Ha egy külföldi Magyarországra jön, nem kerülheti el a pörköltöt, a gulyást, a töltött káposztát, no meg a pálinkát. Ezeket szelíd erőszak hatására szívesen meg is kóstolják, vannak azonban olyan ételek, amelyeket jobb nem kínáli a külföldieknek.
Biztos mindenki látott már legalább egy részt a népszerű amerikai kulináris szakértő, Andrew Scott Zimmern bizarr ételekről szóló filmsorozataiból (Bizarre Foods). Az első évadban még csak az USA-n belül térképezte fel mindazokat a helyi ételkülönlegességeket, amelyek mások számára nem annyira étvágygerjesztőek. A sorozat annyira népszerűvé vált, hogy Zimmern hamarosan útlevelet ragadt, és ellátogatott a világ számos országába. Amerre járt, ott evett tücsköt-bogarat, rohasztott halat és mindenféle egzotikus csemegét. Jelmondata: „mindent meg lehet enni, ami jól néz ki.” Hát, lelke rajta…
A hazai vendéglátósok a megmondhatói, hogy a határainkon túlról nem csupán Andrew Zimmernek érkeznek. Tudomásul kell vennünk, hogy minden népnek megvan a maga kultúrája, és ebbe benne van a gasztronómia is. Ami az egyik országban ínyencségnek számít, az másokban ellenérzést kelt.
És hogy melyek ezek a magyar konyhában? Durbák Norbert a miskolci Lignum Bistro&Café séfje osztotta meg velünk a tapasztalatait.
A tejbegríz értelmezhetetlen
A tejbegríz nálunk főleg a gyerekek körében népszerű. Egy külföldinek viszont gyakorlatilag érthetetlen ez az édes, legtöbbször maci kakaóporral vagy avas, becsomósodott fahéjjal megszórt étel. Egy olasz meg egyenesen főbűnnek, a polenta megcsúfolásának érzi…”
Finomfőzelék rántott parizerrel- ez egy főétel?
A nagyüzemi konyhák „sztárja”, a finomfőzelék állaga egy külföldiben rögtön felveti a kérdést: ez most leves vagy főétel? Hogy lehet főétel, ha kanállal kell fogyasztani? (De ugyanaz a kérdés felmerül gyakorlatilag minden főzeléknél.) Erre jön még ez a „különös” feltét. A parizer csak nálunk ismert, amúgy is sok kérdést felvető húskészítmény. Ezt bújtatjuk el a megszokott „bécsi bunda” alá. Így az egész étel már egy igazi nagy utazás: francia salátaalap, párizsi szelet, bécsi bundában.
Édes, főtt tészták (mákos, diós)
Külföldön, a legtöbb helyen a mákot, mint az ópium alapanyagát tartják számon. Sokan ezért vonakodnak akárcsak megkóstolni is az ezekből készült ételeket. A főtt tészta-cukor kombó egy külföldinek amúgy is elég bizarrnak is tűnik. A különböző pastákon felnőtt olasznak meg ez egyenesen a szentségtörés.
Túró Rudi, túrókrém, vargabéles
Az olaszok kivételével nincs nép, aki szereti az édes csokoládé és a savanykás túró párosítását, a Túró Rudit. (Nálunk 1970 óta készítik). A magyar túró amúgy is hungarikum, még külön neve is van, rögös túró. Abban a néhány országban, ahol van hasonló, ott inkább a krémes változata terjedt el. Mindez édesen, sőt desszertként, mazsolával (pl. vargabéles), minimum megütközést kelt.
Hagymás sültvér – ezek vámpírok?
A falusi disznótorok napindítója jobb, ha nem kerül egy külföldi tányérjára, mert csak megerősítheti benne, hogy Drakula földjén jár. A vért a legtöbb kultúrában nem eszik meg, különösen nem magában. A zsidó vallás például egyenes tiltja a fogyasztását.
Hurka – ez nagyon bizarr
A hurkák önmagában is elég bizarr képződménynek tűnnek egy külföldi szemében. Az állat belsőségeit, vérét összekeverjük valamilyen gabonával vagy száraz kenyérrel, majd visszatöltjük az állat saját beleibe, és megfőzve feltálaljuk. Ha véletlenül ettek is belőle a vendégeink, ráadásul ízlett is nekik, az Istenért se áruljuk el, miből és hogyan készült!
Zsíros kenyér, tepertő
A régebbi bulik fő élelme, a zsíros deszka, különösen kiveri egy külföldinél a biztosítékot. Azt még csak-csak elfogadják, hogy bizonyos dolgokat zsírral sütnek-főznek, de mindezt kenyérre kenni és megpaprikázva befalni, már túlmegy náluk minden határon.
Ugyanebbe a kategóriába tartozik a tepertő is, hiszen az zsírban sült szalonna, vagyis tulajdonképpen zsír a négyzeten.
Gyümölcsleves – a főétel előtt?
Gyümölcsleves – a főétel előtt?Külföldön a leves szinte mindig sós. Ha valahol létezik gyümölcsleves, azt inkább desszertként, a menüsort követően szolgálják fel. A főétel előtt soha. A külföldi ezzel úgy lehet, mint mi külföldön a salátával. Nekünk is furcsa, hogy azt meg a főétel előtt hozzák ki, nem azzal együtt.
Krumplis tészta, tojásos nokedli
Mindkét egytálétellel az a külföldi baja, hogy szerintük ez csak köret. Az első köret körettel, a második meg omlettbe kevert köret. De tegyük hozzá, önmagában a magyar galuska, vélhetőleg az olasz gnocchi hatására igencsak kedvelt a külföldiek között.
Belsőségek – vesevelő, rántott velő, szív-, máj-, zúzapörkölt, kakashere, pacalpörkölt, körmös pacal, szalontüdő és társai
Mi, magyarok büszkén mondjuk, hogy a vágóállatoknak, de különösen a disznónak, szinte minden részét boldogan, nagy átéléssel fogyasztjuk. A belsőségekből készült ételeket azért sem szeretik a külföldiek, mert a belsőséget már az állat levágásánál kidobják. Van egy-két olyan belsőség, mint például az agyvelő vagy a gerincvelő, a kakashere, amit inkább ne is említsünk meg a külföldiek előtt, ha jót akarunk magunknak! De például a vesevelő is összetéveszthetetlen a markáns illata miatt. Marhagyomrot, vagyis pacalt még csak-csak készítenek más országokban is, de Magyarországon kívül tüdőből készült ételek nem nagyon vannak.
Kocsonya, körömpörkölt
Hasonló a helyzet a porcos, cubákos, bőrös húsokkal is. A disznó körmét szinte sehol sem dolgozzák fel (bár rendkívül nagy a kollagén tartalma, így az ízületeknek kiváló). Ugyanez a helyzet a disznó fülével, farkával is, ami nálunk általában a kocsonyában végzi. A melléjük szórt némi répa, és petrezselyemgyökér a külföldiek szemében csupán parasztvakítás. Ezzel nem lesz egészségesebb szerintük az aszpikba dermesztett bőr, köröm és disznófül.
Őri András
