A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A kormányfő még novemberben jelentett be több, a turisztikai ágazatot segítő intézkedést. A mentőcsomag része volt például a turisztikai hozzájárulás felfüggesztése, a vendéglátós NTAK és a magánszálláshelyek kötelező minősítésének a halasztása és a 2 éves munkaidőkeret bevezetése. A bejelentett intézkedések között szerepelt a SZÉP Kártyák rendszerének az átalakítása is, ám erről végül csak december utolsó napjaiban jelent meg a kormányrendelet. 

A módosítás lényege, hogy gyakorlatilag eltörölték az eddigi alszámlákat. Mindeddig a Széchenyi Pihenő Kártyán három csoportra osztották a pénzeket: a szálláshely, a vendéglátás és a szabadidő alszámlára. Nemcsak az éves keretösszeget kellett figyelni, hanem azt is, hogy az egyes csoportokra mennyit költhetünk. Egyiket nem lehetett a másikra átvinni, a vendéglátás számláról például nem lehetett szálláshelyet fizetni. 

Ezt a felosztást most eltörölték. Ami megmaradt, az az éves keretösszeg. A munkáltató kedvezményes adózással évente 450 ezer forintot utalhat akkor, ha az illető munkaviszonya egész évben fennállt. Ha több munkahelye volt, akkor is összesen ennyit utalhatnak az egyes munkáltatók. Ha a foglalkoztatás év közben kezdődött vagy ért véget, akkor napi arányosítással kell kiszámolni a lehetséges keret nagyságát. 

A SZÉP Kártyára utalt pénz továbbra is felhasználható a három eredeti célra:

Ami újdonság, hogy a fenti területekre egy kasszából költünk. Az évi maximum 450 ezer forintot fordíthatjuk bármelyik célra, akár az összes pénzt elkölthetjük egyetlen területre is. 

Az igénybe vehető szolgáltatások köre nem változott, csak egyértelműbb lett a jogszabályban ezek felsorolása. Eddig ugyanis alszámlánként vették sorra, hogy melyik mire használható, most elég lett egyszer felsorolni a lehetséges szolgáltatásokat. SZÉP Kártyával tehát a következő szolgáltatásokért fizethet a vendég: 

  1. szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.)
  2. belföldi utazásközvetítés és belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.11-ből belföldi szálláshely foglalása és belföldi utazás foglalása, 79.12-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése)
  3. a szálláshelyen igénybe vehető és a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás
  4. fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04)
  5. éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.)
  6. egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.)
  7. egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR’08 86.90-ből a  fizioterápiás szolgáltatás, a  dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás és az egyéb, máshová nem sorolt humán-egészségügyi ellátás)
  8. előadó-művészet (TEÁOR’08 90.01.)
  9. múzeumi tevékenység (TEÁOR’08 91.02.)
  10. növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR’08 91.04.)
  11. vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR’08 93.21.)
  12. testedzési szolgáltatás (TEÁOR’08 93.13.)
  13. egyéb sporttevékenység (TEÁOR’08 93.19-ből a  verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, a  sporthorgászat és a sportesemények, a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja)
  14. belvízi személyszállítás (TEÁOR’08 50.30.)
  15. egyéb foglalás (TEÁOR’08 79.90-ből az idegenvezetés)
  16. sportlétesítmény működtetése (TEÁOR’08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszodabelépő és -bérlet értékesítése)
  17. sportegyesületi tevékenység (TEÁOR’08 93.12.)
  18. sport, szabadidős képzés (TEÁOR’08 85.51.)
  19. szabadidős, sporteszköz kölcsönzése (TEÁOR’08 77.21.)
  20. kisvasút (TEÁOR’08 49.10-ből kizárólag a  keskenynyomközű vasúton történő személyszállítás)
  21. máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a  szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajókikötő szolgáltatásai, valamint a  szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése).

A módosításnak most azonnal érezhető gyakorlati jelentősége nem nagyon lesz, hiszen egy ideje már így használhatjuk a kártyákat. Eddig azonban ez csak egy átmeneti rendelkezés volt, amit a covid idejére vezetett be a kormány. A 2021 tavaszától élő átmeneti könnyítésnek a végső határideje 2022 december 31-e lett volna. Az eredeti helyzet visszaállítása helyett így most megkapjuk az alszámlák teljes eltörlését. 

Forrás: 593/2022 és 594/2022 kormányrendeletek