Ma már 36 millióra becsülik a digitális nomádok számát. Ők azok, akik online dolgoznak, így ezt szinte bárhonnan megtehetik. Sokuk él is a lehetőséggel, és a laptopjával felszerelkezve nyakába veszi a világot. S mivel jól keresnek, sokat is költenek. Lássuk, miként nyerjük meg ezen prémium vendégeket, hogy nálunk töltsék el „munkaidejüket“ vagy éppen nyaralásukat!
A digitális nomádok onnan kapták a nevüket, hogy általában szabadon, földrajzi kötöttségektől mentesen élik a mindennapjaikat, akár több országban, kontinensen is felbukkanhatnak, miközben szabadúszóként vagy nagy multik alkalmazottjaiként dolgoznak. Főleg olyan munkaköröket töltenek be, mint a programozás, vannak köztük grafikusok, webfejlesztők, PR tevékenységet vagy digitális tanácsadást végzők. Prémium kategóriájú fizetéseket vesznek fel, amit szeretnek prémium szolgáltatásokra kiadni. Évről-évre nő a számuk, és mára már világviszonylatban 36 millió ember vallja magát digitális nomádnak. Ismerjük meg őket egy kicsit jobban!
A digitális nomádok jellemzői
A digitális nomádok általában 28-40 év közöttiek, többségük férfi (79%), azonban a nők is évről-évre egyre nagyobb számban veszik ki részüket a nomád létből. A legtöbben amerikai és brit állampolgárok.
Munkájukat tekintve a legtöbben software, honlap fejlesztéssel foglalkoznak, és egészen magas a startup tulajdonosok száma is. Átlagosan nagyjából havi 3-4 millió forintot keresnek, de a legtöbbjük havi 2 milliós bevételre tesz szert.
Étkezési és sportolási szokások
Most nézzük azokat a mutatókat, amelyek minket a leginkább érdekelhetnek, elsőnek az étkezési szokásokat! A férfiak 26%-a nem eszik baromfi-, sertés- vagy marhahúst, míg a nőknél ez az arány 46%. A vegetáriánusok aránya a férfiaknál 10%, a vegánoké 13%, míg a nők 10%-a vegán és ugyanennyien vegetáriánusok. A halevők aránya a nőknél kimagasló, 11%, míg a férfiak 4%-a eszik halat rendszeresen.
Ami a rendszeres testmozgást illeti az összes megkérdezett nagy része a túrázást jelölte meg, ebben nincs nagy különbség a férfiak és a nők között. A túrázást követi népszerűségben az edzőtermi edzés, a futás, az úszás és a kerékpározás.
Utazási szokások
A Nomadlist honlap kutatása szerint a 7.229 megkérdezett összesen 163.444 utat tett meg. A nők legkedveltebb 15 városa közül Budapest a hatodik, a férfiak top 10-es listájára eddig nem fért fel a magyar főváros. A 163.444 út 1%-át tették ezen digitális nomád közösség tagjai Magyarországra, ami 1.634 utat jelent.
Az utazásonként az egy helyen eltöltött napok száma 80 ezer alkalommal volt 7 nap, 50 ezer alkalommal 7-30 napot töltöttek egy helyen. 30-90 napot pedig 22 ezer utazás alkalmával töltöttek egy szálláshelyen. A három hónapon túli tartózkodások száma 1.500 utazás esetén valósult meg. Ezek az adatok mindenképpen figyelemre méltóak. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a digitális nomádok nagy része akár egy hónapot is eltölt egy szálláshelyen.
Gyakori, hogy többedmagukkal kelnek útra, s közösen fizetnek szállásért, de sokan egyedül is utaznak.
Hol érjük el a digitális nomádokat?
Több, kifejezetten a digitális nomádokra szakosodott szálláshely-kereső oldal is van. Az egyik ilyen a coliving.com. Ide felregisztrálhatjuk ingatlanunkat. A regisztrációnál megadhatjuk az olyan adatokat, amelyek a vendégeinket segítik, mint pl. hogy hány fő számára tudunk szállást biztosítani, milyen időintervallumra. Ezután pedig jönnek az olyan kérdések, hogy van-e közösségi helyiség, tartunk-e különböző eseményeket a vendégeknek, vannak-e közösségi munkaállomások (olyan helyiség, ahol dolgozni tudnak a vendégeink).
A coliving.com-nál a regisztráció ingyenes, bizonyos díjat akkor kell fizetnünk, ha létrejött a foglalás. 6 hónapnál rövidebb időre szóló foglalások esetén 10% a jutalék, 6-12 hónap közti foglalásoknál 7,5%-ot, míg az egy évnél hosszabb foglalások esetén 5%-os jutalékot számolnak fel. Jelenleg ezen az oldalon két hazai ingatlant találnak meg a keresők.
