Oberling Léna tisztaságspecialista (tisztaságdetektív) Németországban működtetett takarítócéget, és amikor hazaköltözött, azzal szembesült, hogy van még mit fejleszteni itthon a takarítási kultúrán. Szerinte – bár vannak kivételnek számító éttermek és szálláshelyek, ahol szánnak időt, energiát, pénzt takarítóra, és valódi tisztaság van – általában nem ez a jellemző.
Oberling Léna tisztaságspecialista
– A vendéglátóhelyeken és a szálláshelyeken az egyik legnagyobb probléma, hogy mindenki mindent csinál. Egy magánszálláshelyen a tulajdonos, a rokon vagy a recepciós takarít, egy kisebb étteremnél pedig a felszolgáló, a szakács, nincs egy kimondottan takarító személy. Sajnálják rá a pénzt, vagy nincsen rá keret, illetve olcsó munkaerőt alkalmaznak, aki nem tud takarítani – fogalmaz Oberling Léna.
Mint mondja, a takarítás egy szakmunka, amit meg kell tanulni. Persze attól, hogy valakinek van erről egy bizonyítványa, még nem biztos, hogy tud is takarítani. A szakember úgy látja, a tulajdonosok nem szánnak időt, energiát arra, hogy betanítsanak valakit, megírják a napi, heti takarítási feladatokat, együtt kialakítsák a takarítási rutinokat. Így egy takarító alkalmazása sem vezet valódi eredményre, tisztaságra, kidobott pénz és időpocsékolás lesz.
Pókháló, légypiszok, igénytelen mosdók – a legtipikusabb problémák
A tisztaságdetektív egész évben járja az országot, és szerinte a tisztasági faktor nem éppen biztató. Szinte mindenhol vannak pókhálók, koszos radiátorok, porcicák, az ablakokon és ablakkereteken pedig légypiszok éktelenkedik. – Ha bemegyünk egy szálláshelyre, csillog-villog a recepció, de ha felnézünk a sarkokba, láthatjuk, hogy ott csüngenek a pókhálók. Ezeket naponta le kellene takarítani – mondja Oberling Léna. A szálláshelyeken valójában csak látszattisztaság van, a tévé vagy az ágy mögött ott a por, a kosz. A legnagyobb problémák azonban a fürdőszobában adódnak: a lefolyóban ottmaradnak a hajszálak, vízköves a csempe vagy maga a kád, a zuhanyzó.
Hasonló a helyzet a vendéglátóhelyeken is. – Egy étteremben a nívósság a mellékhelyiség ajtajáig tart, ennek a kinézetére és a tisztaságára sok helyen már nem adnak. Rengeteg étterem vendégtere nagyon tiszta, de a mosdó már igénytelen, lepusztult és felújításra vár. És ez hiába zavarja a vendégek többségét, mivel nem reklamálnak miatta, a tulajdonosoknak, üzemeltetőknek nem érdekük, hogy rendbe tegyék – hangsúlyozza a szakember. Általában nincs letakarítva a csempe, a tisztításból kihagyják a sarkokat, a mosdó alatti részt, a kilincs kiesik, a csap mozog, rozsdás, vakfoltos a tükör, a kuka teteje le van törve. Mint Oberling Léna mondja, a WC ülőkéket három havonta cserélni kellene, mert az agresszív tisztítószerektől besárgul, ami már eleve koszos hatást kelt. A sárga szín miatt pedig a takarító sem látja, hogy piszkos-e vagy sem, így csak áttörli, amitől nem lesz valóban tiszta.
A függönyök és a szőnyegek is sokszor porosak. Bár a függönyt könnyen lehetne takarítani, nincs rá kapacitás, hogy három havonta leszedjék. A szőnyegből pedig érdemes azonnal kitakarítani a foltot, különben benne marad, és hiába lesz tiszta a szoba, ez esztétikailag zavaró.
– Az ágyneműk általában tiszták, de benne a párna, a paplan, a takaró már foltos szokott lenni. Sokan sajnálják az időt arra is, hogy a matracot kitakarítsák. Kevés az, ha a foltot kipucoljuk a felszínéről, attól még belül rengeteg dolog elrejtőzhet. Ha van olyan porszívónk, ami matrac mély tisztítást is végez, akkor havonta takarítsuk ki vele! Ha nincs ilyen, akkor hívjunk szakembert – javasolja Oberling Léna.
