A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

A vendégek jókora többségének magatartásával nincs gond. A házirend inkább a pár kivétel miatt fontos. De mit tartalmazzon a házirendünk annak érdekében, hogy nyugodtan tudjunk aludni, és mi biztosítja, hogy kötelező érvényű legyen a vendégekre? 

A nem üzleti célú, közösségi szálláshelyek kiadásakor törvényi előírás a házirend elkészítése. A vendégházak és más szálláshelyek esetében viszont ezt a tulajdonosok, üzemeltetők belátására bízza a törvényalkotó. A saját érdekünkben érdemes készíteni, mert megelőzhetünk vele egy sor kellemetlenséget, és akár pereskedést is. 

A szerződésben vagy az ÁSZF-ben tüntessük fel a házirendet is!

Már a foglalás folyamata közben érdemes elküldeni vendégeinknek az aktuális házirendünket, és akár előre elkérni beleegyező nyilatkozatukat. Vagy a szerződésünkben vagy az ÁSZF-ben tüntessük fel a házirendet, legalább mint mellékletet! Sőt, az ÁSZF-be akár bele is szerkeszthetjük. Szintén fontos annak a mondatnak a hangsúlyozása, hogy a vendég megismerte és aláírásával elfogadta az ÁSZF-et és annak mellékleteit – így a házirendet is –, és annak betartását magára nézve kötelezőnek ismeri el. 

A házirendünket tegyük elérhetővé a honlapjainkon és a szálláshelyen is, jól látható helyen, formában. Érdemes minden szobába tenni belőle egy példányt. Ha a házirendünk nagyon részletes, akkor is van lehetőségünk egy kivonatot kihelyezni, amiben leírjuk, hogy a teljes házirendet hol találja a vendég. 

Ezek után ha a vendég nem tart be valamilyen szabályt, akkor jogilag is számonkérhető tőle. A házirendünket érdemes egy jogásszal is átnézetni, mert néhány esetben bizonyítékként szolgálhat a bíróság előtt. 

Milyen legyen? 

A jó házirend olyan, hogy azt bármelyik vendég könnyen megérti. Fogalmazzunk tehát egyértelműen, kerüljük a többszörösen összetett mondatokat és az idegen kifejezéseket (legalább a kivonatban)! 

Vegyük figyelembe azt is, hogy a kifejezett tiltás sok esetben éppen az ellenkező hatást érheti el. Tehát az egyértelmű tiltás helyett, mint „Tilos a szobákban dohányozni!“, írjuk azt, hogy „A dohányzás csak a kijelölt helyeken, az épületen kívül engedélyezett“.

A külföldi vendégeknek érdemes angol vagy német nyelvre lefordítatnunk a házirendet.

Mit tartalmazzon?

A házirendünk tartalma sok mindentől függ. Másfajta házirend kell egy turistákkal teli apartmanban, mint egy erdőszéli vendégházban. Jó kiindulási pont lehet, ha megnézzük, hogy hasonló profilú szálláshelyek mit foglaltak bele a házirendjükbe. Azokat az elemeket is érdemes beemelni, amiket a közösségi szálláshelyek esetében tesz kötelezővé a törvény. 

Ezek a következők:

Ez lehet a házirendünk váza, amit még számos ponttal kiegészíthetünk. Nézzünk meg egy-két pontot részletesebben is! 

1. Be és kijelentkezés menete, szabályozása

A be- és kijelentkezési idő megadásán túl érdemes tisztázni, hogy a hivatalos check-in előtt vagy check out után van-e lehetőség a poggyászok tárolására a portán vagy egyéb tárolóhelyiségben. Ennek biztosításával nagyban hozzájárulhatunk vendégeink kényelméhez. Itt megemlíthetjük, hogy a kulcsok elvesztése esetén milyen szankcióra lehet számítani. 

2. A szálláshely, a berendezési és felszerelési tárgyak használata

Itt főleg olyan tárgyak használatát kell szabályozni, amik általában a hétköznapi, átlag háztartásban nem találhatók meg, ilyen pl. a szauna vagy éppen a jakuzzi. Ide vehetjük még az egyedi fűtési rendszereket is, mint pl. egy hagyományos kandalló vagy cserépkályha. A különböző szórakozástechnikai rendszerek használatát is érdemes mellékelni (használati utasítások). 