A másik lehetőség, hogy csatlakozunk különböző csoportokhoz a Facebookon. Magyarország ebből a szempontból egyelőre mindenképpen Budapest központú. A Budapest Digital Nomads az egyetlen élő hazai csoport, itt is érdemes megpróbálkoznunk szálláshelyünk népszerűsítésével. Csatlakozhatunk nemzetközi Facebook csoportokhoz, talán az egyik legnagyobb a Digital Nomads csoport vagy a digital nomads hub.
Mi kell ahhoz, hogy minket válasszanak?
A digitális nomádoknak a munkához elengedhetetlen a szélessávú, stabil internet, valamint a nyugodt környezet. Azonban a szabadidő eltöltését már legtöbbször pezsgő társasági életben képzelik el. Emiatt főleg a nagyvárosokat keresik.
Angol nélkül nem megy
Ha mi magunk vagy munkatársaink megfelelő szinten beszélünk angolul (legalább középfokon), akkor már az első lépést megtettük a digitális nomádok megnyerésére. Nagyon fontos, hogy a kommunikáció a vendéggel már a rendelés leadása előtt elkezdődik. Készítsünk, készítessünk angol nyelvű brosurákat, amelyben leírjuk, hogy miért érdemes minket választani. Ez a promóciós kiadvány tartalmazza a következő infókat:
- a hely fekvését, turisztikai jelentőségét (regionális)
- a településen és a környékén elérhető szolgáltatásokat (vásárlási, étkezési, szórakozási lehetőségek, szabadidős, sportolási lehetőségek, fürdő/strand, közösségi közlekedés)
- az extra szolgáltatásainkat (jakuzzi, dézsafürdő, szauna, igénybe vehető járművek)
- a technikai adatokat (internet sebesség, nyomtató-szkenner, extra háztartási gépek stb.)
Amikor már rendelést kapunk, érdemes megkérdezni leendő vendégeinket a fogyasztási szokásaikról (étel-ital, kulturális, allergia, vannak-e különleges kívánságai, a már feltüntetett szolgáltatásokon túl).
Internet kapcsolat és technikai felszereltség
Magyarország azért népszerű a digitális nomádok körében, mert itthon a szélessávú internet kapcsolat gyors és megbízható. Ez bizony a digitális nomád lét alfája és omegája, hiszen ezzel keresik a mindennapi betevőt. Mindenképpen törekedjünk arra szállásadóként és vendéglátóként is, hogy az internet kapcsolatunk legyen stabil és a wi-fink biztonságos.
Az interneten kívül fontos, hogy vendégünknek szüksége lehet olyan számítástechnikai kiegészítőkre, amellyel munkáját is megkönnyíthetjük. Ilyen például a nagy méretű és felbontású képernyő vagy a nyomtató-szkenner kombó.
A technikai felszereltségnél gondoljunk olyan hétköznapi dolgokra is, mint a mosógép vagy éppen a szárítógép! Ne felejtsük, hogy a digitális nomádok egy része rövid időre érkezik, néha csak egy hátitáskával és egy bankkártyával. Ebben az esetben minden olyan eszköz jól jön, ami a mindennapi életet megkönnyíti.
Közlekedés
Különösen vidéki vendégházak, panziók üzemeltetőjeként fontos segíteni vendégünket a közlekedésben. Helyben a kerékpár, roller, esetleg motorkerékpár, míg a távolsági közlekedéshez egy, a vendég által használható autó nagy szolgálatot tehet.
Mindennapi mozgási lehetőség biztosítása
Jó, ha van valamilyen szintű mozgásra alkalmas tér. Az a legjobb, ha a kertben, vagy a közvetlen közelben van egy kültéri edzőpálya, kosárpalánk, egy kapu, így máris mozoghat az ember. Ha lehetséges, akkor beltéren is érdemes egy külön edzőtermet/edzőszobát berendezni, ha nincs elég helyünk akkor egy sarokba felállított bordásfal, vagy egy szobakerékpár is megteszi. Ezenkívül alapvető, a testmozgást elősegítő eszközök, mint az ugrálókötél, kézisúlyzók, kettleballok biztosításával sem nyúlhatunk mellé.
Prémium, helyi étel/ital választékra törekedjünk!
A digitális nomádok étkezési szokásai sok esetben a legmodernebb trendeket követik. Ennek tudatában néhány jó tanács:
Vendégházak: Vendégházunk a digitális nomádunk számára valamiféle második, átmeneti otthon. Ezért érdemes egy kis vendégváró alapcsomagot összeállítani nem romlandó élelmiszerekből. Próbáljunk a reform étkezést kedvelők vagy ételallergiások számára is megfelelő választékot tartani! (Pl. tojásmentes tészta, barna rizs, modern köretek: quiona, kuszkusz, bulgur, hüvelyes zöldségkonzervek – bab, csicseriborsó, borsó – tejpótló italok. Ezek általában egy-két éves lejárattal is kaphatók.)
