Hogyan kerülhető el, hogy duplán adózzunk az ajándékutalványok után? Egyszer beütjük a pénztárgépbe, amikor a vevő megvásárolja, és egyszer akkor is, amikor a megajándékozott fizetni fog vele? Mit kell tennük, hogy ne szerepeljen kétszer a pénztárgépben az utalvány értéke? Olvasónk kérdésére konkrét választ adnak a jogszabályok. 

A vásárlási utalványok adózásának a mai rendszerét 2019-ben alakította ki a kormány. Addig valóban volt némi keveredés, hogy mit, mikor kell elkönyvelni, mikor kell utána az áfát kifizetni. Merthogy az állam számára ez, a forgalmi adó megfizetése a legfontosabb kérdés az utalványokkal kapcsolatban. 

Mikor kell az áfát felszámítani?

Az utalványok használatában az okozza a problémát, hogy két vásárlás történik: egyszer a vevő megveszi az utalványt, másodszor pedig valaki ezzel fogja kifizetni a megvásárolt szolgáltatást. De valójában inkább arról van szó, hogy a vendég megvásárol most egy vacsorát, csak éppen nem most fogyasztja el, hanem majd később, amikor beváltja az utalványt. Vagy nem is konkrét terméket vásárol, csak azt dönti el, hogy nálunk fogja elkölteni a pénzét, amit előre odaad, a termékeket pedig majd később választja ki. Így működnek például az ajándékutalványok.

Az áfatörvényben a kormány 2019-től rendezte egyértelműen ezt a kérdést. Szétválasztották az addig egységesen kezelt utalványokat, s azt mondták, hogy a felhasználás alapján mostantól kétféle utalványt ismerhetünk: vannak az egycélú és a többcélú utalványok.

Az egycélú utalvány egy olyan eszköz, amit csak egyetlen dologra lehet felhasználni, s ez már a vásárlás pillanatában is ismert. A többcélú pedig ennek az ellenkezője: nem tudjuk, hogy pontosan mire fogják felhasználni. Egycélú utalvány például, ha az egy kétszemélyes vacsorára váltható be az éttermünkben, meghatározott értékben. A vevő itt előre, konkrétan megvásárol egy terméket, a vacsorát, csak később fogja azt elfogyasztani. Ezzel szemben többcélú utalvány az, amikor csak azt dönti el előre, hogy valamilyen értékben vásárolni fog, de még nem tudja, hogy mit is akar, vagy hol is akarja azt megvenni. Ilyen egy sima vásárlási utalvány is, amivel bemehetünk a boltba és bármire elkölthetjük.

Az, hogy az áfát mikor kell az utalvány ára után megfizetni, attól függ, hogy egycélú vagy többcélú utalványt árusítunk:

Az egycélú utalvány ára akkor számít bevételnek, amikor magát az utalványt a vevő megvásárolja. Ennek az a feltétele, hogy ismerjük előre a teljesítés helyét és a fizetendő áfa nagyságát is. Azaz, ha az utalvány nemcsak a saját üzletünkben váltható be, hanem például egy étteremlánc több egységében is levásárolható, akkor az már nem egycélú lesz. Ha csak nálunk, akkor igen. Fontos még az áfa kérdése is. Egycélú utalványnál csak egy áfakulcs lehet. Étteremben ez azzal jár, hogy a vacsorához rendelt italokat külön kell majd számolnunk, hiszen azokra nem lesz érvényes az 5%-os áfa.

Ha tehát eladunk egy karácsonyi utalványt, ami 4 fős vacsorára jogosít fel, akkor annak az árát az utalvány vásárlásakor ütjük be a pénztárgépbe. Amikor pedig a megajándékozott családtag jön és beváltja az ajándékát, akkor már nem fogjuk az összeget újra rögzíteni. Hiszen a fizetés már megtörtént, most már csak a tényleges teljesítés van hátra. Ha az utalvány mellett még készpénzes vásárlás, például italfogyasztás is történik, akkor csak annak az összegét kell a pénztárgépben szerepeltetni.

A többcélú utalvány kezelése ennek éppen az ellenkezője. Ilyen utalványokat adnak el például a különböző gasztronómiai fesztiválokon. A vendég vesz egy utalványt mondjuk 5 ezer forintért, de akkor még sem ő nem tudja, sem a vendéglátó, hogy azt mire fogja majd elkölteni. Vehet rajta a fesztivál területén, az oda kitelepült vendéglátók bármelyikétől ételt is és italt is, meg talán még ajándéktárgyakra is elfogadják. Nem tudjuk sem a tényleges beváltás áfatartalmát, sem a tárgyát, de még a kereskedőt sem ismerjük előre. Ezért hívhatjuk ezt többcélú utalványnak. 

Ha többcélú utalványt adunk el, akkor annak az összegét értékesítéskor nem ütjük be a pénztárgépbe. A pénzmozgást valamilyen más módon igazoljuk, például egy kifizetési bizonylattal, átvételi elismervénnyel. Amikor a vevő fizet vele, akkor fogja majd a kereskedő a konkrét összeget és áfakulcsot beütni a pénztárgépbe, a fizetési módnak pedig megadja az utalványt vagy csekket.

Nagy Csaba