Közeleg a báli szezon. A rendezvényen egy NTAK-adatszolgáltatásra kötelezett étterem vállalta a cateringet. A menüsor fix, arra a szervezővel külön szerződtek, ám ezen túl a vendégek készpénzért is vásárolhatnak italokat. Kell-e az étteremnek a kitelepülésről is adatot szolgáltatnia?
A vendéglátós NTAK-adatszolgáltatással kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy a rendezvényi étkeztetés és a mozgó vendéglátás mentes a kötelezettség alól. Ennek a két területnek a mentessége azonban csak olyan esetben érvényesíthető, ha a vállalkozásnak ez a tevékenysége, mással nem foglalkozik. Ha a cégnek a rendezvényi étkeztetés a fő tevékenysége, akkor valóban nem kell az adatszolgáltatással foglalkozniuk. Hiszen nekik nincs is éttermük, maga a kitelepülés adja a szolgáltatás gerincét.
Más a helyzet, ha a rendezvényi étkeztetést olyan cég biztosítja, amelyik normál tevékenysége során köteles az adatszolgáltatásra. Ilyen eset az is, amikor egy étterem egy rendezvényen szolgáltatja az étkezést és az italt. Ebben az esetben a kitelepülés forgalmáról is szükség van az adatszolgáltatásra. Utólagos adatrögzítésre nincs lehetőség, tehát meg kell oldani az adatközlő szoftver használatát a kitelepülés közben is.
A rendezvényen jellemzően kétféle fizetési mód fordulhat elő. Az ételfogyasztást és esetleg az italok egy részét is az alapszerződés keretében fizeti a bál szervezője. Ezt a forgalmat a voucher fizetési mód alkalmazásával visszük fel a rendszerbe, és egy összegben szerepeltetjük a teljes fogyasztást. Tehát egy kitelepülés az egy voucher legyen.
A helyszínen fizetett egyéb fogyasztásokat pedig a megszokott módon kell rögzíteni a vendég fizetési módjának megfelelően.
Nagy Csaba