A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A pincérek és recepciósok az “első vonalunkba” tartoznak: a vendégek velük találkoznak és beszélnek először. Ezért nem mindegy, hogy hogyan néznek ki, milyen benyomást tesznek. Vesézzük hát ki a munkahelyi öltözködésre, megjelenésre vonatkozó szabályokat, valamint faggassuk ki az érintetteket!

Mit várnak el a vendégek?

Megkérdezett vendégeink szerint ez nagyban függ a helytől, de abban egyetértettek, hogy a megjelenés bizony fontos. – Persze, hogy befolyásol! Ha igénytelenül néz ki a felszolgáló, akkor abból az egész konyha tisztaságára, higiéniájára is lehet következtetni. De azt jobban megjegyzem, ha bunkó a pincér, mint azt, ha nincs rajta mellényke. Legyenek udvariasak, előzékenyek, segítőkészek és kellemes megjelenésűek. El kell fogadnunk, hogy a kinézet egyre inkább előtérbe kerül a mai világ külsőségei miatt. De az ellátás színvonala, az ételek minősége fontosabb, mint az, hogy jóképű-e a recepciós – mondja Andrea.

Megkérdezetteink ahhoz nem ragaszkodnak, hogy szigorúan fekete-fehérben legyen egy dolgozó, viszont fontosnak tartották az inget, blúzt egy étterem vagy recepció esetében. 

Akár férfi, akár nő, ne pakolja ki, amije van, mert nem azért megyek oda. Egy mérsékelt dekoltázs még belefér, de nem akarom nézegetni a pincér bicepszét vagy a mellkasszőrét – mondja negyvenes férfi vendégünk, Tibor. – Én a papucstól vagyok rosszul. Legyen rajta cipő, nem akarom leves előtt megcsodálni a lábujjait – tette hozzá Andrea. 

A tetoválásokkal nincs bajom. Nem illik oda, de nem foglalkozok vele – fogalmazott Tibor. Andrea is egyetértett: –  Engem sem zavar, manapság egyre elfogadottabb. A smink kapcsán viszont elvárás, hogy szolid legyen. És hasonló a vélemény az ékszerekről.Az a jó, ha egyáltalán nincs. Higiéniai szempontból is előnyös, ha nincs rajta 66 fuksz.

A haj, frizura, szakáll esetében is ápoltságot várnak el a vendégek. – Legyen összekötve, ne lógjon bele a kávémba. A zsíros, rasztás, rikító színű, esetleg 3 ujjnyira lenőtt haj igénytelen benyomást kelt. A szakállal, borostával ugyanez a helyzet: ápolt, fazonírozott legyen.

Na és mit szólnak a dolgozók?

Általában az éttermekben van erre szabály, vagy legalább a szerződésben előírják. Az a baj, hogy nagyon felhígult a szakma. Régen szigorúbb előírások voltak. El kell fogadni, hogy aki pincér, az nem melegítőben és sportcipőben flangál a vendégek között, hanem normálisan fel kell öltöznie – mondja az esztergomi Csülök Csárdában dolgozó üzletvezető-pincérünk, Zoltán. Ő a maga részéről elfogadja a szabályokat és támogatja, hogy pl. a pincérek formaruhában legyenek, öltözzenek össze. Így van egy egységes kép a cégről és a felszolgálót meg lehet különböztetni egy vendégtől. Náluk fehér ing, mellény és nyakkendő az elvárás, valamint kötényt is viselnek. – Szeretem a kötényt, védi a ruhád, tudsz bele pakolni. Csak az a baj, hogy a jó minőségűek már csillagászati pénzekért kaphatóak. 

Én még annó úgy tanultam, hogy soha nem öltözheted túl a vendéget, ez az aranyszabály. Zoltánéknál még csak egy alkalommal volt nézeteltérés az öltözködési szabályok miatt a munkahelyen. – A főnököm frakkot akart ránk erőltetni a negyven fokos melegben. Akkor szóltunk, hogy ezt azért nem kéne.