Tapasztalatai szerint az éttermi abroszok csak akkor igazán tiszták, ha minden egyes vendég után lecseréljük őket. Ám ha ehelyett tányéralátéttel védjük ezeket, akkor azt minden vendég után le kellene tisztítani.
Hogyan lehet valódi eredménye a takarításnak?
Először is készítsünk napi, heti takarítási listát és nagytakarítási listát!
Ezek alapján betaníthatjuk a takarítókat. Fontos, hogy ha minden nap ugyanazt csinálja egy takarító, akkor ez monotonná és automatikussá válik számára, ezért elfelejthet, kihagyhat dolgokat. Oberling Léna szerint érdemes háromhavonta cserélni a takarítók feladatait. Aki korábban a fürdőket takarította, az tisztítsa a szobákat, a másik pedig a szobák helyett vegye át a fürdőszobákat. Ahol egy takarító van, ott sajnos nem lehet ezt a körforgást elvégezni, de muszáj ellenőrizni a listát, nehogy kimaradjon valami.
Elég, ha öt tisztítószert és univerzális takarítóeszközöket szerzünk be
Ne vásároljunk össze huszonhatféle tisztítószert, hanem találjuk meg azt a néhányat, amivel könnyebben és rövidebb idő alatt tisztaságot tudunk teremteni! – A nagyon kemény, veszélyes tisztítószerekben az adalékanyag nagy arányban van benne, a környezetkímélőbbekben viszont kismértékben. Ezért a jó arányt kell megtalálni ahhoz, hogy környezettudatosan tudjunk tisztítószert választani, amivel rövid idő alatt tisztaságot tudunk varázsolni egy-egy felületen – húzza alá a szakember.
Mint mondja, nincs szükség drága tisztítószerekre. Mindössze öt tisztítószert kell beszerezni: egy zsíroldót, egy vízkőoldót, egy általános felülettisztítót, egy üvegtisztítót és egy lefolyótisztítót. Az általános felülettisztítóval a helyiség 95 százalékát letakaríthatjuk, a vízkőoldót a fürdőszobában, a zsíroldót pedig a konyhában használhatjuk (egy apartmannál nincs szükség agresszív zsíroldóra, mert nem annyira zsíros a konyha).
Lehetőség szerint univerzális takarítóeszközöket vásároljunk: kell egy nyél, ehhez néhány fej, amivel pókhálózni, ablakot lehúzni, portalanítani lehet, ha pedig még a felmosó is illeszkedik hozzá, akkor az már tökéletes. Ha a környezet fontos a számunkra, akkor ne papírtörlővel takarítsunk, hanem mosható, jó minőségű takarítókendővel, ami nem szöszöl.
A valódi tisztaság érték
Oberling Lénának szívügye a takarítás és a tisztaság, ezért szeretné a magyarországi takarítói kultúrát magasabb szintre emelni. Úgy véli, a hazai szálláshelyek, éttermek nem ismerik a valóban tiszta fogalmat. Azért is hozta létre a Tisztaságtérképet 2019 őszén és a Valóban tiszta védjegyet, hogy ezen a téren kicsit jobbá váljanak a vállalkozások (www.tisztasagterkep.hu). A védjegyet megvenni nem lehet, csak megpályázni és kiérdemelni, ha megfelelünk azoknak a kritériumoknak, amiket Oberling Léna letesztel. A Valóban tiszta védjegyet – amivel felkerülhetünk a Tisztaságtérképre – addig kaphatjuk meg, amíg valamilyen negatív kritikát nem kapunk a tisztasággal kapcsolatban a vendégektől, vagy a tisztaságdetektívtől, mivel ő visszajár ellenőrizni.
– A Valóban tiszta védjegy érték egy szálláshelynek, étteremnek, mert garancia arra, hogy ott minden rendben van, minden zegzug valóban tiszta. Azért van ilyen kevés védjeggyel ellátott hely, mert kevesen felelnek meg a feltételeknek, de ezen dolgozom.
A Védjegyet úgy is el lehet érni, ha valaki megkeres, hogy oldjuk meg közösen a tisztasággal kapcsolatos problémákat, nehézségeket. Ez egy folyamat, amin végigmegyünk és a végére a szállás, az étterem valóban tisztává válik, ha megfogadják a javaslataimat – mondja Oberling Léna, aki szeretné elérni, hogy ez a védjegy egyszer olyan értékké váljon, mint az éttermeknek a Michelin csillag.
Szilágyi Katalin