Nem tétlenkedik a nyári szezonban sem a fogyasztóvédelmi hatóság. Júniustól szeptember végéig célzott ellenőrzéseket tartanak a turisztikai célpontok közelében található boltokban és a vendéglátóhelyeken.
A fogyasztóvédelmi ellenőrök idén nyáron is folyamatosan ellenőrzéseket, próbavásárlásokat tartanak a fesztiválokon, rendezvényeken, strandokon, aquaparkok területén. Az itt működő boltokat és a vendéglátó-egységeket ellenőrzik. Vizsgálják egyebek mellett az eladási ár, egységár, akciós ár feltüntetését, ellenőrzik az itallapok, étlapok, az ártábla vagy árlap meglétét. Az árat egyértelműen, könnyen azonosíthatóan, tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetni, és tartalmaznia kell az áfát és egyéb kötelező terheket. A felszolgálókkal dolgozó éttermeknek az árjegyzéket az étterem bejáratán kívül is el kell helyezni. Ezt a külső ártájékoztatást is vizsgálják az ellenőrök. Ha az étterem felszolgálási díjat számít fel, ezt kötelezően fel kell tüntetni a külső és belső árjegyzéken. Az étteremnek tájékoztatást kell nyújtania a nyitvatartási idejéről is és az abban bekövetkező változásokról.
Minden harmadik helyszínen volt eddig probléma
Június óta összesen 620 vendéglátóhelyet és üzletet ellenőriztek. Több mint kétharmaduk kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik. A hatóság emberei minden harmadik helyszínen tapasztaltak kisebb-nagyobb hibát, mulasztást. A próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.
A hatóság tájékoztatása szerint általános probléma például, hogy a csomagolóanyagot belemérik a termék tömegébe, vagy a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába. Előfordult, hogy a vásárlók könyvét az eladótól külön kellett kérni, miközben annak jól látható helyen kellene lennie. Több helyen pedig nem tüntették fel megfelelően az árakat. Pozitívum viszont, hogy a kereskedők mindenhol adnak nyugtát.
A feltárt szabálysértések miatt eddig közel félmillió forintnyi bírságot szabtak ki. A kereskedők és vendéglősök célzott ellenőrzése szeptember végéig folytatódik.
A szálláshelyeket is ellenőrizhetik
A fogyasztóvédelem felkeresheti a szálláshelyeket is. Ellenőrizhetik például, hogy kivizsgáltuk-e a vendégek reklamációit, van-e panaszkönyvünk, biztonságosak-e a termékeink és szolgáltatásaink (például az udvari játszótér), a honlapon feltüntetett ár egyezik-e a helyszínen feltüntetett árral. Vizsgálhatják emellett az értéktárgyakkal kapcsolatos felelősségvállalásunk feltételeit, a minősítéseket, besorolásokat, védjegyhasználatot (pl. szállodáknál a csillagot, falusi szálláshelyeknél a napraforgót, vendégház esetén a koronát).
A hatóság a helyszínen győződik meg arról is, hogy a megfelelő elnevezést használjuk-e. Gyakori, hogy egy szálláshely szállodának hívja magát, holott nem felel meg az ehhez szükséges jogszabályi követelményeknek, hanem más szálláshely-kategóriába tartozik, például panzió. Ez a fogyasztók megtévesztésének minősül, csakúgy, mint az, ha a honlapon vagy más hirdetésben olyan szolgáltatás szerepel, amellyel valójában nem rendelkezünk (pl. a szobák felszereltségére vonatkozó tájékoztatásban). Megtévesztőnek minősülhet az is, ha olyan védjegyet (pl. csillagot) használunk, amelyre nem vagyunk jogosultak.
Szilágyi Katalin