Leírhatjuk, hogy lehet-e saját felelősségre behozni bármely tárgyat és azt használni.

Szabályozhatjuk a wi-fi használatot is, ajánlásokat tehetünk például, hogy az ingyen wi-fi használatát mire kell korlátozni.

Ne feledkezzünk el a kerthasználatról sem, mikor és milyen feltételekkel használhatják vendégeink pl. a kerti grillt vagy éppen a kültéri medencét. Ugyanígy érdemes szabályozni a parkolást: amennyiben csak az utcafronton oldható meg, erre hívjuk fel külön vendégeink figyelmét. 

Érdemes azt is letisztázni, hogy milyen célból veszik ki, vehetik ki szálláshelyünket. Van-e lehetőség nagyobb társaságok számára például házibulik szervezésére. Itt kell egy nagyon fontos pontot is szabályozni: a közösségi együttélés kérdését.

A közösségi együttélés szabályai

A helyi önkormányzatoknak 2013 óta van lehetőségük közösségi együttélés szabályokat megállapítani. Ezek településről-településre változhatnak, és sok esetben nem könnyen értelmezhetők. Mindenesetre a szükségtelen, szándékos zajokozást bizonyos decibelszám felett a szabálysértési törvény bünteti. Azonban azt is tudni kell, hogy a törvényi előírás olyan magas határértéket állapít meg, amit átlépni magánterületen, házi körülmények között nagyon nehéz. Ettől függetlenül számunkra és vendégeink számára is kellemetlen élmény, ha az éjszaka közepén jelennek meg rendőrök a szálláshelyünkön. 

Ha közvetlenül több szomszéd is van mellettünk, vagy egyszerre különböző társasághoz tartozó vendégek pihennek nálunk, akkor bizonyos szabályokat be kell tartatnunk vendégeinkkel. Rajtunk múlik, hogy mit engedünk meg, és az is, hogy milyen szankciót helyezünk kilátásba, ha nem tartják be a közösségi együttélés szabályait. 

Ugyanígy felhívhatjuk vendégeink figyelmét egy természetvédelmi területen vagy a közelében a fény, zaj és a környezeti szennyezés elkerülésére is. Attól, hogy nincsenek szomszédok még a körülvevő környezetet és élőlényeket megzavarhatjuk természetes élőhelyeiken, ami a legtöbb esetben környezetszennyezésként is értelmezhető. (Ezeket az intelmeket megtehetjük az 5. pontban is.)

3. Dohányzás és nyílt láng használata 

A dohányzás szabályozása fontos kérdés. Alapvetően a dohányzást megengedhetjük a kifejezetten dohányzásra kijelölt zárt légterű szobákban, de kijelölhetjük a dohányzóhelyet az épületen kívül is. Ne feledkezzünk meg az elektromos cigarettákról és a más „alternatív“ megoldásokról sem, mint pl. a vizipipa! Itt szabályozhatjuk például a füstölők vagy egyéb nyílt lánggal járó eszközök használatát is. 

4. Biztonsági előírások betartása

Ezt a pontot mindenképpen jól gondoljunk át! Írjuk le a tűzvédelmi előírásainkat, hogy hol található(k) a tűzoltó készülék(ek), illetve hogy a különböző típusú tűz keletkezésekor milyen oltási módokat kell alkalmazni! Felhívhatjuk vendégeink figyelmét, hogy amennyiben a tüzet ők okozzák valamely szabályunk be nem tartásával, akkor a tűz okozta károkat kötelesek megtéríteni. 

Érdemes felhívni vendégeink figyelmét, hogy az ajtókat és ablakokat – főleg ha nem tartózkodnak az épületben – zárják, és értékeiket tartsák maguknál. Ha erre lehetőség van, használják az értékmegőrzőt vagy a széfet.

Ha lehetőséget adunk kijelölt tűzrakóhely használatára, akkor mindig legyen a közelben tűzoltásra alkalmas folyadék vagy egyéb anyag, pl. homok.  Ebben a pontban tüntessük fel a különböző vészhelyzetkor hívható számokat, illetve a helyi rendőrörs vagy körzeti megbízott elérhetőségét. 

