A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

„A magyar gasztronómia hatalmasat fejlődött”

– Óriási fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi években, a közép-európai régió séfjei rövidesen a legjobbak között követelhetnek maguknak helyet. Az első, 2016-os budapesti rendezésű kontinensdöntőt a magyar versenyző, Széll Tamás nyerte meg, mely nagyban hozzájárult a magyar gasztronómia nemzetközi ismertségéhez. Ettől az időszaktól kezdődően Magyarország nagyon tudatosan kezdte építeni gasztronómiája nemzetközi promócióját – jegyezte meg Florent Suplisson a GL Events gasztronómiai rendezvények igazgatója. Szerinte a magyar gasztronómia hatalmas fejlődésen ment át 2016 óta, aminek most a kontinensdöntőre látogató séfek, szakemberek, szurkolók is tanúi lehetnek. Európa keleti részére gasztronómiai szempontból sokáig nem jutott figyelem, de immár egyre több nemzet követel magának helyet erről a vidékről is. A fejlődés már most is jól látható, és biztos vagyok benne, hogy a közép-európai országok rövidesen a Bocuse d’Or élmezőnyébe is betörnek majd – mondta el Florent Suplisson. Mi sem bizonyítja jobban a szakember szavait, minthogy Széll Tamás 2016-os győzelme után ismét dobogóra állhatott egy magyar csapat. Dalnoki Bence és csapata második lett a rangos szakácsversenyen. Dalnoki mellett, aki egyébként a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje, Nyirkos Patrik dolgozott a boxban, miközben Széll Tamás koordinátorként és Szulló Szabina a csapat elnökeként a boxon kívül segítette a munkájukat.

Forrás: MTI

A hazai alapanyagokat használó éttermeket jutalmazták az idei Gasztrohős Díjjal

A SIRHA Budapestre szervezett Fenntarthatósági konferencián hirdette ki a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Gasztrohős Díj 2022 – Hazai körforgásban verseny díjazottjait. Idén a hazai alapanyagokat kiemelten használó, szoros termelői kapcsolatokat ápoló éttermek kiemelése volt a cél. A helyi alapanyagok használata évről-évre egyre nagyobb teret kap az éttermek konyhájában. Erre a járvány is ráerősített, hiszen a határzárak miatt olyan éttermek is a termelők felé fordultak, akik előtte esetleg a francia piacról vásároltak. Környezeti szempontból sem mindegy, hogy honnan és mi kerül a tányérunkra. Egy amerikai kutatás szerint egy vendéglátóhely ökológiai lábnyomának 90%-át a beszerzés adja. Éppen ezért az idei díj témája és a győztesek kiválasztásának fő szempontja a hazai, termelői alapanyagok kiemelt és kreatív használata volt. A legjobb 10-es lista mind étterem típus, mind földrajzi elhelyezkedés tekintetében színes volt; helyet kapott a palettán a nyíregyházi Cvekedli Tésztabár, a budapesti Ételműhely Gasztrostúdió, a Four Bites Catering, a kétútközi Graefl Major, a balatonszemesi Kistücsök Food&Room, a budapesti Közös Kávézó és Konyha, a kéthelyi Lokal47, az iskolai menzaként működő Mezna, a zebegényi Natura Hill, a miskolci Zip’s Beer&Tapas és a Szent György-hegyi Zöldülő Terasz is. A szakmai díjat idén a pécsi Reggeli kapta, akik 90%-ban hazai, környékbeli termelőktől érkező alapanyagokkal dolgoznak nap mint nap.

Forrás: MTI

Megjelentek az idei magyar zöldségek az üzletek polcain

Már kapható friss, tavaszi, belföldön termesztett növényházi zöldség a magyarországi áruházakban – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A magyar termelők zöldségkínálata a NAK szerint jobb minőségű, mint a behozott, és az élelmiszer-egészségügyi biztonságuk is megfelelő. A hajtatott paprika-, paradicsom- és uborkakultúrákban akár 90 százalékban biológiai növényvédelmet alkalmaznak, vagyis a természetes ellenségeikkel védik a károsítóktól. A növényházi gazdálkodásnak köszönhetően hosszabb a friss zöldség szezonja. A legfontosabb hajtatott zöldségfajta Magyarországon 1.500 hektárral a paprika. Hajtatott salátaféléket mintegy 665 hektáron, paradicsomot körülbelül 310 hektáron, uborkát 100 hektáron termelnek. A hajtatási területek 77 százaléka Dél-Magyarországon, 13 százaléka Közép-Magyarországon található. A növényházak az időjárási szélsőségek miatt egyre fontosabbá válnak, hiszen szabályozott vízellátást, fény- és hőhatást biztosítanak. Belföldön a kétharmaduk fűtetlen, de a geotermikus energia hasznosításával ez jelentősen növelhető. Az energiaválság közepette Magyarország számára nagy előnyt jelentene a nemzetközi versenyben, ha erre alapozva bővíthetné a növényházi termelést – véli a NAK.