Dress code, avagy öltözködési szabályok a munkahelyen

Az öltözködésre vonatkozó elvárásainkat munkáltatóként több módon is rögzíthetjük. Belekerülhet a munkaszerződésbe, a munkaköri leírásba vagy készíthetünk egy remek szabályzatot. A munkaszerződésbe foglalásnak az a hátránya, hogy ha módosítani szeretnénk, akkor ahhoz bizony a munkavállaló beleegyezése is kelleni fog. A munkaköri leírást és a szabályzatot már egyoldalúan is variálhatjuk. Papírkímélés szempontjából talán a leghatékonyabb a szabályzat: elég egy lapon dátummal aláíratni a dolgozókkal, hogy megismerték és magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

Az öltözködési előírások készítésekor szem előtt kell tartanunk, hogy a munkavállaló személyiségi jogait csak a munkaviszonnyal összefüggésben korlátozhatjuk. Épp ezért az öltözködési előírások során csak szükséges és arányos mértékben korlátozhatók a dolgozók. Például az ügyfelekkel személyes kapcsolatba kerülő értékesítési vezetőknek előírhatjuk az öltönyös megjelenést, míg az adminisztrátornál ez már túlmutat “az arányos mértéken”. 

A munkaruha és a formaruha nem ugyanaz. Mindkettőt a munkáltató biztosítja, de míg a munkaruhára a munkavállaló egészségének megvédése érdekében van szükség, addig a formaruha célja a dolgozók egységes megjelenése.

Szempontok öltözködési szabályok készítéséhez

Itt nincsenek kőbe vésett szabályok, kötelező vagy nem kötelező elemek. A következőkre célszerű kitérnünk:

Ha ezeket a kérdéseket időben rendezzük, sok fejtöréstől szabadulhatunk meg egy esetleges nézeteltérés során.

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–

Pincér-recepciós trendek

A fehér ing-fekete alsó már nem mindenhol elvárás. Mindent a hely szelleme, a vendégek korösszetétele, elvárása befolyásol. Ha eltérünk a fehér felsőtől, arra figyeljünk, hogy óvakodjunk a túl kihívó, rikító színektől vagy mintáktól, ne öltöztessük be díszszőnyegnek a dolgozókat! Idén újra divatba jöttek a pasztellszínek, amelyek “bevetése” nekünk is jó választás lehet.

Nagyon divatos lehet az is, ha a fekete alsó fölé mindenki “egyen” kockás vagy csíkos inget visel. Ugyancsak hódítanak a teljesen egyszínű “szerelések” is: amikor a felső és alsó is pl. fekete. Aki fogékony a hasonlókra: kerülje a barnát, mert az a durvaság, modortalanság és piszok jelképes színe divatirányzattól függetlenül.

Szintén menők a piké pólók: ezek hagyományos pólók gallérral. Kicsit lazábbak, mint a megszokott ing, nem mellesleg sokkal kényelmesebbek is. A cipők kapcsán a divatosságnál legyen fontosabb a biztonság és a kényelem! 

A hölgy dolgozóknál sem szigorú elvárás a szoknya, egyre több helyen nadrágot viselnek. Ez ugyanúgy lehet elegáns. Divatosak a bokáig érő nacik, egy “kötetlenebb” helyen még bőven beleférhetünk a szabályokba használatukkal. Egységes megjelenést biztosíthatunk a lányoknak, ha pl. egy sikkes kendőt kötnek a nyakukba, és ezzel dobjuk fel a ruházatukat. A túl sok selyem, bőr és csipke viszont kerülendő, akármennyire is trendi. 

A férfiakat is egyre kevésbé kínozzák a nyakkendővel és mellénnyel. Ingeknél ma a keskenyebb gallérúak a divatosabbak, a szintén népszerű, testre simulóbb fajtát viszont egy “lazább” helyen is csak azok válasszák, akiknek nem pattan le 2 gomb az első lehajolásnál. A nadrág kapcsán gondoljuk át: egy rövid nadrág még a lazább helyeken sem valószínű, hogy mindenkinek elnyerné a tetszését Viszont egy hosszú, nem agyonkoptatott és szétszabdalt örökzöld farmer egy fiatalosabb helyen már lehet nyerő.


Kis Zsuzsanna