A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Rekordot döntött a kastélyok és várak látogatottsága tavaly

Minden eddiginél többen látogatták a magyarországi kastélyokat és várakat 2021-ben. A tavalyi öt után az idén tíz új létesítményt nyitnak meg a nagyközönség számára – mondta Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A tavaly elért csaknem 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja annak ellenére, hogy az intézmények nagyjából háromnegyed évet tarthattak csak nyitva. 2019-ben több mint 213 ezer, 2020-ban közel 141 ezer látogatót fogadtak. Tavaly a leglátogatottabb az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval. Tavaly öt létesítmény nyitotta meg a kapuit: a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a sümegi Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély. Az idén tíz megújult kastély, vár nyílik meg a nagyközönségnek, az első negyedévben Majkon a Kamalduli Remeteség második üteme, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint Somló Vára Dobán. A nyár végéig várhatóan megnyitják Nagyvázsonyban a felújított Kinizsi-várat, Dégen a Festetics-kastélyt, a megújult sümegi várat, illetve Komlódtótfalun a Becsky-Kossuth-kúriát.

Forrás: MTI

Az étlapok rövid üzenetei hatására többen választanak növényi alapú ételt

Az éttermek étlapjaira írt egyszerű, rövid üzenetek hatására kétszer olyan gyakran választanak a vendégek hús helyett növényi alapú fogást egy új kutatás szerint. A World Resources Institute (WRI) nonprofit szervezet kutatásában mintegy hatezren vettek részt az Egyesült Államokban. A kutatók fenntarthatóságról szóló üzeneteket helyeztek el az étlapokon, majd az ezekre adott reakcióikat vizsgálták. Például a vendégektől azt kérték, hogy válasszanak két lehetőség a babos vagy marhahúsos burrito között. Az étlapra azonban a következő drámai hatású üzenet is rákerült: “Mindegyikünk tehet a bolygónk érdekében. Ha csak egy húsos fogást növényire cserélsz, az üvegházhatású gázok kibocsátásából annyit takarítasz meg, amennyi a telefonod feltöltéséhez két év alatt elhasznált energiával egyenlő”. Akik ezt olvasták, 25 százalékban vegetáriánus fogást választottak. Ez több mint kétszeres arány ahhoz képest, mint amikor a vendégek nem olvasták az üzenetet. Egy másik üzenet hatására 22 százalékkal több fogyasztó döntött növényi alapú étel mellett, ami szintén sokkal nagyobb arány az üzenetet nem olvasókhoz képest. Más üzenetek, amelyek az étel ízéről szóltak, vagy arról, hogy meg kell védeni a Földet a következő nemzedékek számára, szintén pozitívan befolyásolták a vendégek döntését, ami arra utal, hogy mérhetően alakítható a választás az étlapok szövegeinek megfogalmazásával.

Forrás: MTI

Fémdarabok lehetnek egy visszahívott kávéban

A Tchibo Family 1.000 g vákuumcsomagolt kávé (lejárati idő: 2023. június 4., 5., 10., 11., 13., 16., 17. és 23.) terméket – idegen anyag esetleges jelenléte miatt – a Tchibo kivonta, illetve visszahívta a kereskedelmi forgalomból. A termékbe esetlegesen került idegen anyag sem mennyiségénél, sem jellegénél fogva nem ártalmas az emberi egészségre. A termék az Aldi élelmiszerlánc bármelyik üzletében visszaváltható (számla nélkül is).

Forrás: Nébih

Átadták a kápolnapusztai bivalyrezervátum kilátóját

A Kápolnapusztai rezervátumban található Magyarország legnagyobb számú bivalycsordája. A magyar genetikájú bivalyok majdnem kipusztultak hazánkban az 1990-es évek elején, de az itt található utolsó gulyát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jogelődje vásárolta meg és mentette meg a kipusztulástól. Napjainkban hazánk tíz nemzeti parkjában 2.100 egyed él ebből a fajtából. A rezervátum megújult kilátója azt a célt szolgálja, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek az állatok hétköznapjaiba.

 Forrás: MTI

Teljesen megújul a keszthelyi Balaton-part

Mintegy 4,5 kilométer hosszan megújul a keszthelyi déli partszakasz. A fejlesztés célja, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen. A parton a futballpálya továbbfejlesztésével létrehoznak egy sport- és szabadidőközpontot, mellyel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják. A wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.

Forrás: MTI

Közel kétszázmillió forintból fejlesztik a kerékpáros közlekedést Baranyában

Kerékpárút épül Szederkény és Bogád települések között. A július végéig elkészülő beruházás részeként a Péccsel nyugatról szomszédos Bogád valamint a megyeszékhely és Mohács között fekvő Szederkény között hét településen jelölnek ki, illetve építenek kerékpárutakat. 

Forrás: MTI

Tarján és Bajót között 26 kilométeres kerékpárút épülhet

A Gerecsében fekvő Tarján és Bajót köz­ségek között 26 kilométeres hosszúságban kerékpárutat építenek. A két Komárom-Esztergom megyei település között 10 kilométer hosszúságban a meglévő nyomvonalak felhasználásával 3 méter szélességű, aszfaltburkolatú erdészeti feltáró utat létesítenek. Négy kilométeren mezőgazdasági földutat aszfaltoznak le, a fennmaradó részeken forgalomtechnikai eszközökkel jelölnek ki kerékpározásra alkalmas közúti szakaszokat.

Forrás: Magyar építők

Összeállította: Dobó Csaba