Egyre gyakrabban rendelünk telefonon vagy interneten, akár céges cuccokat is. Sajnos előfordul, hogy menet közben jövünk rá, hogy mégsem lesz jó az a termék, de akkor már nem egyszerű lemondani a megrendelést. Másnap a futár hozza is a motyót, és kicsomagoláskor már tudjuk: erre nincs szükségünk. És nem is lesz, leghamarabb csak a következő életünkben. Ilyenkor mit tehetünk, milyen lehetőségeink vannak? Miért nem mindegy, hogy céges számlát kértünk-e?
Az első és legfontosabb, hogy hogyan rendeltünk: cégként, céges számlára vagy magánszemélyként. Nem mindegy, mert más jogaink lesznek. Ha céges számlát kérünk, akkor rögtön bukjuk a „fogyasztóság” előnyeit.
Ide áll, oda áll, majd eláll
Magánszemélyként, azaz fogyasztóként megillet minket a 14 napos elállási jog. Ez azt jelenti, hogy meggondolhatjuk magunkat. Nyilván jeleznünk kell az eladó felé is, hogy „köszi, mégsem kell”. Ha időben visszamondjuk a cókmókot, akkor elvileg plusz költségünk sem lesz. Fontos tudnunk, hogy nekünk kell bizonyítani, hogy elálltunk a szerződéstől. Tehát ennek legyen maradandó nyoma, pl. egy e-mail vagy postai levél.. A telefon és személyes ügyintézés itt felejtős lesz, ha nem akarunk magunkkal kitolni, ugyanis ezeket utólag nehéz bizonyítani, sőt, akár le is lehet tagadni. A 45/2014. kormányrendelet 2. mellékletben találunk egy jó mintát az elállási nyilatkozatra.
Ha már elindították a futárral a terméket, akkor ezzel a cégnek kiadása volt, amit már ki kell fizetnünk, de ez elfogadható is. Ha pedig megérkezik, de nem tetszik, nem jó, mégsem kell, narancssárga, nem piros stb., akkor az átvételtől számított 14 napon belül jelezzük ezt az eladó cégnek és küldjük vissza. A postaköltség nyilván a mi „sarunk”, és emellett néha plusz költségeket is levonhatnak: gondoljunk bele, a kibontott hóbelebancot már nem tudja annyiért eladni, mint a gyári csomagolt társát, ez azért érthető. Főleg ha nem esik át a ló másik oldalára, és nem az ár felét akarja levonni egy nyamvadt kartondobozért.
Ha céges számlát kértünk
Ha cégként vásárolunk, akkor alaphangon ezeket nem tehetjük meg. Szerencsésebb esetben az általános szolgáltatási feltételeket kiterjesztik a nem fogyasztókra is, tehát ugyanazok a jogok illetnek meg, ha vállalkozóként veszünk valamit, mintha fogyasztók lennénk. Ha ilyen nincs, akkor viszont nem kötelesek visszavenni a cuccot. Nyilván sok vállalkozás gondolkodik úgy, hogy a céges vásárlóira is a kedvezőbb, „fogyasztós” szabályokat alkalmazza. Ha nem kell közelharcot vívnunk egy-egy „nem tetszik, visszaküldeném” sztoriban, hanem mosolyogva utalják vissza az árat, akkor szívesebben leszünk visszatérő vásárlók.
Ha hibás a teljesítés, akkor persze mindkét esetben élvezhetjük a Ptk. védelmét, tehát kérhetünk javítást, kicserélést, árleszállítást. Emellett ha nem jelentéktelen a hiba, akkor el is állhatunk a szerződéstől. Viszont ehhez kevés lesz ennyi, hogy: „bocsi srácok, meggondoltam magam.”
Kis Zsuzsanna