Itt a karácsony, és lehet, hogy ma már a hó, a szánkó vagy éppen a tavon korcsolyázás ritkán jár együtt vele, de valami most is ugyanolyan állandó, mint a Reszkessetek Betörők. Ez pedig a felcsendülő karácsonyi muzsika dömping, bárhol legyünk is. Az ünnepi dalokból sosem lehet elég, gondolhatnánk, de vajon mitől lesz különleges az általunk teremtett ünnepi hangulat? Múlhat ez a zenén is a finom ételek mellett?
A zene stresszoldó hatását mindenki ismeri. Persze mindannyian felfigyeltünk már arra, hogy az évnek ebben a szakaszában minden hangszóróból valahogy ugyanaz az 50 örökzöld csendül fel. Vajon tudjuk ezt mi a saját üzletünkben másképp csinálni? Néhány praktikát most elárulunk.
Az alapok
Régóta tudjuk, hogy a jól megválasztott zene kellemes hangulatot teremt, így vendégeink szívesebben fogyasztanak, várakoznak. Persze a zene függ az üzletünk profiljától, a törzsközönségünktől és attól, hogy mit akarunk elérni vele. A zene tempója például nemcsak vendégeinkre, hanem munkatársainkra is hat, és tulajdonképpen az egész üzletmenetet meghatározhatja. Nyilvánvalóan ha nyugodtabb zenék szólnak, a vendégek több időt töltenek nálunk, ha pedig gyorsabbak, akkor felpörgethetjük egy-egy időszak rendeléseit és a fogyasztást. De ne feledjük azt sem, hogy a karácsonyt a legtöbb ember tudattalanul összekapcsolja a nyugalommal és az emelkedett hangulattal.
Karácsonyi hangulat, karácsonyi zene mellett
A zene hozzáad valami pluszt a karácsonyi hangulathoz. Ha üzletünk összhatását karácsonyivá tettük dekorációval, ételválasztékkal, a hozzá társított zene akkor is tűnhet emelkedettnek, ha a szöveg nem a szeretet ünnepe körül forog. Ez persze nem azt jelenti, hogy mellőzzük teljesen a karácsonyi dalokat, de törekedjük a zenei sokszínűségre!
Érdemes olyan, nyugalmat sugárzó dalokkal feldobni a kínálatunkat, amelyek témája nem feltétlenül a karácsony körül forog. Bizonyos stílusok, mint a dzsessz, a soul, a gospel erre különösen alkalmasak, köszönhetően ritmikai képleteiknek és szövegviláguknak. Az úgynevezett instrumentális felvételek is hathatnak üdítően (tiszta zene, szöveg nélküli). Ezen kívül érdemes néhány verssel vagy rövid prózai művel is megpróbálkozni.
Igen ám, de hogy induljunk neki? Ezt a kérdést akkor tudjuk megválaszolni, ha körüljárjuk a különböző háttérzenei szolgáltatások lehetőségeit, költségvonzatait. Cikkünkben a kötelezően fizetendő jogdíjakkal nem foglalkozunk, mert arról nem is olyan rég már írtunk.
A legegyszerűbb megoldás: „Szól a rádió!“
A legkevesebb munkát az internetes vagy földi rádióadók vendégtérbe kapcsolása jelenti. Ebben az esetben ugyan megkönnyítjük saját dolgunkat, viszont befolyásunk is maximum addig terjed az elhangzó választékra, hogy bízunk a zenei szerkesztők ízlésében. A rádiókban általában számítógépek szabályozzák, hogy mi és milyen gyakran szóljon, és az is fontos, hogy a zenei kiadók és előadók milyen viszonyban állnak a rádió menedzsmentjével. További ellenérv – főleg a kereskedelmi – rádiók ellen, hogy időről-időre reklámokkal, ismétlődő hírekkel törik meg a zenefolyamot. Elég nagy eséllyel futhatunk bele a számismétlésbe is. E sorok írója lemezlovasként nem ajánlja a rádiót, mint háttérzenét.
