A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Elengedik az adót, csökkentik a járulékokat és más kedvezményekkel is segíti a kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások egy részét. A kiemelt ágatokban dolgozó kisadózóknak júniusig nem kell katát fizetniük, a nem kisadózással működő vállalkozásoknak pedig a járulékokat engedi el a kormány. Leállnak a végrehajtások és megemelték az érintés nélküli bankkártyás fizetés összeghatárát is. A március 23-i csomag fontosabb intézkedései.

Az egyes gazdasági területeken működő kisadózók számára hozta a hétfői rendeletcsomag a legnagyobb változást. Ezek a vállalkozások most 200 ezer forint kedvezményben részesülnek, ugyanis március és június között nem kell megfizetniük a havi 50 ezer forintos tételes kisadót (emelt összegű kata választása esetén 300 ezer forint a kedvezmény). 

Akinek március előtt adóhátraléka volt, az ennek a törlesztésére 10 havi részletfizetési kedvezményt kapott. A részleteket sem most kell befizetni, hanem majd a veszélyhelyzet megszűnése utáni első negyedév kezdetétől 10 hónapon át. 

A februári, azaz március 12-én esedékes kisadóra nem vonatkozik sem a mentesség, sem a részletfizetési lehetőség, ez kimaradt a jogszabályból. A februári katát tehát be kell(et) fizetni. 

A kata alóli mentesség 26 tevékenységi körre alkalmazható. Azok vehetik igénybe, akik februárban már kisadózóként működtek és a felsorolt tevékenységek valamelyikét folytatták. Tényleges tevékenységként azt kell érteni, amiből az adózónak az előző 6 hónap során a legtöbb bevétele származott, és ez el kell hogy érje az összes bevétel legalább 30 százalékát. (Az tehát nem elég a mentességhez, hogy valamelyik tevékenység szerepel a tevékenységeink között, csak éppen bevételünk nem nagyon volt belőle). A mentesített tevékenységek (TEÁOR vagy TESZOR szám alapján):

Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén:

A többi terület:

A nem kisadózóknak adó- és járulékkedvezmény

A nem kisadózóként működő vállalkozások járulékkedvezményt és adókedvezményt kapnak, de szintén csak a mentesített tevékenységi körökben. 

A vállalkozásoknak 2020. március 1. és 2020. június 30. között nem kell megfizetniük az alábbiakat a munkavállalók után, továbbá az egyéni és társas vállalkozónak saját maga után:

A mentesített vállalkozások itt a következő területen működők lehetnek:

– szálláshely-szolgáltatás (55),

– vendéglátás (56),

– konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (82.30),

– alkotó-, művészeti, szórakoztató tevékenység (90),

– sport-, szabadidős tevékenység (93),

– taxis személyszállítás (49.32),

– szerencsejáték, fogadás (92),

– film, video, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-készítés (59),

– napilapkiadás (58.13),

– folyóirat, időszaki kiadvány kiadása (58.14)

– műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás (60).

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

Pontosították a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására vonatkozó szabályt. 

A március-június közötti időszakra tehát nincs adófizetési kötelezettség és bevallás sem. 

További intézkedések

Felfüggesztették a végrehajtásokat a veszélyhelyzet vége utáni 15. napig. Az adósságot nem törlik el, a végrehajtó az okiratokat kézbesíti és tájékoztatást küld a részletfizetés lehetőségeiről. Szünetel a gyermek elhelyezése ügyében indított végrehajtás is, kivéve a láthatás ügyintézése. Végrehajtással kapcsolatos árverés nem tartható. 

Fontos lépés, hogy emelkedik a bankkártyás érintés nélküli fizetés összeghatára. Eddig 5 ezer forint feletti vásárlásoknál kellett kódot megadni, ezt most 15 ezer forintra emelték, hogy a vásárlások is minél kevesebb érintéssel, személyes kapcsolattal történhessenek meg. 

Forrás: 61/2020 (adók és járulékok), 60/2020 (kártyás fizetés), 57/2020 (végrehajtás) kormányrendeletek