A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A becslések szerint a nemzetközi turizmus 2024-ben újra el fogja érni a járvány előtti szintet, sőt idén már több utasra számíthatunk, mint amennyien 2019-ben voltak. A hazai vállalkozók is bizakodóbbak, s egyelőre kilátásaink is kedvezőnek tűnnek.

Öt év kellett ahhoz, hogy a világ kiheverje a koronavírus-járványt. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy az utazók száma ebben az évben már eléri, sőt meg is haladja majd a 2019-es, igen magas számokat. Idén világszerte várhatóan 2,9 milliárd utas fog elindulni, szemben a 2019-es 2,7 milliárddal. A nemzetközi turizmusról szóló cikkek ma már nem az utazók hiányát emelik ki fő problémaként, hanem a szűkös repülőgép-kapacitást jelölik meg megoldandó feladatként.

Jól alakult a húsvét, nőttek a vendégszámok

Számunkra persze nem a nemzetközi légi forgalom alakulása a kérdés, hanem az itthoni szálláshelyek kihasználtsága és más turisztikai szolgáltatók forgalma. A húsvét jellemzően az első olyan alkalom, amikor a hazai vendégek utazási kedve megmutatkozik. Itt a tavasz, és a hosszú hétvégéket egyre többen igyekeznek utazással tölteni. Az idén még az időjárás is besegített.

A szálláshelyeken a tavalyinál 3 százalékkal erősebb volt a forgalom – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az NTAK adatai alapján. Csütörtök és hétfő között több mint 270 ezer vendég töltött el 600 ezer vendégéjszakát hazai szálláshelyeken. Ebből a belföldi vendégek száma 138 ezer volt, akik az eltöltött éjszakákból is nagyjából 50%-ban részesedtek.  A külföldi vendégforgalom 9 százalékkal nőtt a tavalyi húsvéthoz képest. A külföldiek inkább Budapestre mentek, a hazaiak főleg vidékre: a vidéki szálláshelyeken az éjszakák háromnegyedét hazai vendégek töltötték el. A budapesti szállodákban éppen ellenkezőleg: itt a vendégek 81 százaléka külföldről érkezett.

Még kedvezőbb tapasztalatokat mutat a szállás.hu közvetítőportál saját összegzése. Nem csak a vendégforgalom növekedéséről számolnak be, hanem kifejezetten a hazai utazók számának gyarapodásáról is. Az első negyedévben a szallas.hu oldalon 6,4 százalékkal több magyar vendég foglalt szállást, mint az előző év azonos időszakában. A náluk lefoglalt vendégéjszakák száma 8%-kal növekedett az első három hónapban. Igaz, a növekedés részben külső okokkal magyarázható: jobb volt az idő, mint tavaly, s 2023-ban nem volt hosszú hétvége az első negyedévben. Idén kettő is: március 15. és húsvét is többnapos lehetőséget nyújtott.

Nőttek a szobaárak

A szállásközvetítő adatai szerint nőttek a szobaárak ebben az időszakban, de a növekedés jóval szolidabb volt, mint tavaly. Igaz, lényegesen alacsonyabb az infláció is. A foglalásokra alapozva az átlagos szobaár bruttó 14.070 forint. Megosztva ez úgy néz ki, hogy a szállodai szobaár 21 ezer forint, panzióban 11.225, apartmanban 8.970 forint az átlagos ár. Az árnövekedés nagyjából 5% tavalyhoz képest.

Ez a mérsékelt áremelkedés azt mutatja, hogy javul a jövedelmezőség, csökken a költségek és a bevételek emelkedésének a különbsége. 2023 elején például egy 20 százalék körüli áremelésnek kellett fedeznie az akkoriban tapasztalható, 40-45 százalékos költségnövekedés terheit. Most lényegesen mérsékeltebb a költségek növekedése, jobban át tudjuk hárítani a vendégekre ezeket.

A turisztikai cégek várakozásai

A kedvező tavaszi előjelek kedvező várakozásokat is hoztak. Ezt mutatja például a turisztikai szervezetek közreműködésével a GKI Gazdaságkutatóban készülő Turizmus Konjunktúra Index. Ez a felmérés azt mutatja meg, hogy az egyes gazdasági szereplők mit várnak az előttünk álló időszaktól, milyennek ítélik meg piaci lehetőségeiket. A turisztikai felmérés eredménye azt mutatja, hogy a megkérdezett vállalkozók ma még leginkább stagnálást éreznek: a -100 és +100 közötti skálán -2-re állították be saját megítélésük szerint a gazdasági helyzetet. Ez annak tükrében nagyon is jó várakozást jelent, hogy a kereskedelemben -13, az építőiparban -20 lett ez a várakozási index. A turizmusban működő vállalkozók tehát jóval bizakodóbbak.

A várakozás a piaci árakat is érinti. A vállalkozók 58%-a már emelt az árain ebben az évben, átlag 10%-ot. Elég sokan az ügyfélforgalom növekedésére is számítanak: a szállásadók 26%-a, a vendéglátásban működők 21%-a szerint növekedni fog a vendégek száma az előttünk álló tavaszi hónapokban, és csak a vállalkozók 8-10 százaléka gondolja azt, hogy csökken.

Nagy Csaba

Vélemény, hozzászólás?