A május eleji nyitáskor Budapesten zsúfolásig teltek a teraszok, s nemsokára már olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy a vendéglátás visszaállt a válság előtti szintre. Sok helyen viszont egyáltalán nem látszik ez a nagy fellendülés. Kíváncsiak voltunk olvasóink tapasztalataira, ők mesélnek arról, milyen volt náluk az újranyitás.
„A lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza, azaz itt a gyógyulás gyorsan megvalósult. A vendéglátóiparban azt látjuk, hogy a külföldi turisták nélkül számított forgalom a krízis előtti szintnél már 10 százalékkal magasabb” – nyilatkozta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója a Trend FM-nek május első hetében. Ám ez a „visszapattanás” korántsem látszik mindenhol.
2021. május 8., szombat, délelőtt fél 12, Esztergom. Egy sci-fi is kezdődhetne így, szomorú, de van hasonlóság. Esztergomot többek között azért választottam otthonomul, mert ezelőtt csak úgy pezsgett, lüktetett, tele volt nevető emberekkel, csacsogó kamaszokkal, fényképezkedő turistákkal, egy szóval élettel. Most már jó ideje inkább egy szellemvárosra hasonlít.
A belvárosi teraszok most nyitottak, most nyithatnak, mégis konganak az ürességtől. A kedvenc pizzériánknál 8 asztal van kinn, csak az egyiknél ülnek. Látótávolságon belül két cukrászda van a főtéren, körülbelül 10 asztallal együttvéve. Az egyik teljesen üres, a másiknál egy 3 fős család fagyizik. A nívós italozó teraszán senki sem sörözget. A sors fintora és a helyzet őszinte képe: a belvárosi gyógyszertár előtt viszont kígyózik a sor.
A sajtóbeszámolókat olvasva nem erre számítanánk: „Tavaszi fesztivál Budapesten”, „egymás hegyén-hátán az emberek a terasznyitás óta”, „ez a hétvége kárpótolta a vendéglátósokat”. Tényleg ez a helyzet? Néhány olvasónk tapasztalatait meghallgatva talán kicsit árnyaltabb, de őszinte képet kaphatunk.
Még Budapesten sem az igazi
Öt éttermünk van, ebből hármat tudtunk kinyitni – mondja a Castan Group éttermek vezetője. Más profilú helyekről van szó. Amik a Budai várban vannak, azok egyelőre nem életképesek, azokat kénytelen zárva tartani. A budafoki, főként sváb és magyaros ételeket kínáló étteremben az évek alatt nagy törzsvendég-gárda alakult ki. Ők nagyon örültek a nyitásnak. „Olyan volt, mintha mi sem történt volna” – mesélte Pongrácz Tamás, vezető. A szintén budafoki Gyorsétterem nagyon felpörgött, sokan jöttek, akik már ki akartak ülni a teraszra és ott fogyasztani.
A Gellért-hegyen a Búsuló Juhász Étteremből viszont hiányoznak a rendezvények, lakodalmak és a turisták, csak a kirándulók jönnek. Ide még a törzsvendégek sem igazán járnak vissza, hiába duplázták meg a terasz méretét. – Napról napra élünk, minden hirtelen, azonnal van. Egy éttermet nem lehet úgy kinyitni, hogy pénteken bejelentik, hogy oké, fiúk, hétfőtől zöld lámpa – tette hozzá.
Tamás a védettségi igazolvány miatt még jó darabig nem számít „normális életre”, de azért bizakodó: reméli, hamar visszaáll minden a régi kerékvágásba. De a vendéglátósoknak nehéz együtt élni Damoklész kardjával a fejük felett: bármikor mondhatják, hogy barátom, holnaptól márpedig bezársz. Nagyon hiányoznak a forgalomból a turisták, sok étteremről tud a belvárosban, akik végleg lehúzzák a rolót. Úgy gondolja, hogy sok vendég még fél menni, emiatt sem volt akkora bumm a terasznyitás.
Talán vidéken még nehezebb
– Hát itt nem volt tavaszi fesztivál, nem lógtak egymáson a vendégek – meséli Samu Zoltán, a gödöllői Trattoria La Mammaból. A kedves, olaszos étteremben sokkal jobb nyitásra számítottak. Csalódniuk kellett. Több gödöllői munkatárssal beszélgetett, és a tapasztalatok sajnos hasonlók: a vártnál jóval kevesebben érkeztek. – Agyonvágták a vendéglátást, napi túlélés, örökös harcok, nincs alkalmazott, rengeteg a pályaelhagyó. De nem adom fel, nekem a szüleim is ebben dolgoztak, ebbe születtem, mondhatni az anyatejjel szívtam magamba.
Nagyon jó tapasztalatai voltak viszont egy kazincbarcikai pizzériának. – Rengetegen voltak, lehetett érezni a levegőben, hogy mennyire várták – meséli örömmel Andrea. A rossz idő ugyan nem kedvezett a nyitásnak, de a törzsvendégekre számíthattak. – Máskor is körülbelül ennyien szoktak lenni – tette hozzá. Úgy gondolja, hogy az emberek még félnek a zárt tértől, és ő is csak reméli, hogy nem lesz negyedik hullám. – Őszintén bízom benne, hogy a nyár azért majd valamennyit visszapótol – mondja.
A büfékben sem igazi még a forgalom.
– Mi végig nyitva voltunk, de nagyon látszott a Covid. Sokkal kevesebben voltak – mondja szomorúan Szilágyiné Jutka, egy karcagi büfé tulajdonosa. Szívvel-lélekkel dolgozik, emiatt sem zárt be. Szerinte utána még nehezebb lenne újra kinyitni. – Örülök annak is, hogy nullásra kihoztam. Megelégszem azzal, ami van.
Az üllői Kemencés Büfében sem volt tumultus, azok mentek, akik eddig is. A korlátozások alatt elvitelre dolgoztak, most viszont sokan helyben ettek. Szabó Lászlóné bízik abban, hogy majd jönnek még többen is, családok, társaságok stb.
Van, aki kénytelen véglegesen bezárni
Hiába a nyitás, a ravazdi étterem vezetője, Hegedűs Veronika az étterem bérletének visszaadására kényszerül. Azt mondja, az emberek az elmúlt egy évben elszoktak az étterembe járástól, a kiszállításból és az elvitelből pedig nem lehet megélni. – Megváltoztak a szokások, a vendég elviszi az ebédet, otthon megeszi, majd kényelmesen lefőzi a kotyogós kávéját, és nem kell maszkot húznia. A pincérek elmentek máshova dolgozni, ami érthető, hiszen a vendéglátás teljesen kiszámíthatatlan. Tavaly februárban nagy ambícióval és lelkesen nyitottak, azóta a vendéglátás a korlátozások miatt bizonytalan. Úgy gondolták, hogy túlélnek, de nem sikerült. – Kénytelenek vagyunk mi is más munka után nézni” – mondja csalódottan.
Kis Zsuzsanna
