A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Sorozatunkban a turisztika, vendéglátás területén dolgozó szakemberek tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket. Júliusban aki válaszol és kérdez: Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke.

Milyen lehetőségeik vannak a budapesti catering cégeknek az újrainduláshoz? Tudják-e majd az esetleges megnövekvő rendezvényeket kiszolgálni, egyáltalán milyen jövőképet vizionál a szakma?

Szerencsére rengeteg olyan esküvőt tartanak most, amelyeket az elmúlt másfél évben elhalasztottak vagy elmaradtak. Ezek önmagukban szép feladatot nyújtanak, de csak a hétvégékre. Túlnyomórészt ezek, és egyéb magánrendezvények, főként születésnapok lebonyolítása a feladat. A cégek jelen pillanatban még kivárnak, egy konszolidáltabb helyzetet várnak. Abban bízunk, hogy ősztől, ha nem is abban a formában és mennyiségben mint tavalyelőtt, de a céges rendezvények is beindulnak. 

Ez a nyár még nem arról szól, hogy a catering cégek úgy szárnyaljanak, mint békeidőben. Ráadásul a cégeknek nincs is elég kapacitása. Vannak, akiknek hétvégenként több rendezvényük is lenne párhuzamosan, és ezekre a munkákra kevés a kisegítő felszolgáló, a szakács. A nyár catering szempontból sohasem kiemelt időszak, mert az emberek nyaralnak, és ez idén is így lesz. Így akik céges rendezvényekben gondolkodnak, azok valószínűleg megvárják az őszt, mert akkor indul újra Budapesten az élet. Ez nemcsak a cateringes vállalkozásokra, hanem az éttermekre is vonatkozik. Sajnos a nyár folyamán a budapesti éttermek nagy része még nem igazán tud újraindulni, mert a vendégkörük nyaral, vagy vidékre utazik. Így nem a fővárosban veszik igénybe az ilyen jellegű szolgáltatásokat. 

Most még nem lehet jövedelmezően működni

A jövőt illetően sokat várunk a nyár végétől és az ősztől. És nem azért, mert szeretnénk bepótolni az elmúlt másfél év veszteségeit, hanem azért, mert szeretnénk elkezdeni egy reményteli, kifizetődő üzemeltetést. Hiába indultunk újra, nem tudunk jövedelmezően működni a költségek és a munkaerőpiac változásai miatt. Sokan végleg elhagyták a szakmát, mentális okokból. Nagy a munkaerőhiány, emelkednek a munkabérek és az alapanyagárak is, amit követni kell, de ezt még nem tudjuk érvényesíteni a több ezer elhalasztott esküvő esetén. 

Céges rendezvények: az otthoni munka mellett még nagyobb szükség lenne rájuk

A járvány hatására sok cég dönt úgy, hogy leépíti az irodai munkáinak az időtartamát. Mobil irodájuk lesz, kevesebb benti munkára lesz szükségük, ezáltal megtakarítják az irodai bérleti díjakat. Ez ellen szól azonban egy sokkal természetesebb, emberibb dolog. Mégpedig az, hogy az embereket, szülőket, gyerekeket egyaránt megviselte mentálisan a bezártság, az otthonlét. Az ember társas lény, az otthoni munka egy ideig jól esik, sőt, a megszorítások ellenére mindenkinek jutalomszabadsággal ért fel. De ahhoz, hogy az emberek mentális egészsége helyrebillenjen, kellenek a társas együttlétek. Ezért reménykedünk abban, hogy a cégek az óvatosság ellenére azért kisebb-nagyobb csoportokban szerveznek majd találkozókat. Ez a szándék főleg a magyar tulajdonú cégeknél tűnik erősebbnek. 

Ősszel helyrebillenhet a piac, ha nem szól közbe a járvány

Az őszi újraindulástól tehát azt várjuk, hogy normális piaci feltételekkel, az addigra kialakuló bér- és alapanyag beszállítói ár ismeretében tudunk ajánlatokat készíteni a megrendelőink szándékával, elvárásaival összhangban. Van azonban bennünk is némi óvatosság, hiszen nem tudni, mit hoz a pandémiás helyzet. Sokan mondják, hogy jön a negyedik hullám, de a nagyságáról még a szakemberek is különbözően nyilatkoznak. Rendkívül fontos az átoltottság mértéke, mert ez minél nagyobb, annál kevésbé tud terjedni a vírus. Ha viszont az oltottság nem lesz kielégítő, akkor az rosszat fog tenni az ágazatnak. Reméljük, hogy az esetlegesen bekövetkező negyedik hullámnak nem lesz olyan következménye, hogy a kormánynak újból zárásokat kelljen bevezetnie (határzár, kijárási korlátozás, étteremzárás). 

Gál Pál Zoltántól, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnökétől, a Turizmus Kft. ügyvezető igazgatójától kérdezem: Hogyan látja, miként tudja a szakmai sajtó segíteni a budapesti vendéglátósok, rendezvényszervezők újraindulását? Hogyan próbálja és hogyan tudja? 

Szilágyi Katalin