A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Turizmus Konjunktúra Index: rosszabbodtak a várakozások

Nem számítanak növekedésre az ágazat szereplői az októberben megjelent Turizmus Konjunktúra Index szerint. Mégsem az látszik, hogy egyértelmű lejtmenetre készülnének a vállalkozások. Nemcsak azok lettek kevesebben, akik jó eredményeket várnak a következő hónapokban, hanem azok is, akik visszaesést. A VIMOSZ,

Tovább »

Vállalkozói kamatstop – még mindig a Széchenyi-hitelek a legolcsóbbak

Rögzítette a kormány a vállalkozói hitelek kamatát. Október közepére a kamatok erőteljes növekedésnek indultak, így arra kellett számítani, hogy a változó kamatozású hitelek havi törlesztőrészlete alaposan megemelkedik. A kamatstop fél évvel eltolta ezt a lépést, pillanatnyi szünethez juttatva a vállalkozásokat

Tovább »

Mennyi az idegenforgalmi infláció?

Szeptemberben és októberben is elérte és túl is lépte a 20 százalékot a hivatalosan mért infláció. Az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben. A pénzromlás ebben a körben meghaladta a 35, majd a 40%-ot is az egy évvel korábbi értékhez képest.

Tovább »

Ökocímke vendéglátásra

A vendéglők és éttermek is szerezhetnek öko minősítést. Ennek feltételei szigorúak: törekedni kell a helyi nyersanyagok használatára, húsmentes ételeket kell az étlapon tartani, csökkenteni kell a keletkező szemét mennyiségét és a környezetbarát tisztítószerek használatával is meg kell barátkozni. Az éttermi

Tovább »

Zöldre mosás – nem minden környezetbarát, ami annak látszik

A környezetvédelem évek óta slágertéma. Az építőanyagtól a palacsintáig mindent könnyebben és drágábban lehet eladni, ha az környezetbarát anyagok felhasználásával készült. Nem csoda, hogy megjelent a „zöldre mosás“, angolul a „greenwashing“, azaz az, hogy egyáltalán nem környezetbarát termékre vagy szolgáltatásra

Tovább »

Nincs marketing honlap és közösségi média nélkül

A megnövekedett költségek nemcsak az új vendégek becsábítását nehezítik meg, hanem a régiek megtartását is. Ezen változtathatunk tudatosan kialakított honlappal és közösségi média jelenléttel. Balla-Seethaler Tamás marketing szakértő, a Seethaler Étterem Marketing alapítója segítségével néhány gyakorlati példán keresztül megnézzük, hogy

Tovább »

Újabb pénzügyi intézkedés: legfeljebb 25% lehet a késedelmi kamat

Befagyasztotta a kormány a késedelmi kamat mértékét. Erre a célra 25 százaléknál nem lehet többet kérni, a nagyobb kamatot tartalmazó megállapodások nem érvényesek.  A folyamatosan növekvő jegybanki alapkamat húzza magával azokat a kamatokat és más tételeket is, amik az alapkamathoz

Tovább »

Újítás, életben maradás, lehetőségek a rezsidémon árnyékában

Először a koronavírus, a munkaerőhiány, majd a kata-szigorítások, a brutális infláció, végül mindezt megkoronázva egy jó vastag rezsi-csekk. Így állunk jelenleg, s nem látszik a fény az alagút végén. Válaszokat keresünk a sokak fejében cikázó kérdésekre: milyen útra léphetünk, milyen

Tovább »

NTAK – a vendéglők minden forgalmi adata kell a rendszernek

A kisebb vendéglátó vállalkozások számára szinte teljesíthetetlen lesz az NTAK éttermi adatszolgáltatása, annyi információt követel a rendszer. A feltételeket teljesítő éttermi szoftvereket nekünk kell beszereznünk, s minket terhel a folyamatos adatszolgáltatás internetes hátterének a biztosítása is. A sokszorosára nőtt energiaárak

