A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A kormány hivatalosan is meghosszabbította a járvány miatti korlátozó intézkedéseket január 11-éig, egyúttal eddig a dátumig kiterjesztette a turisztikai vállalkozások alkalmazottainak adókedvezményét. A támogatottak köre új szereplőkkel bővült: a szállásadóknak sem kell adót fizetniük az alkalmazottak után novembertől januárig. 

Még egy hónappal, azaz január 11-éig meghosszabbította a kormány a veszélyhelyzet alatt hozott gazdasági intézkedéseket. Ezek közül a legfontosabb, hogy nem kell szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és kisvállalati adót fizetnie a kedvezményezett csoportokba tartozó vállalkozásoknak. A kedvezmény eredetileg csak november hónapra szólt, a mostani hosszabbítással november-decemberre és januárra is érvényes. Tehát míg a veszélyhelyzet egyelőre csak január 11-éig érvényes, januárban a teljes hónapra megkapják az érintett vállalkozások az adókedvezményt. 

Bővítették a kedvezményezettek listáját

Novemberben a turizmusban dolgozók közül csak a vendéglátással és rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozásoknak ítélte meg a kormány az adókedvezményt. Eredetileg csak a következő TEÁOR számok tartoztak ebbe a körbe:

Ez a kezdeti lista később kibővült két tevékenységgel:

A kedvezményezettek köréből érthetetlen okból novemberben kimaradtak a szálláshelyek üzemeltetői. A decemberi módosításba viszont ezek a tevékenységi körök is bekerültek:

A támogatás feltételei változatlanok: a vállalkozások akkor mentesülnek az adók alól, ha a felsorolt tevékenységeket tényleges főtevékenységként végzik, azaz a rendelet hatályba lépése előtti hat hónapban a legtöbb bevételük, de legalább az összes bevételük 30 százaléka ebből a tevékenységből származott. További feltétel, hogy azok után az alkalmazottak után lehet az adókedvezményt érvényesíteni, akik november 8-án már alkalmazásban voltak, bérüket megkapták. Az ő munkaszerződésüket január végéig sem felmondással, sem közös megegyezéssel  a munkáltató nem szüntetheti meg.

Mivel a szálláshely-szolgáltatókra vonatkozó TEÁOR számokkal a rendelet eredeti listáját bővítették, ez azt jelenti, hogy rájuk is az eredeti feltételek vonatkoznak. Azaz hiába csak december 9-én kerültek bele a rendeletbe, az adókedvezmény a novemberre kifizetett bérek után is érvényesíthető. 

A foglalások visszatérítésénél nincs hosszabbítás

A szálláshely-szolgáltatók a novemberi rendeletben egy külön támogatást kaptak, amivel a kötelezően visszamondott foglalások miatti bevétel-kiesést téríti meg az állam. Ez a november 11. és december 11. közötti foglalásokat érintette, ezek közül is csak azokat, amik november 8-áig rögzítve lettek. Ezt a támogatást nem hosszabbították meg, tehát a decemberre, januárra lefoglalt, majd visszamondott foglalások után már nem jár kompenzáció. 

Maradnak a járványügyi szabályok

A januárig meghosszabbított veszélyhelyzet alatt egyelőre a korlátozó intézkedések is változatlanul hatályban maradnak. Ismétlésképpen a legfontosabbak:

Az üzletekben az ott dolgozók számára kötelező maszkviselési szabályok decemberben egy ponton enyhültek: a munkáltató engedélyezhet a dolgozók számára maszkmentes szüneteket. Ez csak egy lehetőség, ahhoz, hogy élni is lehessen vele, külön megállapodást kell róla kötni a dolgozókkal. A maszkviselés nélküli szünetet csak olyan helyiségben szabad eltölteni, ahol vásárlók nem fordulhatnak meg, és nem is tárolnak az üzletben értékesített termékeket. Tehát például öltözőben engedélyezhető, de raktárban és eladótérben már nem a maszkviselés nélküli szünet. 

Forrás: 522/2020, 569/2020, 571/2020 kormányrendeletek

Egy válasz

  1. Úgy látom, hogy a szálláshelyeknél a kieső bevétel után 11.12.-12.11.közötti időre a 80 % támogatás csak azoknak jár akik az NTAK-ba rögzítették a foglalást.Mivel az NTAK-ban az vendégszobám alkalmazásban az egyszerűsített működést választottuk,
    így az előleg foglalásokat nem kellett az NTAK-ba jelenteni. A szallas.hu-n és további szállás közvetítőnél legitim módon jelölt foglalásaink lemondása a kormányrendelet miatt történt, ezért nem értem ezt a diszkriminativ kizárást a támogatásból.