Covid-előírások

Az elmúlt két és fél év alatt nem győztük a Coviddal kapcsolatos biztonsági előírások betartására felhívni vendégeink figyelmét. Ha az aktuális járványhelyzet megkívánja, jelezzük vendégeinknek, hogy hol él maszkviselési kötelezettség. Hívjuk fel vendégeink figyelmét arra is, hogy mi magunk mi mindent teszünk meg biztonságos tartózkodásuk érdekében.

5. A szálláshelyen és közvetlen környezetében tiltott tevékenységek

Ez is egy olyan pont, aminél jól gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elérni a tilalmakkal. Minél aprólékosabb a listánk, valószínűleg annál több lehetséges megrendelőt veszíthetünk. Ettől függetlenül érdemes felhívni bizonyos tevékenységek tilalmára a figyelmet. 

A nyílt láng használatát és dohányzást már említettük, de ilyen lehet a hangoskodás bármely formája, vagy az este tíz óra utáni kültéri tűzgyújtás megtiltása is. Ha általános vagy helyi tűzgyújtási tilalom van érvényben, azt mindig jelezzük vendégeinknek! Nagyon fontos, hogy néhány kivételes esettől eltekintve ez nem jelenti azt, hogy nem lehet például grillezni vagy szalonnát sütni.

Érdemes megemlíteni, hogy a szálláshely teljes területén tilos bármilyen olyan tevékenység, ami Magyarország törvényeivel ellentétes. Az már csak rajtunk múlik, hogy egyes szabálysértéseket vagy bűncselekményeket külön is felsorolunk. Viszont ennek az egy mondatnak beemelése házirendünkbe, mindenképpen megkönnyíti bizonyos intézkedések megtételét.

6. Háziállatok  a szálláshelyen

A vendégek részéről egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy szálláshelyünk fogadjon házi kedvenceket. Ez eddig főleg kutyák esetén merült fel, de egyre inkább előfordulhat, hogy más háziállatot szeretnének elhozni magukkal (pl. macska, nyúl, vadászgörény stb.). Természetesen rajtunk áll, hogy ezeket az állatokat beengedjük-e, a vendégeink biztosan örülnének ennek a lehetőségnek.

Ha úgy döntünk, hogy behozhatók, akkor érdemes egy-két szobát csak a házikedvences vendégeknek elkülöníteni, vagy kutyák számára külön kenneleket létrehozni, ha többen érkeznének egyszerre. Ezeket a szobákat, amennyire lehetséges, kutyabaráttá kell tenni, pl. vinyl padló a könnyebb takarítás miatt. Mindenképpen szabályoznunk kell, hogy mely helyiségekbe léphetnek be az állatok, és milyen biztonsági előírásoknak kell megfelelni. Kutyák esetén térjünk ki a póráz és a szájkosár viselésére is! Ha a közösségi helyiségekbe nem léphet be az eb, érdemes felhívni a gazda figyelmét, hogy ilyenkor a szobában is hagyhatja kedvencét. 

Oltási könyvet is érdemes kérni, illetve megtudni, hogy a kutya szobatiszta-e. Az esetleges károkozás kérdését is itt rögzíthetjük. Szabályozhatjuk a segítő (pl. vakvezető) kutyák beengedését is. Előfordulhat az is, hogy általánosságban nem engedjük be a kutyákat, azonban a vakvezetők esetén kivételt teszünk.    

7. Kártérítés

A kártérítéssel kapcsolatos házirendi pontban tüntessük fel mind a ránk, mind a vendégre vonatkozó szabályokat! 

A szálláshely kártérítési kötelezettsége

A szálláshelyünk típusától függően bizonyos esetekben meg kell térítenünk a vendéget ért kárt. Ha vendégházat üzemeltetünk, és személyesen mi, vagy alkalmazottunk nincs jelen, ilyen kötelezettségünk nincs. Ebben az esetben is érdemes a házirendben feltüntetni, hogy nem vállalunk felelősséget a vendégház területére bevitt tárgyakért, így kártérítést sem fizetünk. 