Tovább »

Csak keveseknek érhető el a vállalkozások rezsitámogatási programja

Kis cégek rezsitámogatási programját hirdette meg a kormány annak érdekében, hogy mérsékelje a működésükhöz sok energiát felhasználó vállalkozások jelentősen megemelkedett terheit. Sajnos a támogatásra csak a feldolgozóiparban működő, gyártó vállalkozások pályázhatnak. Az energiatámogatási program kizárólag azokat a vállalkozásokat érinti, melyek

Tovább »

Leálltak az állami kifizetések

Leállította a kormány az állami kifizetéseket. Az állam alá tartozó szervezetek csak béreket és juttatásokat fizethetnek ki október végéig, semmilyen más számlát nem rendezhetnek. Átnéztük, milyen kifizetések kerülhetnek veszélybe. A Telex internetes újság jutott a nyomára egy nyilvánosan ki nem

Tovább »

Vállalkozás az értékek mentén: Farm 2 Fork

Sorozatunkban a turisztika, vendéglátás területén dolgozó szakemberek tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket. Októberben, aki válaszol és kérdez: Horváth Boldizsár, a magyar termelőket és a top éttermeket összekötő  Farm 2 Fork nevű vállalkozás tulajdonosa Aktuális kérdés: Miként lehetne a

Tovább »

Valódi rezsicsökkentés – tippek vállalkozóknak

A rezsicsökkentésnek köszönhetően az elmúlt évtizedben elkényelmesedtünk, megszoktuk, hogy az energiahordozók ára gyakorlatilag állandó. Ma pedig rettegve várjuk az áremelkedéseket, s számoljuk, hogy ki tudjuk-e fizetni a fűtés és a működés energiaszámláját a megemelt tarifákkal. Mutatunk pár ötletet, hogy mivel

Tovább »

Bezárási hullám indulhat a vendéglátásban

Tömeges bezárási hullámot indíthatnak el az energiaárak 2022 őszén. A legtöbb vállalkozónak szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a vendégek már nem tudják, s nem is akarják azokat az árakat megfizetni a szolgáltatásért, amiket az energiaárak szükségessé tesznek. Mit tehetünk?

Tovább »

Legalább 7-8 ezer betéti társaság szűnik meg a kata szétverése miatt

Az elmúlt évek legnagyobb cégmegszűnési hullámát indította el a kisadózás kivéreztetése. Szeptemberben nyolcszor annyi társaság végelszámolása indult el, mint az elmúlt 5 év bármelyikében ebben a hónapban. A növekedés oka egyértelmű: betéti társaságok szeptember elsejétől nem lehetnek kisadózók. S mivel

Tovább »

Bértámogatás vidéki vállalkozásoknak

Fél évre szóló, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a vállalkozások, melyek hátrányos helyzetű, regisztrált álláskeresőt vesznek fel új dolgozóként. Az augusztusban indult foglalkoztatási pályázaton fejenként havi maximum 150 ezer forintos támogatást kaphatunk a foglalkoztatáshoz.  Az új pályázattal a vidéki

Tovább »

Vállalkozók számára is változott a gázdíj elszámolása

Módosított a kormány a gázdíj elszámolására vonatkozó rendeletén. Az átalakításra azért volt szükség, mert a szolgáltatóktól érkező gáz változó fűtőértékű, és ezzel a korábbi rendeletben nem számoltak. A módosítás a kedvezményes árra jogosult mikrovállalkozókat is érinti. A vállalkozások egy része

Tovább »

Hol kell lennie a munkaidő-nyilvántartásnak?

A közelmúltban a Kúriáig jutott egy olyan egyszerűnek tűnő kérdés, hogy hol kell tartani a dolgozók munkaidő-nyilvántartását. Az ellenőrök azt szerették volna, ha ez a munkavégzés helyén mindig rendelkezésre áll. A munkáltató nem hagyta annyiban a büntetést, ha egyszer náluk

Tovább »

Hány fok lehet a munkahelyen?

