A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A sajtóban évek óta olvashatunk akár milliós szezoni fizetésekről is, miközben a statisztikai adatok szerint a vendéglátás az egyik leginkább alulfizetett iparág. Vajon melyik változat áll közelebb a valósághoz? Mennyit keresnek valójában a vendéglátóipari dolgozók? 

A vendéglátás költségei szinte megállíthatatlanul törnek felfelé, s ez ma már a fogyasztói árakon is érezhető. Az áremelkedést a szakértők részben az inflációval magyarázzák, részben a költségek igen nagy hányadát kitevő energiadíjakkal. És itt a harmadik ok is, az évek óta emelkedő bérek okozta költségnövekedés. Egyáltalán nem ritkaság, ha egy étterem nem nyit ki a szezonban, mert a tulajdonos nem tud megfelelő személyzetet szerződtetni. Vagy ember még lenne, de nem a megfizethető kategóriában, mert a bérük kitermelhetetlen. 

Ugyanakkor a vendéglátásban dolgozók nem igazán érzik azt, hogy az ő béremelésük húzná felfelé az árakat. Évek óta olvashatunk arról, hogy a vendéglátás mennyire sereghajtó a gazdasági ágazatok között bérek tekintetében. A legtöbben pedig erősen kételkedünk a statisztikai hivatalnak abban a bejelentésében is, hogy 546 ezer forint lenne az átlagos kereset Magyarországon (ez a minden gazdasági ágra megállapított februári adat).

Hol torzítanak a számok?

A folyamatos áremelkedések hatására egyre többen érzik pénzük romló értékét. Ma már nem statisztika, hanem kézzelfogható valóság, hogy hónapról-hónapra kevesebbet tudunk vásárolni a jövedelmünkből. A hivatalos pénzromlás márciusban még 8,6 százalék volt, áprilisra már 9,6 százalékot adott ki hivatalos adatként a KSH. A kormány szerint ez jócskán meghaladná a 10 százalékot is az árkorlátozó intézkedések nélkül. És ez még csak az átlag, az élelmiszerek áremelkedése ennél jóval nagyobb mértékű, 20 százalékot is meghaladó. Néhány fontos alapanyag, mint a margarin, baromfihús, sajt, tojás áremelkedése közel áll már a 30 százalékhoz is, a 2021-es adatokhoz viszonyítva. 

Érthető, hogy az emberek nagy része az 546 ezer forintos átlagbérről szóló bejelentést meglehetően indulatosan fogadta. Valóban nem ártott volna mellé egy kis magyarázat. Ezt a magas számot például a februárban visszautalt jövedelemadó, illetve a honvédelmi és rendőri dolgozók 6 havi fegyverpénzének a kifizetése okozta. A valós átlagkeresethez jobban közelít az előző havi adat: januárban a KSH szerint bruttó 467 ezer forintos volt az átlagos fizetés. 

Számolnunk kell azzal is, hogy a KSH adatai mennyire torzítanak. Először is: a kisvállalkozásokat egyáltalán nem veszik figyelembe. Amikor átlagbérről szóló statisztikát adnak ki, abba csak a teljes munkaidőben, az 5 -nél több embert foglalkoztató munkáltatók adatai kerülnek bele. Ez egy korábbi becslés szerint azt jelenti, hogy körülbelül 1,7 millió ember kereseti adatai nem kerülnek bele a statisztikákba. A nyilvántartott körülbelül 1,8 millió gazdasági szervezet közül majdnem 900 ezernek egyáltalán nincs alkalmazottja – ők az önállóan dolgozó egyéni és társas vállalkozók. További 900 ezer vállalkozásnak maximum 9 alkalmazottja van. Ezeknek is csak a fele, az 5-nél nagyobb létszámmal dolgozók kerülnek bele az összesítésekbe. 

Márpedig az aktív dolgozók negyede ezeknél a vállalkozásoknál dolgozik, s jellemzően sokkal alacsonyabb bérért, mint a nagyobb cégeknél. A néhány fős mikrovállalkozások jellemzően minimálbérre, vagy ha elkerülhetetlen, akkor a garantált bérminimumra jelentik be dolgozóikat, s legfeljebb feketén, zsebbe adva pótolják ki a hivatalos összeget. 

Ráadásul a bérre vonatkozó statisztikai adatok átlagokat mutatnak. Persze mindannyian viccelődünk azzal, hogy a vezérigazgató egymilliós és a segédmunkás 200 ezres bére alapján nálunk 600 ezer forint az átlagkereset. Ez is jelentősen torzítja az összképet. Néhány éve a Mérce című lap mutatta be a bérolló egyre nagyobbra nyílását. Összefoglalójuk szerint az átlagbért százból hetven ember nem keresi meg. A leggazdagabb felső 10 százalék annyit keres, mint a munkavállalók fele összesen. 

