműködés nélkül le tudják adni a rendelésüket, miközben a program olyan kérdésekre is választ tud adni nekik, hogy mik az ételek összetevői, milyen bor illik a rendelt főételhez, milyen desszertek népszerűek ma és így tovább. Az MI segítségével megnő az egyidejűleg tájékoztatható és kiszolgálható vendégek száma, mindez emberi közreműködés nélkül. A pincérek munkájának egy jelentős része felszabadul, az étel felszolgálására tudnak koncentrálni a vég nélküli kérdések megválaszolása helyett.  
  3. Marketingkampányok automatizálása. A mesterséges intelligencia felhasználható hirdetések, blogbejegyzések, e-mail-sorozatok megírására, konkrét marketingkampányok lépéseinek a megtervezésére. 
  4. Az ügyfélvélemények javítása. A MI elemzi az ügyfelek által például weboldalon adott véleményeket, majd felhívja a figyelmet azokra a területekre, melyeken javíthatunk. Ez segít a kisvállalkozásoknak abban, hogy jobban megértsék az ügyfeleiket, és gyorsan kezelhessék az esetleges problémákat. 
  5. A termelékenység növelése. A mesterséges intelligencia felhasználható az olyan folyamatok racionalizálására, mint a számlázás, az adatbevitel, a munkafolyamatok kezelése és a készletellenőrzés. Ezeket hatékonyabbá teszi, ami növeli a termelékenységet. 
  6. Szezonális kereslet előrejelzése. A korábbi forgalmi adatok és a lehetséges választék ismerete alapján az MI pontosan jelezheti a szezonális kereslet változásait. Ezzel elősegíti a hatékonyabb személyzet- és erőforrás-kihasználást, valamint az árak optimalizálását.
  7. Élelmiszerpazarlás csökkentése. Az MI az embereknél pontosabban előre jelezheti a keresletet, jobban megszervezi a készleteket és figyeli a lejárati időket. 
  8. Az alkalmazottak irányításának egyszerűsítése, a személyzet munkarendjének kezelése, jelenléti nyilvántartások nyomon követése, a várható igények alapján a beosztások tervezése is könnyebbé válik. 
  9. Csalások felderítése. A mesterséges intelligencia segíthet a csalárd tevékenységek felderítésében az ügyfelek szokatlan vagy gyanús viselkedésmintáinak elemzésével. Ez különösen hasznos az olyan kisvállalkozások számára, amelyeknél nagyobb a csalás kockázata. 
  10. Személyre szabott ügyfélélmény. A mesterséges intelligencia technológiája felhasználható személyre szabott ügyfélélmény létrehozására. Segítségével személyre szabott ajánlásokat vagy célzott promóciókat hozhatunk létre az ügyféladatok és a viselkedés alapján.

A vendéglátó- és szálláshely-szolgáltatásban működő kisvállalkozásoknál a mesterséges intelligencia alkalmazásának technológiai feltételei viszonylag egyszerűek. A legtöbb vállalkozás már rendelkezik olyan számítógépes rendszerrel, amely képes az MI szoftveralkalmazások futtatására. Ahhoz persze, hogy automatizáljunk, egy szövegszerkesztő nem lesz elég. A bonyolultabb kérdések megoldásához fejlett adatgyűjtésre és összetettebb feldolgozó programok használatára van szükség. Például nemcsak ismerni kell, de feldolgozható formában gépre kell vinni a bevásárlási adatokat, az élelmiszerkészletek mennyiségét, a rendelések és a vendégforgalom adatait is.

A jó hír azonban az, hogy ez a technológia nagyon gyorsan fejlődik, s biztosak vagyunk benne, hogy hónapokon belül szinte minden területre lesz megvásárolható hatékony szoftver.

Összefoglalva, a mesterséges intelligencia itt van, használhatjuk, éljünk a lehetőségekkel! Ma még újdonság, versenyelőnyt jelent annak, aki belevág. Egy-két év múlva már az kerül hátrányba, aki nem használja. Képzeljük el azt a vállalkozót, aki ma nem akar számítógépet használni, mert ezt ő már úgysem fogja megtanulni. Ilyen lesz a mesterséges intelligencia is. Az MI számos előnyt kínál a vállalkozások számára, felbecsülhetetlen értékű eszközt jelent az idő- és pénzmegtakarítás terén. 

Nagy Csaba

A cikk elkészítéséhez az OpenAI Team ChatGPT programja és a Jasper AI volt segítségemre. A képeket az AI Food Generator készítette.