Energiatakarékossági intézkedésként a kormány eldöntötte, hogy 25%-kal csökkenteni kell a közintézmények fűtési költségét, s 18 foknál többre nem fűthetők fel az állami intézményekben található helyiségek. A kormány tájékoztatója után többen is azonnal figyelmeztettek: a döntés jogszabálysértő is lehet, hiszen az

Tovább »

Emelkedő rezsidíjak – mit tegyünk, mire számítsunk?

Július közepe óta százszorosára nőtt a rezsivel kapcsolatos keresések száma az interneten. Nem csoda: az embereket a nyaralási kérdések helyett ezen a nyáron leginkább az foglalkoztatja, hogy ki tudják-e majd fizetni télen a fűtést, képesek lesznek-e legalább megközelítőleg finanszírozni korábbi

Tovább »

Egyszerűsítette a kormány a katás áttérési szabályokat

Több ponton is egyszerűsítette a kormány a kisadózás megszüntetésével kapcsolatos átmeneti szabályokat. Az eddig katás betéti társaságok számára hoztak kedvező intézkedéseket, akár a végelszámolást, akár a normál adózásra való áttérést választják szeptembertől.  Egy egyéni vállalkozóhoz képest egy betéti társaság kilépése

Tovább »

Hogyan járunk jobban a cégautókkal?

Július végétől alaposan megdrágult a céges autók használata. A kormány döntése alapján ezek kikerültek az üzemanyag-árrögzítés hatálya alól, azaz 480 helyett körülbelül 740 forintért kell tankolniuk. A rendelet azonban adhat egy kiskaput – nézzük meg, jobban járunk-e, ha változtatunk az

Tovább »

Céges autó csak piaci áron tankolhat

Jelentősen leszűkítette a kormány azoknak a körét, akik továbbra is rögzített áron vásárolhatnak üzemanyagot. Már szombat déltől az árstop kizárólag akkor érvényes, ha a jármű üzembentartója magánszemély.  A változásra már napok óta készülhettünk, hiszen a MOL vezetése előre jelezte a

Tovább »

Kata helyett átalányadózás

A katából kiebrudalt egyéni vállalkozóknak a legkézenfekvőbb választás az átalányadózás lehet. Ez az idéntől kedvezőbbé vált, mint korábban volt, de az eddigi kisadózóknak még így is jóval többet kell fizetni. A kiszorított kisadózóknak a mai lehetőségek közül az átalányadózás választását

Tovább »

Erősíti-e a hazai turizmust a dráguló légiközlekedés?

Vajon lesz-e hatása a bevezetett különadóknak a hazai turizmusra, érezhető lesz-e az itthoni megszorítás a vendégek számára?  Alaposan megtévesztő a kormány „extraprofit adó“ elnevezésű adócsomagja, hiszen az abban felsorolt tételek többségének semmi köze nincs nemhogy az extra profithoz, hanem egyáltalán

Tovább »

Adóemelések, megszorítás kisvállalkozásoknál

Hivatalosan az extraprofitot elérő, nagy társaságokat akarja adóztatni a kormány, a valóságban viszont sok-sok kisvállalkozóra is jelentős terhet ró az új megszorító csomag. Az extraprofit adóról elnevezett kormányrendeletben valójában sok nyomát nem találjuk az extraprofit adóztatásának. A plusz terheket ugyanis

Tovább »

Számlázás: rutin vagy tudatosság? Vajon jól csináljuk?

Azt gondoljuk, hogy a számlázás egyszerű, rutinszerű. De biztosan úgy csináljuk, ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Nézzük a legfontosabb tudnivalókat, és a leggyakrabban elkövetett bakikat! Főszabály szerint akkor kötelező számlát írnunk, ha:  a vevő adóalany (vállalkozás), magánszemély esetében:

Tovább »

Kiadványaink