Forrás: MTI

Nem jár le a kiskorúak uniós oltási igazolványa

A február 1-jétől érvényes szabályok szerint az uniós oltási igazolványok 9 hónapig, azaz 270 napig érvényesek. Ezt most módosították, és a kiskorúak mentességet kapnak az oltási igazolványok 270 napos elfogadási időszaka alól – derült ki az uniós rendelet módosításából. Az oltási igazolványok 270 napos érvényességét mostantól csak a 18 évesek és a 18 évnél idősebbek esetében kell alkalmazni. A kétdózisú vakcinák esetében a 270 napot vagy a második oltás beadásától kell számítani, vagy pedig attól a naptól, amikor a fertőzésen már átesett személy felveszi a kétdózisú oltóanyag első adagját (az oltást biztosító tagállam oltási stratégiájának megfelelően). A tagállamok nem írhatnak elő eltérő elfogadási időszakot az Európai Unión belül utazók vonatkozásában.

Forrás: MTI

Kultúrát visz a természetbe egy hévízi programsorozat

Mikrokoncertekkel, színházi előadásokkal és performansszal, valamint más kulturális programokkal csábítják a hévízi tó melletti véderdőbe a turistákat és a helybélieket a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik helyi kezdeményezéseként. Első pályázatként a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. (HTN) közel 13 millió forintot nyert el az Erdei Misztérium vagy Játék a Zöldben elnevezésű ötletéhez, amely ökobarát módon egyesíti a kulturális és természetvédelmi programokat. Pálffy Tamás, a HTN ügyvezetője elmondta: kifejezetten ökobarát programokat találtak ki, amelyekhez nincs szükség színpadra, áramra és nem jár hulladékkal sem. Gyerekeknek és felnőtteknek vezetett túrákat szerveznek a környezetvédelmet a középpontba állítva. Középiskolások a véderdőben fellelhető természetes anyagokból készítenek műalkotásokat, amelyeket helyben állítanak fel. A felnőtteket színházi előadások, performanszok, zenés-táncos produkciók várják, a gyerekek pedig bábszínházi előadásokkal és erdei iskolai foglalkozásokkal is találkozhatnak.

Forrás: MTI

Megújul az őspark Miskolctapolcán

A Barlangfürdő közelében található őspark állapota jelenleg nem méltó egy turisztikai központhoz, éppen ezért tűzte ki célul a terület fejlesztését Miskolc Önkormányzata – írta meg a Minap. A nemrég elkezdődött felújítási munkák során a sétányok új utcabútorokat és pavilonokat kapnak, a Csónakázó-tavat pedig megszabadítják a felgyülemlett felesleges iszaptól. Az ősparkban pedig kialakítanak egy tanösvényt. A másik fejlesztési elem az Akropolisz Szabadtéri Színpad, amely előadásaival a város nyári kulturális életének nélkülözhetetlen szelete. A projekt a tervek szerint egy éven át tart majd.

Forrás: Minap

Szálláshely és kerékpáros pihenőpont nyílt Dömörkapunál

Dömörkapunál egy egész évben üzemelő, 16 ember befogadására alkalmas szálláshely, egy kerékpáros pihenőpont és gyorsszerviz is várja a kirándulókat a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatásának köszönhetően. Dömörkapu Szentendrétől nyugatra, a Pilisi Parkerdő területén található kirándulóhely, kedvelt célpontja a gyalogos és a biciklis turizmusnak is. Az ide érkező kirándulókat, kerékpárosokat számos program várja: szervezett gyalogtúrák, futóversenyek, illetve kerékpáros rendezvények. Mindezek mellett a gyerekeket erdei játszótér, a felnőtteket pedig erdei mozi, koncertek, irodalmi- és zenés estek várják. Lovasturisztikai megállópontot is szeretnének itt kialakítani.

Forrás: MTI

Vegyes vágott savanyúságot hívott vissza a Spar

Idegen anyag esetleges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a Spar vágott vegyes savanyúságot – közölte a Nébih. Az üveges, 680 gramm/360 gramm kiszerelésű, 1430-as tételszámú, és 2023. október 29-i minőségmegőrzésű savanyúságot vissza lehet vinni az üzletekbe, a termék árát visszatérítik. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a fenti azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el.

Forrás: Nébih