A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Négy nappal a kötelezettség hatályba lépése előtt halasztotta el a kormány a vendéglátó üzletekre és turisztikai attrakciókra kötelező adatszolgáltatás bevezetését. Ismét azok a vállalkozók jártak rosszul, akik megpróbálták időben teljesíteni a kötelezettségeiket, és pénzt és időt fordítottak az előírások teljesítésére. 

Július elsejétől kellett volna működnie a Nemzeti Adatszolgáltató Központ felé történő adatszolgáltatásnak a vendéglátással foglalkozó és a valamilyen turisztikai attrakciót nyújtó vállalkozásoknak. Úgy tűnt azonban, hogy az NTAK bevezetése sokkal gyengébb hatékonysággal valósul meg, mint annak idén a szállásadók bevonása ebbe a rendszerbe. Igaz, míg a szállásadókat szállástípusonként eltérő időpontban, lépcsőzetesen vonták be az adatszolgáltatásba, addig az összes vendéglátó egységnek az egyszemélyes büfétől a szállodaláncokig azonos időponttól lett volna kötelező az indulás július elsején.

Tavasszal már látszott, hogy ez nem fog sikerülni. A hitelesnek mondható adatok szerint májusig az adatszolgáltatásra kötelezett vállalkozásoknak kevesebb mint a fele végezte el a kötelező előzetes regisztrációt. A júliusi éles indítás így teljes kudarc lett volna a kormány számára is. 

Júniusban már majdnem teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az adatszolgáltatás ebben a formában nem fog indulni, a kormány el fogja halasztani a bevezetést. Ugyanis maga a kormány turisztikai szervezete, a Magyar Turisztikai Ügynökség jelentetett meg egy arról szóló közleményt, hogy a kormány halasztását kérik. Hivatalos válasz erre ugyan nem érkezett, vagy legalábbis nem volt nyilvánosan elérhető, de biztosak lehettünk abban, hogy a halasztás meg fog történni. 

A jogszabály megjelenése azonban ismét olyan érzést keltett, mint az országúti versenyek, ahol az egymás felé száguldó felek azt lesik, melyikük rántja el előbb a kormányt. A hivatalos közlemények mind arról szóltak, egy július elsejétől el kell indítani az adatszolgáltatást – erről szóló hirdetésekkel bombázták a vállalkozókat az interneten is. Miközben mindenki sejthette, hogy halasztás lesz, csak nem lehettünk biztosak abban, hogy időben meg fog jelenni az erről szóló rendelet. Ezért írhatjuk le azt, hogy az járt jól, aki nem csinált semmit, nem törődött az előírásokkal és „várta a csodát“. Aki mg akart felelni az előírásoknak, aki szabályosan akart eljárni, az most verheti a fejét a falba, hogy mennyi pénzt és energiát dobott ki feleslegesen a felkészüléssel.

Lesz NTAK vagy nem lesz? 

Vegyük tehát sorra, milyen változásokat hozott a június 26-án este megjelent rendelet.

Ahogy várható volt, az NTAK-adatszolgáltatás kötelezettségét részben el is törölték,  részben lépcsőzetessé tették. Az egyes csoportokba való besorolás a 2022-es nettó árbevételtől függ:

Nem jár mindenkinek a Vendégem szoftver

Az eddigi szabályok szerint minden vendéglátó üzlet köteles lett volna az adatszolgáltatásra és mindegyiküknek automatikusan járt volna az az ingyenes vendéglátós vagy turisztikai attrakciós Vendégem szoftver is, mellyel az adatszolgáltatás elvégezhető. Természetesen a nagyobb vállalkozásoknak, melyek eddig is valamilyen éttermi szoftvert használtak, ez már nem felelt volna meg, de kizárva nem voltak a jogosultságból. Ez is megváltozott. Az ingyenes programot a jövőben kizárólag azok a vállalkozások kaphatják meg, melyeknek az árbevétele 12 milliónál magasabb, de nem éri el az évi 50 millió forintot. További szűkítés, hogy az érintett vállalkozás csak egy helyen lesz jogosult a Vendégem használatára akkor is, ha több vendéglátó egység tartozik a vállalkozáshoz.  

Mégsem pótolja a pénztárgépet a Vendégem

Az előírásokkal együtt törölték azt a lehetőséget is, hogy a vállalkozás a Vendégem szoftver alkalmazásával kiváltsa a pénztárgép használatát. Pedig erre már kész volt a rendelet, csak júliusig nem lépett hatályba ez a rendelkezés. A jogszabály szerint a Vendégem el tudta volna végezni a NAV számára az adatszolgáltatást a pénztárgép helyett, így nem kellett volna a vállalkozónak például egy kisebb büfében két gépen is rögzítenie ugyanazt a rendelést. Ez a lehetőség azonban nem  fog életbe lépni, törölték a jogszabályból.

A regisztráció kötelező maradt

Arra ügyeljünk, hogy hiába az adatszolgáltatás elhalasztása vagy szűkítése, a NTAK-rendszerbe történő regisztráció minden egyes vendéglátóipari vállalkozás számára kötelező! Ebben nem változott meg a törvény. A vendéglátással foglalkozó vállalkozások regisztrációjának előbb tavaly december 31. volt a határideje, majd meghosszabbították 2023. június 30-ig. Ez a határidő továbbra is érvényes! Így az a furcsa helyzet is előállhat, hogy az adatszolgáltatás eltörlése ellenére megbüntetik a vállalkozást, mert nem teljesítette a kötelező regisztrációt. Ezt továbbra is a helyi jegyző ellenőrizheti. 

Nem tudjuk, mi lesz később

A halasztásról szóló rendeletet érezhetően sietve csapták össze, így nyitva hagyta a későbbi éveket érintő kérdéseket. A kötelezettség bevezetését, annak határidejét egyértelműen a vállalkozás 2022-es árbevétele alapján határozták meg. Arra azonban nincs válasz, hogy mi lesz azoknak a vállalkozásoknak a sorsa, melyek 2023-ban lépik át valamelyik irányból ezt a határt?

Ezekre a kérdésekre a most megjelent jogszabály nem ad választ, így biztos, hogy még találkozni fogunk az előírások módosításával. 

Nagy Csaba

Forrás: 255/2023 kormányrendelet