A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Nem az a kérdés, hogy fogunk-e a szobában, étteremben ottfelejtett értéktárgyakat találni hanem az, hogy mit tegyünk vele. Nyomozzunk a tulajdonosa után, vagy csak őrizzük meg? És vajon megbüntethető-e az a takarító, aki zsebre vágja az ágyon hagyott mobiltelefont? Nézzük, a helyes eljárást! 

A talált tárgyak kezelésének a módját a Polgári törvénykönyv tartalmazza, s az alapok évtizedek óta változatlanok. A tennivalókat tehát nem nekünk kell kitalálni, csupán a törvényi előírásokat kell „felöltöztetve“ saját eljárásrendünkbe illeszteni. 

Mint mond a Ptk.? 

A nyilvános helyeken talált tárgyakat a megtaláló megtarthatja, ha annak a tulajdonosa egy éven belül nem jelentkezik érte. Élő állat esetén egy év helyett 3 hónapot kell erre várni. A talált tárgyat azonban nem tarthatjuk magunknál: ha 8 napon belül nem sikerült azt a tulajdonosnak visszaadni, akkor le kell adnunk a helyi jegyzőnek. A jegyző előtt nyilatkozni kell arról, hogy meg akarjuk-e tartani a tárgyat, ha nem jön el érte a tulajdonosa. A jegyző erről jegyzőkönyvet állít ki. Ha a tulajdonost nem találják meg, nem jelentkezik, akkor 3 hónap után kiadja a tárgyat a megtalálójának. Ha pedig erre az illető nem tartott igényt, akkor a jegyzőnek kell a tárgyat értékesítenie olyan módon, ahogyan például a lefoglalt vagyontárgyakat értékesítik (pl. árverés útján).

Más a helyzet, ha az érintett tárgyat valaki a közönség számára nyitva álló helyen, például egy panzióban hagyta el. Ilyenkor a megtalálója nem tarthatja azt meg, át kell adnia a helyet üzemeltető cég munkatársának. Így ha egy másik vendég bukkan rá az elhagyott tárcára vagy telefonra, akkor a szálláshely valamelyik munkatársának kell átadnia, például leadhatja a recepción. Ettől kezdve az üzemeltető feladata, hogy a tárgyat visszajuttassa. Ha a tulajdonos személye megállapítható, akkor a lehető legrövidebb időn belül el kell hozzá juttatni a tárgyat. Ha nem állapítható meg, vagy nem jelentkezik érte, akkor az üzemeltetőnek három hónapig kell a tárgyat megőriznie. Ha erre nincs lehetősége, akkor átadhatja a jegyzőnek a megtalálástól számított 8 napon belül. Ha 3 hónapon belül a tulajdonos nem jelentkezik, akkor az üzemeltető eladhatja a talált holmit. A tulajdonos még ezt követően is jelentkezhet – ebben az esetben az eladásból származó pénzt kell neki kifizetni. Egy évig jelentkezhet a tulajdonos, utána már nem követelheti a tárgyat vagy az eladásból származó pénzt. A törvény közvetlenül nem ír arról, hogy a megtaláló felszámolhat-e tárolási vagy kezelési díjat az ügyintézésért. Közvetett módon azonban ezt mégis lehetővé teszi. A Ptk. tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy a talált tárgy kiadását meg lehet tagadni addig, míg a tulajdonos ki nem fizeti a vele kapcsolatos költségeket. Egy ügyintézési díjat, nagyobb tárgyak esetén észszerű tárolási díjat nyugodtan felszámolhatunk tehát.

Ezek tehát a Polgári törvénykönyv főbb szabályai a talált tárgyakkal kapcsolatban (2013. évi V. tv. 5:54-5:64 §). Ezeket a szabályokat kell a saját eljárásaink leírásával kiegészítenünk. 

Érdemes az üzletszabályzatban rögzíteni a feladatokat

A Ptk. nem szól arról az esetről, amikor egy alkalmazott találja meg az elhagyott holmit. Mindenképpen írjuk le saját üzletszabályzatunkban, hogy ilyenkor kinek mi a dolga! Ki lesz az a személy a vállalkozásnál, akinek a feladata lesz a talált tárgyak sorsának a kezelése?  

Gondoskodjunk arról, hogy a személyzet érintett tagjai pontosan tudják, hogy mit kell tenniük a talált tárgyakkal kapcsolatban. A recepcióstól a takarítóig mindenkinek a figyelmét fel kell hívni a követendő eljárásokra.

Tudatosítsuk mindenkiben, hogy a talált tárgy eltevése lopás. A törvény pontosan előírja, hogy mi a teendő, tehát aki zsebre teszi a szobában talált holmit, az törvénysértést követ el. Kezeljük az esetet ugyanolyan szigorúan, mintha valaki közvetlenül lopna egy vendégtől! 

A talált tárgyakról és kezelésükről minden esetben készítsünk jegyzőkönyvet! Csak ennek birtokában tudjuk később bizonyítani, hogy a szabályok szerint jártunk el. A jegyzőkönyvből derüljön ki, hogy mi lett a tárgy sorsa. Ne bízzunk semmit az emlékezetre! Egy évvel később is jelentkezhet egy-egy tárgy tulajdonosa, s nekünk akkor is hitelesen be kell számolnunk a panzióban felejtett holmi sorsáról.

Felnyithatjuk-e az elhagyott táskát?

Többekben felmerülhet, hogy megnézhetjük-e, megvizsgálhatjuk-e a tárgyakat, belenézhetünk-e egy elhagyott táskába? Hiszen erre nincs felhatalmazásunk, s megsértjük a tulajdonos személyiségi jogait, ha belenézünk a telefonjába vagy a táskájába. Megtehetjük, hiszen ez a tulajdonos jogos érdeke és ez a miénk is. Egyrészt mindent el kell követnünk, hogy megtaláljuk a tulajdonost. A telefonban találhatunk címet, valaki elérhetőségét, aki el tud vezetni a tulajdonoshoz. A táskában lehetnek hozzá vezető iratok. A talált táskát biztonsági okból is át kell néznünk. Meg kell győződnünk róla, hogy nincs-e benne romlandó vagy környezetére veszélyes holmi. Viszont az átvizsgálás során is tartsuk tiszteletben a tulajdonos jogait. Éppen ezért a tárgyak átvizsgálását, felnyitását soha ne végezzük egyedül, és írjunk az eseményről részletes jegyzőkönyvet! Ha táskát hagynak nálunk, akkor készítsünk leltárt a tartalmáról! Ezt akár fotókkal is dokumentálhatjuk. Ellenkező esetben a vendég azzal is jöhetne, hogy neki egy drága számítógép volt a táskájában, ami eltűnt, míg a táska a mi kezelésünkben volt. Előzzük meg az ilyen helyzetet egy korrekt jegyzőkönyv kiállításával!

Mit nevezzünk talált tárgynak? 

Ezt a kérdést is szabályozzuk saját nyilvántartásunkban. Hiszen néha egyáltalán nem dönthető el könnyen, hogy talált tárgyról, vagy hulladékról van-e szó. Bontott csomagolású élelmiszert, kozmetikumot ne kezeljük talált tárgyként. Ezt írjuk is bele üzletszabályzatunkba, hogy vendégeink se keressék rajtunk a szobában felejtett fél üveg italt, mert nem fogjuk tárolgatni. Egy ruhadarab esetén már nem ilyen egyértelmű a helyzet, a fél pár kesztyűről se  jelenthetjük ki rögtön, hogy ez már csak hulladék. Lehet, hogy valakinek érték és jelentkezni is fog érte.

Nagy Csaba