A saját lejátszási lista
Ha időnk és türelmünk engedi, akkor belevághatunk egy saját lejátszási lista összeállítása is.
Csapda lehet a saját listánál, hogy túlságosan tükröződik benne az egyéni ízlésünk, és így nem lesz nagy a zenei merítés. Ne féljünk segítséget kérni munkatársainktól és természetesen törzsvendégeinktől! Vegyük figyelembe, hogy kik fordultak meg nálunk az adott időszakban, például mennyi gyerek lesz.
A saját lejátszási lista összeállításakor a már említett sokszínűség mellett nem lehet eleget hangsúlyozni a dalismétlésre vonatkozó fő szabályt: semmi esetre se tegyük be rövidebb időszak alatt ugyanazt a muzsikát kétszer! Ennél a szabálynál a dal az érdekes, nem pedig az előadó. Ha azzal szeretnénk időt megtakarítani, hogy különböző válogatás albumokat, és mások által összeállított listákat játszunk, akkor a számismétlés esélye megnő. Bizony-bizony, ezeket mind végig kell hallgatnunk vagy elolvasnunk a listát, mert sok kellemetlenséget előzhetünk meg vele.
A számismétlésen túl, a rádió- és hallgatóbarát tartalom sem utolsó szempont. Bár nem gyakran, de előfordulhat – főleg hip-hop esetén –, hogy egy-egy karácsonyi dal trágárságot tartalmaz. Ez elég kellemetlen, ha a vendégeink értik a szöveget.
Érdemes ügyelnünk a magyar és külföldi zenék arányára is. Vendégkörünknek megfelelően tudjuk ezt szabályozni, ha többet foglaltak hazánkban élő külföldiek, akkor értelemszerűen az angol nyelvű dalokkal több sikert érhetünk el.
A változatos zeneválasztást segítheti az internet. Az ünnepi dalok válogatásához például lehet, hogy elég beírnunk a keresőbe, hogy karácsonyi playlist, vagy ha célirányosan szeretnénk kutakodni, akkor a discogs.com hanghordozó adatbázisát ajánlom. Itt elég csak két címszóra rákeresni: karácsony (1087 találat), vagy a Christmas (135 ezer találat) . Ekkor felugrik egy széles zenei választék, albumok, számok címei és előadók nevei. Ezeknek tudatában pedig a különböző közösségi zenemegosztókon könnyen összeollózhatunk valami jó kis válogatást.
Egy másik lehetőség, ha másra – profira – bízzuk a listák összeállítását. Akkor már csak azt kell eldönteni, hogy lemezlovast vagy háttérzeneszolgáltatókat alkalmazzunk, esetleg élő zenekart?
A háttérzene-szolgáltatók
A háttérzene-szolgáltatók olyan profi cégek, amik előre felmérik üzletünk profilját, és elvégzik helyettünk a munkát. Sőt még akár az Artisjus felé fizetett jogdíjakból is kaphatunk kedvezményt.
Azért ne feledjük: a kényelemért mélyebben kell zsebbe nyúlnunk, mintha mi magunk foglalkoznánk a dologgal. Egyrészt számoljunk egy technológiai telepítési költséggel, ami nagyjából 30-60 ezer Ft + áfa között váltakozik. Emellett ugye havonta/negyedévente fizetjük a szolgáltatás díját is. Ha szezonálisan, például csak karácsonykor kínálunk háttérzenét, nem ezekkel a szolgáltatókkal kötött szerződés lesz a legkedvezőbb. De a legtöbb vendéglátós – szerencsére – nemcsak szezonálisan él a lehetőséggel, hanem egész évben szól a muzsika, remélhetőleg jogszerűen. Ebben az esetben, érdemes olyan szolgáltatót választanunk, amelyik a különböző ünnepekre kínál külön listákat is.
