A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Az anyát fizetés nélküli szabadság illeti meg arra az időre, míg 3 évesnél fiatalabb gyermekét otthon gondozza. De mit tehet a munkáltató, ha ennek az időszaknak a végén az illető nem jön vissza korábbi munkahelyére, sőt, a kapcsolatot sem tudják vele felvenni? 

Három év bőségesen elég idő arra, hogy a munkáltató és a dolgozó kapcsolata fellazuljon. Így történt ez egy olvasónk esetében is. Egykori pincérnőjük egyáltalán nem tartja a kapcsolatot korábbi munkahelyével, nem is tudják elérni, nem ismerik a jelenlegi címét. A gyes augusztus végén jár le, s szeretnék már tudni, hogy, vissza akar-e jönni egyáltalán. 

A szabályok szerint a gyermeket nevelő szülőnek – akár az apának is – a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot kell adni. A szabadságra a munkavállaló addig jogosult, míg a gyermek betölti a harmadik életévét. Ha viszont a szülő ezen túl is kap gyermekgondozást segítő ellátást, akkor a gyermek 10 éves koráig is terjedhet a szabadság időtartama. Ha pedig a szülő örökbe fogadott egy 3 évesnél idősebb gyermeket, akkor vele 6 hónapig maradhat otthon még fizetés nélküli szabadságon. 

Az általános szabály tehát a 3 év, de vannak ettől eltérő esetek is, melyekről a munkáltató nem is szerez automatikusan tudomást. Éppen ezért a szülőnek kell kezdeményeznie, ha a 3 éves időszak letelik és visszatérne a munkahelyére. A munka törvénykönyve szerint a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által meghatározott időpontban szűnik meg. A visszatérő dolgozónak 30 nappal előre írásban kell jeleznie a munkáltató felé, ha szeretné újra elfoglalni az állását. 

Ha tehát a nyár végén jár le az illető fizetés nélküli szabadsága, akkor ma még semmilyen szabálytalanságot nem követ el azzal, ha nem jelentkezik a munkahelyén. Ezt legkésőbb 30 nappal a gyermek 3. születésnapja előtt kell megtennie. (A szabályokat a 2012. évi I. tv. 127-133.§ tartalmazza.)

Nehezebb kezelni a helyzetet, ha az illető a későbbiekben sem jelentkezik, s a 3 év leteltével sem tudjuk róla, hogy mik is a szándékai. A törvény arról nem rendelkezik külön, hogy ilyenkor mi a teendő. Az általános szabályokat kell értelmeznünk, ezekben kell megtalálnunk a megoldást. 

A dolgozó a fizetés nélküli szabadságra alapesetben a gyermek 3. életévének a betöltéséig jogosult. Ha nem jelentkezik időben, nem érjük el, akkor is megszűnik a szabadságra való jogosultsága a 3 év leteltével. Attól kezdve őt ugyanúgy kell kezelnünk, mint bárki mást, akinek jönnie kellene dolgozni, de eltűnik. Mivel nem jelenik meg dolgozni, nem teljesíti a munkaviszonyból eredő kötelezettségét, ez akár az azonnali hatályú felmondásra is alapot ad. Tehát nyugodtan fel lehet bontani a munkaszerződését úgy is, hogy ő nem jelezte a fizetés nélküli szabadság befejezését. 

Ügyeljünk azonban arra, hogy mindezt pontos információk alapján tegyük meg. Tájékozódjunk, hogy nincs-e valami olyan körülmény, ami számára meghosszabbítja a fizetés nélküli szabadságot! Például szült egy második gyermeket is, csak ezt elfelejtette közölni a munkaadójával. Munkaügyi lépéseket csak akkor tegyünk, ha sikerült tájékozódni!

Nagy Csaba