Panzió, apartman, szálloda üzemeltetőként már teljesen másként kell eljárnunk. Itt már az a szabály, hogy a vendégeket ért anyagi károk esetén (lopás, rongálás) felelősséggel tartozunk. Ez a felelősség kiterjed azokra a károkra, amit mi magunk szolgáltatóként, vagy a munkatársunk, esetleg egy másik vendég okoz. Ha bizonyíthatóan a vendég saját maga okozta kárát, természetesen nem kell megtéríteni. Ugyanígy nem vagyunk kötelesek a kártérítésre, ha az rajtunk kívüli, elháríthatatlan ok miatt keletkezett. Ebben az esetben nekünk kell bizonyítanunk igazunkat.  

A felelősségünk csak azokra a használati tárgyakra érvényes, amelyet a vendégek általában magukkal visznek a nyaralásra (telefon, fényképezőgép, ruházat, bőrönd stb.). Korábban a bíróság már megállapított kártérítési felelősséget zárt parkolóból való autólopásra is. A kártérítés mértéke az ilyen tárgyakban keletkezett kárnál legfeljebb a napi szobaár ötvenszerese. A készpénzért és nagyobb értékű tárgyakért (pl. több százezer forintos arany karkötőért) csak akkor tartozunk felelősséggel, ha megőrzésre átvesszük, vagy éppen megőrzésre felkínálják, ám ezt megtagadjuk. Mindkét esetben korlátlan az anyagi felelősségünk.

Ezért fontos, hogy házirendünkben rögzítsük azon tárgyak listáját, amit nem lehet behozni a szálláshelyünk területére. Érdemes bizonyos tárgyakat eleve kizárnunk pl. a nagyméretű műtárgyakat, hiszen azok be sem férnének a széfbe. Ha ezeket a tárgyakat nem kínálják fel megőrzésre, akkor nincs kártérítési kötelezettségünk.

A vendég kártérítési kötelezettsége

A vendég kártérítési kötelezettsége minden olyan kárra kiterjed, amelyet – bizonyíthatóan – ő maga okoz, vagy éppen nem rendeltetésnek megfelelően használja a szálláshelyen található tárgyakat, és így azok meghibásodnak, tönkremennek. Ez mindenképpen szerepeljen a házirendben!

8. Adatvédelem

Ebben a pontban tüntessük fel, hogy a foglalás közben, vagy máshogy átadott személyes adatokat csak azoknak a hatóságoknak, illetve esetekben adjuk át, amelyre a törvény kötelez minket. Készítsünk külön adatvédelmi szabályzatot, amire szintén hivatkozhatunk, és amelyet a vendégeknek, ha kérik, megmutathatunk. 

Ha a szálláshely biztonságára zárt kamerarendszerrel is vigyázunk, mindenképpen tüntessük fel, hogy azok hol üzemelnek (tegyünk ki jelzéseket), illetve, hogy milyen célra, és meddig őrizzük meg a felvételeket. Ilyen esetben a GDPR adatvédelmi szabályzatunkban külön pontban hívjuk fel a figyelmet erre a gyakorlatunkra!

9. A vendég betegsége (halála)

A járvány miatt ez a pont nagyon fontossá vált. A vendég megbetegedése esetén szálláshely-szolgáltatóként orvost hívhatunk, aki megállapíthatja, hogy a vendég fertőző-e. Ebben az esetben szabályoznunk kell, hogy milyen feltételekkel kell elhagynia a szállását. Visszafizetjük-e a fennmaradó díjat, vagy a betegséggel összefüggő kárt megtéríttetjük-e. Szintén a saját döntésünk, hogy abban az extrém esetben, ha a vendég szálláshelyünkön távozik az élők sorából, az elszállítattásának költségeit megfizettetjük-e hozzátartozóival. 

10. A jolly joker mondat

Házirendünk összeállításakor bármennyire is szeretnénk precízek lenni, szinte biztosak lehetünk benne, hogy lesz olyan esemény, aminek szabályozására nem gondoltunk. Ennek a helyzetnek a kivédésére és saját magunk bebiztosítására érdemes egy mondatot feltüntetni szabályzatunk elején, vagy végén: „A házirendben nem szabályozott kérdésekben a Magyarországon mindenkor érvényben lévő jogszabályok az irányadók“.

Sebestyén Szabolcs