2025 januárjára várható a vidéki kisvállalkozások támogatását célzó, eszközbeszerzésre vonatkozó pályázat kiírása. A végleges verzió még nem jelent meg, viszont lényeges változások már nem várhatóak. Kovács Gergő, pályázatíró szakértőt kérdeztük a részletekről.
Kik pályázhatnak?
– A célközönség most a mikro- és kisvállalkozások lesznek, ezen belül pedig a leghátrányosabb helyzetű régiók és a Szabad Vállalkozási Zónák támogatása várható – magyarázza. (A leghátrányosabb helyzetű régiók a következők: Dél-Alföld, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl, míg a Szabad Vállalkozási Zónák településeinek felsorolását pedig a 27/2013-as kormányrendelet mellékletében találhatjuk – a szerk.) A mikrovállalkozások a 10 fő és 2 millió euró bevétel vagy mérlegfőösszeg alatti vállalkozások, míg a kisvállalkozásoknál a határ az 50 fő és 10 millió euró.
– A pályázatnak kiemelt célja, hogy a vállalkozói tevékenység fejlesztésével növelje a vidéki népesség megtartóképességét – tette hozzá Kovács Gergő.
Előny a minél több lezárt üzleti év, de alapfeltétel, hogy legalább egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezni, ezen belül pedig akár cégek, akár egyéni vállalkozások is élhetnek a lehetőséggel.
Milyen eszközök beszerzését támogatják?
– A vállalkozások új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására pályázhatnak. A projekt fontos, többletpontokat eredményező része információtechnológiai fejlesztések, szoftver- vagy felhőalapú rendszerek, megoldások bevezetése – hangsúlyozta. Az ingatlanfejlesztés belefér, de csak telephelyek, székhelyek korszerűsítésére lehet majd pályázni, szálláshely-fejlesztésre nem. Lakóépület besorolású ingatlan korszerűsítését szintén nem támogatják.
Lássuk az anyagi részét!
A támogatás mértéke 50%-os, tehát önerővel is rendelkezni kell. Legalább 5 millió és legfeljebb 30 millió forintra “nevezhetünk be”. A rendelkezésre álló keretösszeg 50 milliárd forint.
Kiket zárnak ki a pályázatból?
- akinek a saját tőkéje negatív vagy a jogszabályban meghatározott mérték alá süllyedt
- ha a projekt összköltsége meghaladja az előző évi árbevétel felét
- mezőgazdasági termelők nem indulhatnak
- akik GINOP +1-es prioritásban korábban már támogatásban részesültek (akinek volt nyertes GINOP pályázata, nézze meg a Támogatói okiratát, és ha a kódszám egyessel kezdődik, akkor ezen a pályázaton nem indulhat)
- olyan vállalkozás, amelyik szabálytalanság miatt az elmúlt 5 éven belül kizárásra került valamilyen pályázati támogatásból.
További kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni:
Kovács Gergő Péter, pályázatíró
kovacsgergopalyazat@gmail.com
+36 70 514 5854
Kis Zsuzsanna