A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A védőoltás reményt jelent az újrainduláshoz

Az utóbbi hetekben több jó hír is érkezett a különböző vakcinákról, ami reményt adhat arra, hogy leküzdjük a koronavírus-járványt. Ha jövő tavasszal elkezdődnek a tömeges oltások, fokozatosan újra életre kelhet a turisztikai ágazat. Viszont nem lesz minden olyan, mint régen. Felértékelődik az egészség védelme, és az emberek más szempontok szerint utaznak majd – vélik szakértők.

Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke

Egyértelművé vált, hogy az egyetlen dolog, ami véget vethet a járványnak, az a védőoltás. A vakcinákkal kapcsolatos kísérletek biztatóak, s ha majd tömegesen is elérhetővé válik az oltás, az emberek újra utazni fognak. – Hogy a védőoltás megjelenése mikorra érezteti majd a hatását a turizmusban, még nem lehet tudni. Nagy a bizonytalanság, a kilátástalanság, nem tudni, mit hoz a jövő – vélekedett lapunknak Semsei Sándor, a Magyar TDM  Szövetség elnöke.

Szerinte egyik európai ország sem számolt azzal, hogy a második hullám ilyen méreteket ölt, és a tavaszinál rosszabb helyzetbe hoz gazdasági ágazatokat. Gyakorlatilag a mostani intézkedések majdnem olyan szigorúak, mint korábban. Nyilvánvalóvá vált, hogy a járvány terjedése összefügg a társas kapcsolatokkal, vagyis minél többet találkozunk, minél többet utazunk, annál jobban ki vagyunk téve a fertőzésnek.

– Amíg a helyváltoztatás, a szociális kapcsolatok veszélyt jelentenek, addig ettől félni fognak az emberek. Ezek nélkül viszont nem működik a turizmus. A védőoltás valóban megoldást jelenthet, de az európai lakosság jelentős hányada – a felmérések szerint – nem akarja beadatni magának. Az emberek nemcsak a járványtól és a megbetegedéstől félnek, hanem legalább annyira a vakcinától is. Ennek több oka van. Van eleve egy vakcinaellenesség a világban, másrészt ezeket az oltásokat elég gyors tempóban állították elő. Míg egy új gyógyszer forgalomba hozatala néha 4-5 évet vesz igénybe, ezek a vakcinák egy év alatt kerülnek forgalomba. Az oltástól való félelem miatt pedig sokan megfontolják majd, hogy utazzanak-e, és ha igen, akkor hova – fogalmazott Semsei Sándor.

Úgy véli, a következő 1-2-3 évben még biztosan nem lesz olyan a turizmus, mint eddig volt. Az egyelőre csak remény, hogy a bezárt emberek azonnal ugyanúgy utazgatnak majd a világban, mint korábban. Ha az első tömeges oltások tapasztalatai jók lesznek, akkor indulhat el lassan a turizmus. Jövőre azonban még nem éri el a 2019-es szintet. – Azt sem tudjuk még felmérni, hogy a járvány rövid és középtávú hatásai milyen következményekkel lesznek az emberek jövedelmeire. Ehhez várni kell még néhány hónapot, mert a második hullám nem csengett le, és még nem oltották be tömegesen a lakosságot – mondta a szakember.

Közelebbi úti célokat fogunk választani

Semsei Sándor szerint, ha az emberek szorongani fognak az utazástól és az anyagi helyzetük is bizonytalan lesz, bátortalanabbul indulnak útnak. Fontos tényező lesz az egészség biztonsága. Meggondolják majd, milyen messzire utazzanak el, hogy ha történne velük valami, vissza tudjanak térni és egészségügyi ellátáshoz jussanak. Az első hullám során ugyanis éppen az volt az egyik legkritikusabb pont, hogy ha lezárnak egy térséget, hazajutnak-e. – A biztonságérzet miatt felerősödnek a belföldi úti célok és a környező országok. Amíg a védőoltásról nem derül ki, mit tud, van-e, lesz-e még járvány, újabb hullám, addig mindenki óvatosabb lesz. Nem valószínű, hogy nagy tömegek utaznak majd távoli helyekre – hangsúlyozta a szakember.

