Meglepő módon idén egy kedvező hitellehetőséget hozott a december, kihasználhatjuk a jó ajánlatot még az év vége előtt. December 8-ától újra igényelhető a működési költségekre is használható 0%-os hitel – sietnünk kell, mert könnyen lehet, hogy pillanatok alatt ki fog merülni ez a forrás.
A nulla százalékos hitelből legalább 5, legfeljebb 150 millió forintot igényelhet egy vállalkozás. A pénz felhasználható készletek beszerzésére, vagy akár működés támogatására is. A folyósítás teljes egészében előre is történhet, s a megcélzott fejlesztéshez még csak önerőt sem kell biztosítani. A kölcsönkérelmeket december 8-tól lehet benyújtani, s erősen kérdéses, hogy néhány napnál tovább kitart-e majd ez a forrás.
A pénzt a kormány uniós forrásból biztosítja, egy GINOP pályázaton keresztül. Ezt a pályázatot már korábban is meghirdették, de 2021 nyara óta nem volt elérhető. Most kis mértékben megváltozott feltételekkel nyílik újra a keret.
A pályázó mikro- kis és középvállalkozás lehet az ország egész területéről, a Közép-Magyarországi Régió kivételével (Budapest és Pest megye). A futamidő maximum 5 év lehet, az igényelt összeg 5-150 millió forint közötti. A felvehető kölcsön összegét a vállalkozás árbevétele határozza meg: a most igényelt és az esetleg korábban felvett kölcsönök együttes összege nem lehet több az utolsó két lezárt üzleti év átlagbevételének a 25 százalékánál. Saját forrásra, önrészre nincs szükség, fedezetet azonban kell biztosítani. Ha a kölcsön 25 millió forint alatti, akkor a tulajdonos készfizető kezessége is elég lehet, ennél nagyobb hitel esetén viszont ingatlanfedezetet vagy pénzintézeti garanciát kérnek a vállalkozástól.
Kezdő vállalkozás nem pályázhat, legalább 2 éves működési múltat igazolni kell. Kizárják a veszteséges vállalkozásokat is. Kizáró ok lett az is, ha a vállalkozásnak legalább az 50%-os tulajdonrésze gazdát cserélt az elmúlt 6 hónap során. És továbbra is kizárják azokat a fuvarozókat, akik a fuvarozáshoz szükséges jármű vásárlására fordítanák a felvett összeget. Bérre vagy más működési költségre fuvarozó is pályázhat, jármű beszerzésére viszont nem.
A hitel teljesen kamat- és költségmentesen vehető fel. Azaz a kamat mellett nincs kezelési költség, előtörlesztési díj vagy szerződésmódosítási díj sem. Ha viszont valaki nem törleszt időben, akkor a Ptk. szerinti késedelmi kamatot kell fizetnie.
A pályázat forgóeszköz-hitel felvételére szól, készletek beszerzésére és működési költségek finanszírozására fordítható. Működési költségként elszámolhatók a
- termeléshez szükséges költségek
- a nyersanyagok beszerzési költségei
- az igénybe vett szolgáltatások ellenértéke
- közüzemi díjak, rezsiköltségek, beleértve a telefon, internet díját is
- a munkaerő költségei, kivéve a távmunka, az nem finanszírozható ebből a keretből.
A hitelkérelmeket december 8-tól lehet benyújtani, az MFB-vel kapcsolatban álló valamelyik hitelközvetítőhöz (a bankok többségéhez). Záró határidő nincs, de valószínű, hogy a vállalkozások nagyon gyorsan igényelni fogják a teljes összeget és napokon belül kimerül a keret.
Részletes információkat itt találhatunk: https://bit.ly/hitel100
Nagy Csaba