Italok esetén a személyes igényen túl, a szálas zöld és fekete teák mellett a különböző őshonos gyógynövényteákat ajánljuk. Kávéból is tartsunk nagyobb kínálatot!
Ha van kertünk, akkor ültessünk a legközkedveltebb fűszer- és gyógynövényekből (pl. rozmaring, kakukkfű, menta, citromfű, oregánó.) Vonzó lehet a vendégeinknek az is, ha a kertben van friss zöldség és gyümölcs.
A konyhában legyen turmixgép, citrusprés (mechanikus is jó), és néhány angol nyelvű receptkönyv sem hátrány. Érdemes összeírni a helyi termelők, kézműves ételkészítők, üzletek elérhetőségét. Gondoljunk a házi tej, sajtkészítő műhelyekre, hentesekre és persze a helyi borászokra, vagy éppen sörfőzdékre, sörfőző műhelyekre. Érdemes a helyi termelők portrékáit előnyben részesíteni, és a hűtőnket ezekkel a termékekkel feltölteni vendégeink érkezése előtt, ha erre igény van.
Panzió: Itt is célszerű a helyi vállalkozások, őstermelők áruját előnyben részesíteni, és mint egy prémium termékként a belőle készült ételeket felszolgálni. Vegán fogásokat is kötelező felvenni az étlapunkra. A szezonális zöldségek, gyümölcsök a reggelinél és ebédnél is jól felhasználhatók. A jól bevált köretek mellett tartsunk tojásmentesen, tejmentesen készülteket is!
Az italkínálatunk legyen változatos, a helyi bor, sör, pálinka különlegességeknek szorítsunk helyet itallapunkon! Az üdítők polcát tegyük egészségesebbé, legyenek elérhetők friss gyümölcsből, zöldségből készült italok!
Vendéglátósként is tehetünk a digitális nomádokért
Vendéglátósként is gondolhatunk a digitális nomádokra. Ha van elég helyünk, akkor érdemes külön munkaállomásokat fenntartani (pl. szeparált boxokat konnektorokkal). A gyors és biztonságos wi-fi is alapfelszereltség.
Étterem: Legyünk felkészülve a különböző kihívásokra, különleges vendég igényekre! Étlapunkon legalább két menüsort kitevő vegán ajánlatot biztosítsunk, és gondoljunk a különböző allergiától szenvedő vendégekre is!
Kávézók/teázók: A vegánoknak/tejallergiásoknak mindenképpen tartsunk tejhelyettesítő italokat (és a szójatej ebben nem akkora opció) valamint sós, édes nassolnivalókat. A ropogtatnivalóknál nem feltétlenül a széles választék a mérvadó (persze ha megtehetjük, akkor az jó). Inkább legyen egy olyan étel (szendvics, sütemény) amely a környéken csak ránk jellemző, és prémium termékként tudjuk kínálni arra igényes vendégeinknek.
————————————————————————————————————————————————————————————————————————————–
Fehér kártya: tartózkodási engedély
az EU-n kívülről érkező digitális nomádoknak
Az állam is igyekszik Magyarországra csábítani a digitális nomádokat. Egy újfajta tartózkodási engedélyt igényelhetnek azok, akik kreatív, személyes jelenlétet nem igénylő területen dolgoznak. Az ő esetükben külön kitétel, hogy nem hazai vállalkozók vagy cégek a munkaadóik. Az úgynevezett fehér kártyát egy évre kaphatják meg olyan, az Európai Unión kívülről érkező külföldiek és hozzátartozóik, akik magas fokon jártasak technológiai és számítástechnikai területen.
A fehér kártya kiadásához szigorú feltételeknek kell megfelelni, a kérelmezőnek hivatalos iratokkal bizonyítania kell, hogy:
- Magyarországon kívüli országban munkavállaló, aki a munkáját Magyarországról fejlett digitális technológiával végzi,
- vagy Magyarországon kívüli országban nyereséges vállalkozó, társtulajdonos, munkáját/vállalkozása irányítását Magyarországról fejlett digitális technológiával végzi,
- nem folytat keresőtevékenységet Magyarországon, valamint hazai vállalkozásban nincs tulajdona.
A kérelmezőnek hitelt érdemlően bizonyítania kell, hogy a beutazást megelőzően hat hónapon át, legalább havi 2.000 eurót keresett, és ezzel az összeggel az itteni tartozkódása alatt mindvégig rendelkezni fog.
Ezen kívül a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy Magyarországon megoldott a lakhatása. Ezt igazolhatja többek között a lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét bizonyító okirattal.
A felsoroltakon kívül a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy teljeskörű egészségbiztosítással rendelkezik, vagy költségeit önállóan tudja fedezni.
Sebestyén Szabolcs
———————————————————————————————————————————————————————————————————————————–