Vendégeink megérdemelt pihenésük alatt szeretnének plusz szolgáltatásokat igénybe venni, új dolgokat kipróbálni, új helyeket felfedezni. A kerékpározás egyre divatosabb, népszerűbb és egyben környezetkímélő kikapcsolódás. Ennek egy következő lépcsőfoka az elektromos bicajok bevetése. Jó ötlet lehet a szállásunkra beszerezni párat? Lássuk az előnyöket, hátrányokat, árakat és lehetőségeket!
Melyik fajta mit tud?
Legtöbbünknek van némi sejtésünk az elektromos kerékpárokról, a pedelec-ről viszont sokan nem tudjuk, hogy eszik-e vagy isszák. A különbség nagyvonalakban annyi, hogy az elektromos bicajozástól nem fogunk lefogyni, hiszen arra csak rápattanunk, beindítjuk egy gázkar segítségével, és szépen robogunk. A járgányban akkumlátor és villanymotor van, az aksit minden használat után fel kell tölteni. Kb. 30-60 kilométert vágtathatunk egy töltéssel. Az elektromos biciklit inkább városi használatra javasolják.
A pedelec esetén viszont nem ússzuk meg a tekerést, hiszen itt csak egy elektromos rásegítésünk lesz. Szintén villanymotorral rendelkezik, ez azonban csak akkor működik, ha közben szorgosan kerekezünk. Az ilyen bringa már alkalmas túrázásra, meredekebb utakon történő hegyi kiruccanásra. Nyilván ennek az aksiját is kell tölteni, de ha leszedjük a konnektorról, akkor 150 kilométert bír.
Mindkét bicaj töltéséhez egy hagyományos fali konnektor kell. A töltési idő lítium és nikkel aksiknál 4-6 óra, emellett javasolt 90 naponta akkor is feltölteni, ha nem használjuk őket. Zselés társaiknál a töltéshez 6-8 órára lesz szükség, és 30 naponta kell az “álló” bicaj feltöltést megismételni.
Hogyan hozhat több vendéget a „konyhára”?
Magyarországon gyerekcipőben járnak az e-bringák, viszont a külföldi látogatók körében nagy népszerűségnek örvendenek, és egyre többen keresik. A szálláshelyeken viszont az elektromos bicajok piaca finoman fogalmazva sincs “túltelítve”. Elvétve találkozhatunk egy-két hellyel, ahol vannak
ilyen lehetőségek. A vendégek viszont szívesen kipróbálnák. A bringákkal ugyanis nagyobb távokat tudnak megtenni, mint gyalogosan, és nem kell olimpikonnak lenni, ha egy meredekebb emelkedőn kell feljutni.
Az e-bringa plusz szolgáltatás lehet a szálláshelyünkön. Gondoljunk az idősebb korosztályra vagy azokra, akik például egészségügyi problémák miatt nem tudnak a nyeregre pattanni. Számukra vonzó lehet, hogy talán sok év után először tudnak elmenni biciklizni egy jót.
A bicajozás még elektromos segítséggel sem a legkényelmesebb elfoglaltság negyven fokban a tűző napon, annál kellemesebb lehet egy szép tavaszi vagy őszi hétvégén. Tehát a főszezonunk mellett nyerhetünk még ezekben az időszakokban plusz vendégeket.
Nem csak a saját vendégeink tekerhetnek
Egyre fontosabb a vendégek számára, hogy környezetbarát helyen és módon töltsék a szabadidejüket, sokan az ilyen lehetőségek miatt döntenek egy-egy szállás mellett. Egyre többen keresnek olyan zugokat, ahol kiszakadhatnak a város zajából, forgatagából, kicsit közelebb kerülhetnek a természethez, és nem kell a többi turistával egymást taposniuk. Az ilyen igényekre is jó válasz a villanybringa.
Ha a beszerzés mellett döntünk, gondoljunk arra, hogy miért csak a saját vendégeink használhatnák a bicikliket? Nyugodtan kölcsönözhetjük más érdeklődők számára is. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy a “más érdeklődőt” a következő szezontól már saját törzsvendégeink között üdvözölhetjük.
A bérbeadás árai változóak, általában 15-20 ezer forintos napi díjtól kezdődnek. Egyre több helyen látni, hogy a kerékpár-kölcsönzést túraszervezéssel kapcsolják össze, így akinek olyan félelmei vannak, hogy például eltéved, műszaki hiba adódik stb., nyugodtan hátradőlhet egy helyi ismeretekkel rendelkező túravezető társaságában.
Nézzük meg az árakat és a veszélyeket!
Ha vásárolunk egy e-biciklit, akkor mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, mint egy hagyományos kerékpárnál. A sima elektromos járgányokat legalább 200-250 ezer forintért tolhatjuk ki a boltból. A pedelec-ek ennél drágábbak, minimum 700 ezer körüli összegtől szabadítják meg a pénztárcánkat.
Nem túl sok keresés után pályázatot is találhatunk a pedelec-ek támogatására 90-150 ezer forintos összegben. Az adószámos magánszemélyek számára megtévesztő lehet a kiírás, mivel a feltételek között szerepel, hogy természetes személyek pályázhatnak. Viszont a NAV óva int attól, hogy a természetes személyként megnyert bringát kitoljuk a panziónk elé a kormányon egy “kölcsönözhető” táblával.
Érdekes és mindenképpen átgondolandó kérdés még a bicajok védelme és megóvása. Nyilván az értéktől függően kérjünk egy nagyobb kauciót, főleg ha nem évek óta ismert vendégünk fog rajta száguldozni, hanem az utcáról becsöppent idegen. A kölcsönzők tapasztalatai szerint ne ijedjünk meg pl. egy 200 ezres kaució elkérésétől sem.
Végül egy kis KRESZ-óra
A pedelec-ekre nem kötelező sem a jogsi, sem a bukósisak, sem a biztosítás.
Viszont ne üljünk fel a kereskedések hangzatos szlogenjének: ha 2 kereke és 300 W alatti motorja van a járgányunknak, akkor az kerékpár. A rendőrségnek erről más véleménye van, és bizony, ha megállítanak, akkor az fog számítani. A kerékpárt ugyanis emberi erővel kell hajtani, ha anélkül is tudunk vele haladni, mert pl. egy gázkarral elindul, akkor az már nem bicaj, hanem segédmotor. Ennek vezetéséhez már kell jogosítvány (A vagy B), bukósisak és kötelező-felelősségbiztosítás is.
Kis Zsuzsanna