Arra is számítani lehet, hogy olyan kormányzati intézkedéseket hoznak az országok, amelyben elvárják az oltási igazolást az utazáshoz. Nem lehet ugyanis tudni, meddig tart ez az időszak, ráadásul az éghajlat változások miatt újabb járványok, fertőzések jöhetnek. 

Megváltozik a turizmus a Covid-19 hatására 

A koronavírus-járvány hatása szinte beláthatatlan a turizmusra. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint januárban még növekedett a nemzetközi turistaérkezések száma, februárban már közel 10 százalékos csökkenést mértek. Márciusban a visszaesés már 57 százalékos volt, áprilisban pedig gyakorlatilag teljesen leállt a turizmus. Az UNWTO március végén 58-78 százalékos visszaesést jósolt az idei évre. Ez nagyjából 850-1100 millió turistát jelent éves szinten, és körülbelül 1000 milliárd amerikai dolláros bevétel kiesést, ami a turizmusból származik.

Semsei Sándor szerint minél tovább tart a járvány, és minél lassabban derül ki, mit tehetünk ellene, annál inkább átalakul a turizmus működése. A járvány hatásai nem tűnnek el nyomtalanul, bizonyos dolgok megváltoznak majd. A járvány kirobbanása, gyors terjedése jelentősen megváltoztatta az emberek gondolkodását, viselkedését és befolyásolta az utazási szokásokat. Már idén tapasztalni lehetett, hogy az utazás egyes fajtái, élményformái, amelyek korábban nem voltak annyira divatosak, a járvány hatására felerősödtek. –  Az aktív turizmus – kerékpározás, túrázás – világszerte megerősödött. Az emberek elkezdtek más értékeket keresni. A turizmusformák nagy nyertesei, mint például a városnéző látogatások megmaradnak, de változni fognak. Itthon felértékelődtek a magán és kisebb szálláshelyek, elkezdődött egy piaci átalakulás. A kínálat pedig mindig ad választ a keresletre. Ha meg is szűnnek szálláshelyek, vendéglátó egységek, jönnek majd új befektetők, akik létrehoznak újabb szolgáltatásokat – sorolja a szakértő.

A járvány hatására erősödik az egyedi élmények iránti igény is – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont kutatásából. Az egyéni utazások pedig biztonságosabbak lesznek, mint a tömegturizmus. Így a távolságot is jobban tartani lehet, mint a csoportos utazások során. A kutatás is azt vetíti előre, amit Semsei Sándor, vagyis hogy a turisták először belföldön nyaralnak majd, és ha helyreáll a nemzetközi utakba vetett bizalom, a szomszédos országokba utaznak el. Ezekre a helyekre autóval is el lehet jutni, így nem kell repülőgépet, hajót vagy buszt használni, ahol tömegek lehetnek. Éppen ezért az utazási irodáknak is érdemes lesz a belföldi turizmust támogatniuk, és új, kevésbé felkapott úti célokra felhívniuk a figyelmet. Erősebb lesz az alternatív, niche-turizmus (különleges érdeklődést kielégítő turizmus) szerepe, a vidéki turizmus, ökoturizmus, aktív turizmus, amelyek során a távolságot könnyebb tartani. Emellett ki kell alakítani a Covid-19-hez igazodó utasbiztosítási rendszert is. A turistákat pedig megbízható információkkal kell majd ellátni a szabályokról. Például sms-t kell küldeni nekik a nemzeti és helyi szabályokról és a legfontosabb egészségügyi elérhetőségekről.

A szakember úgy véli, a jövő szezonra már valószínűleg érezhetőek lesznek változások a turizmusban, de ezeknek még nem lehet tudni a mértékét. Fontos, hogy addig a vállalkozások minden energiájukat, tartalékaikat latba vetve tartsanak ki, hogy az újraindulásnál ott tudjanak lenni a palettán. – Sok múlik azon, hogy mit üzen majd a kormány, ez erősen befolyásolja az embereket. A kiegyensúlyozott, megbízható kommunikáció csökkenti a félelmet és jót tehet az utazási kedvnek – emelte ki Semsei Sándor.

 Szilágyi Katalin