A lemezlovas
A DJ-k alkalmazása egy alternatív és megfontolandó megoldás lehet, még akkor is, ha egész évben fizetjük az Artisjus felé a háttérzene-szolgáltatási díjakat. Egy lemezlovas egyfajta exkluzív hatást kelthet. Főleg, ha eredeti bakelitlemezt, kazettát vagy cd-t használ. A lemez szolid sercegése a mai középkorú és idősebb korosztályhoz tartozóknál kellemes emlékeket hívhat elő, ami miatt nosztalgiával fognak visszagondolni a vacsorára, amit nálunk költöttek el.
A DJ-k szerződtetése persze plusz költségekkel jár: a fellépti díjjal (ez nagyjából 30.000-80.000 Ft), az utazási költséggel, és a lemezlovas fogyasztásával kell számolnunk. Természetesen a feltételeket érdemes előre rögzíteni írásos szerződésben, hogy ne érjenek minket meglepetések. Ide sorolhatjuk azt is, hogy mik a zenei elvárásaink. Ez banális tanácsnak tűnhet, de higgyék el, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez az apró, ám meghatározó baki sokszor előfordul.
A DJ a hozott technikától függően, a vendégeknek fenntartott asztalokból is elfoglalhat egyet-kettőt. Főleg a lemezjátszók és lemezek elhelyezése jár áldozatokkal. Gyakorló lemezlovasként azt ajánlom, hogy jól nézzenek utána az alkalmazni kívánt DJ referenciáinak. Ha tagja a hazai DJ Szövetségnek, az már lehet egy jó kezdési pont, hozzátéve, hogy nem azon múlik valaki jártassága, elismertsége, hogy fizet-e ennek a szervezetnek tagsági díjat. Én azt mondom, hogy ha exkluzív élményre vágyunk, mindenképpen olyasvalakit válasszunk, aki hanglemezeket játszik, méghozzá minél nagyobb zenei merítésben. A legtöbb úgynevezett retro DJ lemeztáskájában számos kincs meglapulhat, amivel mindenképp egyedivé tehetik vendégeink kellemes vacsoráját.
Az élő háttérzene
Az exkluzívitást persze a végtelenségig emelhetjük, ennek a legmagasabb szintje az élő háttérzene. Ez a megoldás a legdrágább, a zenekar tagjainak számától függően gázsi, étel-ital fogyasztás érzékeny. Nyilván ennek a legnehezebb az árát belőni. A határ a csillagos ég, de nagyjából 50.000 – 200.000 Ft között lehet egy este költsége.
A zenekar szerződtetése adminisztratív terhekkel is jár: egy adatlapon kötelező megadnunk az elhangzott számok címét, szerzőjét, előadó(i)nak nevét, és a műsorszolgáltatás teljes idejét is. Ez egy meglehetősen időigényes elfoglaltság, főleg, ha a zenekar ezeket az adatokat nem bocsátja rendelkezésünkre.
A mai kiélezett versenyhelyzetben vendéglátósként nem kerülhetjük ki a háttérzene-szolgáltatást üzletünkben. Bármelyik lehetőséget is választjuk, az biztos, hogy mindenképpen hozzátehetünk vendégeink élményéhez.
————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–
A lemezlovas top 10 ajánlata
Itt pedig néhány gyöngyszem kollégánk gyűjteményéből, amivel feldobhatjuk karácsonyi lejátszási listánkat:
- Various Artists – Dancing Through The Christmas Time
Egy csehszlovák válogatás bakelit, 1972-ből. Amerikai klasszikusokat dolgoznak fel dzsessz, swing stílusban. Általában instrumentális felvételek, az éneknél sem hallatszik akcentus, mivel anyanyelvi énekessel dolgoztattak. Ilyen formában nem megszokott, ám könnyen felismerhető örökzöldek.