E két lényeges torzítás miatt semmiképpen sem kaphatunk valós képet az átlagkeresetekről. A becslések szerint a valós átlag legalább 20 százalékkal marad el a statisztikában szereplőtől. Ezt figyelembe véve ma a 467 ezer forint helyett körülbelül 370 ezer forintos átlagos munkabérrel számolhatunk. 

Mi a helyzet a vendéglátásban?

Sokszor megjelent az az állítás, hogy a vendéglői árak emelkedésének egyik fő okozója a bérek éveken át tartó, tartós emelkedése. Tény, hogy főleg a nyári főszezonban az elmúlt években jelentősen megnőttek a konyhai vagy felszolgálói bérek, azonban ez az ágazat még mindig elmarad a gazdaság többi szereplőjétől. Sőt, kifejezetten azt kell mondanunk, hogy a vendéglátás áll a gazdasági ágazatok kereseti listájának a legalján.

Az alábbi táblázatban a 2022 januárjában mért átlagbéreket hasonlítottuk össze nemzetgazdasági ágazatonként (a legfrissebb jelenleg a februári adat lenne, ám azt az szja-visszatérítés torzítása miatt ne vegyük figyelembe). Ez az a hónap, melyre a KSH 467 ezer forintos országos átlagbért írt. A vendéglátásban dolgozók átlaga ugyanakkor csak 303 ezer forint. S ha a statisztikáknak a becsült 20%-os torzító hatását is megpróbáljuk levenni róla, akkor azt látjuk, hogy a vendéglátásban valószínűleg átlagosan 242 ezer forintos bruttó fizetésért dolgoznak az emberek. Azaz az alkalmazottak nagy részét a minimálbér vagy szakképzettként a garantált bérminimum környékén foglalkoztatják.

Nemzetgazdasági ágazat

Bruttó fizetés 2022. januárban, ezer forintra kerekítve

pénzügy, biztosítás

785

információ, kommunikáció

764

tudományos, műszaki tevékenység

658

energiaipar

617

közigazgatás

512

feldolgozóipar

473

művészet, szórakozás

461

bányászat, kőfejtés

460

szállítás, raktározás

460

kereskedelem

440

oktatás

427

egészségügy, szociális ellátás

416

ingatlanügyek

395

vízellátás, szennyvízkezelés

387

adminisztráció

387

építőipar

370

mezőgazdaság

349

szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás

303

Azzal is számolnunk kell, hogy a torzító hatások nem minden ágazatnál érvényesülnek egyformán. A vállalkozások közül csak az 5-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégek szerepelnek a listákban, az állami és önkormányzati intézményekben dolgozók közül viszont mindenki. A sokat emlegetett, alulfizetett oktatás és egészségügy úgy előzi meg a vendéglátást, hogy előbbieknél a legalacsonyabb bérek is benne vannak az átlagban, a szállásadóknál és vendéglátásban dolgozóknál pedig csak a jobban fizető, nagyobb cégek adatai jelennek meg. Így például hiányzik az összképből a kisvendéglők egy része, a kisebb panziók és szinte az összes magánszálláshely, hiszen ezeken a helyeken aligha lehet öt vagy annál több alkalmazott.

Mindezek csak az átlagok, melyektől a konkrét példák igencsak eltérhetnek. A valós bérekről azért is nehéz képet kapni, mert a vendéglátásban még mindig gyakori a részben fekete foglalkoztatás. Az alkalmazottak minimálbérre vannak bejelentve, a fölötte lévő többletet pedig már zsebbe kapják a főnöktől, napi vagy heti kifizetéssel.

Tájékozódásnak érdemes megnéznünk az elérhető gyorséttermi béreket. A vendéglátás többi ágától ez a szektor abban is különbözik, hogy jobban szem előtt van, így nem kockáztatják a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatását vagy a feketén nyújtott béreket. Ugyanakkor jellemző rá a diákmunka és a szakképzetlenek foglalkoztatása, ami alacsonyabb fizetéseket is jelent. A Pénzcentrum egy januári gyűjtése szerint 1400-2300 forint közötti órabérekkel csábítják a dolgozókat a gyorséttermekbe. Főleg diákokat várnak, így ennek megfelelő a kínált bér is. Az átlagosan 2 ezer forintos órabérrel elérhető lenne  310 ezer forintos havi bruttó, bár ezek jellemzően nem 8 órás foglalkoztatások. A cikk szerint az elmúlt 5 évben ezek a fizetések közel megduplázódtak. A McDonald’s 2017-ben még 900 forintos órabért kínált, a Burger King 2018-ban 800-1000 forintos órabérre toborzott embereket. Öt éve az elérhető gyorséttermi kereset a hivatalos átlagbér 50-55 százalékát érhette el, ma talán 60-65 százalékot. Annyiban tehát emelkedtek a keresetek, hogy a korábbinál jobban megközelítik az átlagbért, mint évekkel ezelőtt.

