Az előzetes adatok szerint a bevétel megközelítette a 23 milliárd forintot a tervezett 19,7 milliárd forinttal szemben, s az adózás utáni eredmény is jelentősen meg fogja haladni az 5 milliárd forintot.
Az idén megkezdődik a több mint 15 éve zárva tartó Rác fürdő felújítása. A tervek elkészültek, várhatóan tavasszal kezdődik a helyreállítás. A Gellért fürdő rekonstrukciójának hároméves koncepciója is zöld utat kapott. Idén elkészülnek a tervek, majd 2025-ben indulhat a kivitelezési közbeszerzés és remélhetőleg a felújítás is. A társaság úgy tervezi, hogy a fürdő működése közben részleges lezárásokkal folynak majd a munkálatok. A Széchenyi fürdőben idén 1 milliárd forint értékű felújítást terveznek, valamint a nyáron megtörténik a Dandár fürdő beltéri medence terének szigetelése és újraburkolása.
Forrás: MTI