- Various Artists – A Very Special Christmas
A ’80-as évek legnagyobb pop, rock előadók nevei szolgáltatják a garanciát ezen dalok értékállóságára. Madonna, U2, Bruce Springsteen, Pointer Sisters. Mindannyian bizonyos szintig elszakadva zenei komfortzónájuktól teszik különlegessé az unalmasságig ismételt karácsonyi dalok feldolgozását. Erre a lemezre készült a RUN DMC – Christmas In Hollis c. nótája is, ami a karácsonyi, hallgatóbarát rap dalok prototípusa.
- Gloria Estefan – Christmas Trough Your Eyes
Ez a hanganyag jó ellentételezése lehet azok számára, akik már unják Mariah Carey örökzöldjét. A latin díva hangszerelése persze nem a megszokott latin-karibi hangzásvilágot adja vissza, mégis inkább visszafogottabb, és ezáltal emelkedett hangulatot kölcsönözhet összeállításunknak.
- Various – Trojan Christmas Box Set
Amennyiben nem a megszokott hangzást keressük a lejátszási lista összeállításánál, akkor ez a három cd-ből álló válogatás hanganyag a tuti választás. Jamaicai, sokszor bohókás dallamokként csendülnek fel a karácsonyi, angol nyelvű örökzöldek.
- Jimmy Smith – Ein Jazz Portraet
Az egyik legjobb példa arra, hogy nem feltétlenül csak karácsonyi örökzöldek szerepelhetnek lejátszási listánkban. Ha meg kell nevezni egy hangszert, ami összekapcsolható a karácsony hangulatával, a zene szeretők biztosan megemlítik az orgonát. Igazából szinte bármelyik orgonaművész lemezét idevehetjük, de talán Jimmy Smith egy kicsit kevésbé megszokott, mint például Rhoda Scott vagy Varnus Xavér, és kevesebb komolyzenei témát is dolgoz bele műveibe. Ez a lemez a legjobb dalokat tartalmazza, mint például a Greensleeves.
- Mahalia Jackson – Jesus Is With Me
A gospel és egyéb spirituálék stílusa szintén jó szolgálatot tesz a karácsonyi lejátszási lista összeállításakor, mivel a dalok szövegvilága elsősorban a hitélet kérdései körül kavarognak. Az emelkedett hangulat garantált, és mellé sem nyúlhatunk vele. Mahalia Jackson pedig megkerülhetetlen ebben a stílusban.
- Soltész Rezső – Boldog Karácsonyt!
Talán nincs olyan hazai előadó, aki még nem énekelt fel legalább egy karácsonyi albumot. Nehéz válogatni. Soltész Rezső lemeze azért került fel a listámra, mert nem a megszokott örökzöldek átdolgozásait tartalmazza, hanem saját szerzeményeket, így biztosan színesíti listánkat.
- Bojtorján – Karácsonyi album
A Bojtorján karácsonyi lemeze, szerintem a hazai merítésből az egyik legerősebb, és nem tartozik a túljátszottak közé. Sokszínű, és nem utolsósorban megzenésített versekkel teli. Halász Judit éneke és szavalása, valamint Benkő Dániel lantjátéka a garancia, hogy nem mindennapi lemezről van szó.
- Deák Tamás – Szép Karácsonyéj
Két olyan karácsonyi lemez létezik, amelyiket talán minden családnál megtalálhattunk a múltban, az egyik a Csendes Éj, a másik pedig a Deák Tamás féle Szép Karácsonyéj. Ez utóbbi valamiért többet ad a hallgatónak, talán a hangszerelés teszi, talán a nagyobb merítés, valahogy jobban visszaadja ez a lemez a karácsony sokszínűségét.
- Benkó Dixieland Band – Christmas Mass – Karácsonyi Mise
A magyar dixi muzsika királyainak karácsonyi oratóriuma mindenképp az emelkedett hangulat mesterpéldája. Biztosan jól működik zárás előtt, gyertyafénynél. Semmiképp nem ajánlom az egész album felvételét a listánkra, de érdemes mazsolázgatni róla.
————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–
Sebestyén Szabolcs