A sajtóban a valós bérek helyett sokkal többször olvashatunk a vendéglátós dolgozók irreális bérigényéről. A többség valószínűleg soha nem fog tudni az álmaiban szereplő összegért elhelyezkedni. Kevesebbért viszont nem hajlandó. A becslések szerint a nyári szezonra akár 40 ezer vendéglátós dolgozó is állást változtat, hogy szezonális egységekben jobb bért tudjon kiharcolni magának. Ezek az elvárások is hozzájárulnak annak az egészen furcsa helyzetnek a kialakulásához, hogy a vendéglátásból tömegek hiányoznak, miközben a meglévő dolgozók bére a legalacsonyabb kategóriában mozog. 

Nem mindegy, mennyit termel a dolgozó

Ahhoz, hogy egy pincér fizetésként vigyen haza 500-600 ezer forintot, havonta másfél milliót kellene termelnie. Legalább ennyire lenne ahhoz szükség, hogy a munkaadója kifizesse a közterheket és még neki is megérje az alkalmazott foglalkoztatása. Márpedig ekkora termelékenységgel nem nagyon találkozunk a vendéglátásban. Magyarországon az egy főre jutó termelékenység átlagosan 6,5 millió forint körül mozog évente. Sok kisvállalkozásnál ennek alig több mint a fele – azaz egy alkalmazottra alig 2,5-4 millió forint jut.

A termelékenység szót abban az értelemben használjuk, hogy mennyi a vállalkozásnál az egy személy által előállított érték. Számítása egyszerű: az elért bevételből vonjuk ki a mások által előállított értéket: a vásárolt anyagokat, eszközöket és az alvállalkozók díjait. Így megkapjuk azt az összeget, amit mi termeltünk meg, mi magunk állítottunk elő. Ezt osztjuk el a munkatársak számával, s megkapjuk a vállalkozás egy főre eső termelékenységi értékét. Ha tehát ennek az átlaga 6,5 millió forint, akkor ebből a havi 542 ezerből kellene kigazdálkodni a dolgozó bérét és a tulajdonos hasznát is. Láthatjuk, az 500 ezres alkalmazotti bérhez kétszer akkora termelékenységre van szükség, mint amit a magyar vállalkozások átlagosan produkálni képesek (a termelékenységnek ezt az értelmezését Polló László termelékenységi specialistától kölcsönöztük. Akit érdekel, részletes levezetést talál az effectsys.hu/termelekenyseg weboldalon). 

Arról sajnos nincsenek hozzáférhető statisztikai adatok, hogy az egyes szakmák között mekkorák az eltérések, azaz az átlagbéren belül mennyit keres egy szakmunkás és egy betanított munkás. A profession.hu állásportálon működő bériránytű szerint az álláshirdetések alapján ma az éttermi vendéglátásban dolgozók átlagos bérigénye nettó 250 ezer forint, a szállodaiparban 270 ezer forint (ehhez bruttó 380-400 ezer forint kell). 

A minimálbér és a félmilliós fizetés is valóság

A vendéglátásban dolgozók bére nem csak most alacsony az ipar többi ágazatához képest. Ez a terület az elmúlt években is átlagon alul növekedett. Hiszen míg 2018 és 2021 között a nemzetgazdaság egészére számított átlagbér 33 százalékot emelkedett, addig a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén a növekedés csak 26 százalékos. Ugyanezekben az években a minimálbér és a garantált bérminimum 21,3 százalékkal emelkedett. 

Nem könnyű teljes képet kapni arról, hogy valójában mekkorák is az átlagos fizetések a vendéglátásban. Egészen biztosan igazak az 600-800 ezres jövedelmekről szóló hírek is: kaphat ennyit egy gyakorlott, keresett szakmunkás, akire egy étterem arculatának, szakmai profiljának a meghatározása is hárul. A másik oldalon viszont tömegével találjuk ott a minimálbéren vagy ahhoz közel tartott konyhai kisegítőket, felszolgálókat és kezdő séfeket, akiknek csak álom marad a félmillió feletti fix havi fizetés.

Nagy Csaba