A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Egyenlőség és átláthatóság a bérezésben

Egyenlő munkáért egyenlő bér jár a nőknek és a férfiaknak. Ez egy nagyon régi és nagyon egyszerű elv, amit azonban az elmúlt évszázad során még soha nem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Jövőre egy uniós szabály az eddigieknél hatékonyabban fogja megkövetelni ennek az elvárásnak a teljesítését, ám addig már sok mindent meg kell változtatnunk nekünk is a […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Tb-kiskönyv – januártól nem kell töltögetni, de meg kell őrizni

Januártól megszűnik a tb-kiskönyv, de a korábban rögzített adatok nem kerülnek át más adathordozóra. Így használni már nem kell, tárolni azonban a mai elképzelések szerint még évtizedekig fogjuk a kis rózsaszínű füzeteket. A kiskönyvet 2026 januárjától egy új, elektronikus nyilvántartás

Tovább »

Csak szezonban?

Nem mindig fogadja el a NAV a turisztikai idénymunkát Ha turisztikai idénymunkásként veszünk fel valakit, akkor sokkal kedvezőbb feltételekkel fizethetjük az adóját, mintha sima alkalmi dolgozóként szerződtetnénk. De a NAV szemében ennek a lehetőségnek a használata már felvetheti az adóelkerülés gyanúját, s nem egy esetben átminősítik a szerződéseket alkalmi munkává. Ami évekre visszamenőleg dupla közteherfizetést […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Egyszerűbb lesz a nyitvatartás kezelése

Több előíráson is könnyítene a kormány, hogy egyszerűsítse a vendéglátók, szálláshelyek és üzletek adminisztrációját. Kevesebb változást kell majd bejelenteni. Nyitvatartási idő: 8-18 óra között szabadon, bejelenteni sem kell Üzlet nyitásakor be kell jelenteni a tervezett nyitvatartási időt, majd a működés során a változásokat is. A régebbi, szigorúbb szabály 2021-ben már enyhült, azóta csak az egy […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Változott, könnyítéseket hozott magával a fürdőkre vonatkozó rendelet

A dézsafürdőzés és a jakuzzizás közkedvelt a szállóvendégek körében. Telepítésük egyszerű, és az idén az üzemeltetésükkel kapcsolatban is jópár könnyítést kaptak a magánszállásadók. Lássuk, mi változott a szabályozásban! A dézsafürdőztetéssel is foglalkozó szálláshelyeket az 510/2023. kormányrendelet komoly keretek közé zárja.

Tovább »

Fesztiválkalauz 2025. december

Adventi Fények 2025. november 29. Helyszín: Ráckeve Akiket várnak: vendéglátók, kézműves élelmiszer-előállítók Jelentkezés referenciával és fényképes bemutatkozással: penzugy@akmk.rackeve.hu; akmkrackeve@gmail.com Kontakt: Nemes Nagy Anita Jelentkezési határidő: 2025. november 15. Helypénz: 3000 Ft/fm További információ: Ács Károly Műv. Közp. tel.: +36 24 518 650 web: facebook.com/acskaroly.muvelodesikozpont Bajai Karácsonyi

Tovább »

Hazai Vendégváró 2025. október

Airbnb: minden bevételt látni akar a kormány Változott, könnyítéseket hozott magával a fürdőkre vonatkozó rendelet Emelkedtek az EPR díjak Ki válthatja be a nyugdíjas utalványokat? NTAK, szakmai érdekességek, turisztikai trendek és borok – így telt a Previo szakmai nap Mérlegek

Tovább »

Új célcsoport a turizmusban: egyedül utazó idősebb nő

A turisztikai iparágnak egy újabb célcsoportra érdemes fókuszálni. A gyerekek kirepülése, esetleg a válás után egyre több 50-es, 60-as nő indul egyedül világot látni. A kizárólag nőknek szóló utazási iroda, a Girls’ Guide to the World friss kutatása 330 nő

Tovább »

A külföldi vendégek hajtották a turizmust

Idén január és augusztus között a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 1,9, a külföldieké 11 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A külföldi vendégek és vendégéjszakák száma erőteljes növekedést mutatott augusztusban tavalyhoz képest, és húzta fel a turizmus

Tovább »

Robban az ökoturizmus a nemzeti parkokban

A hazai nemzeti parkok mára a fenntartható turizmus központjaivá váltak – évi 1,6 millió látogatót vonzanak és 1000 km tanösvényt kezelnek. Jelenleg a 700 ökoturisztikai létesítményből 350-et nemzeti park igazgatóságok tartanak fenn, így mára a fenntartható turizmus legnagyobb letéteményeseivé váltak.

Tovább »

SZÉP-kártyás csalókat buktatott le a NAV

Több mint 202 millió forintnyi SZÉP-kártyás feltöltést váltott készpénzre az a csoport, melynek tagjait nemrég az adóhatóság ellenőrei buktatták le. A csoport szinte nyilvánosan végezte a tevékenységét. Egy több mint hatezer tagot számláló internetes csoportban terjedt el, hogy 20 százalékos

Tovább »

SZÉP-kártya: 49,1 milliárdot költöttek augusztusban

Öt és fél százalékkal költöttek többet az előző évinél a SZÉP-Kártyákról a tulajdonosok – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A teljes költés 49,1 milliárd forint volt augusztusban. A tárca nem közölt arról részletes adatokat, hogy a kártyaforgalom mekkora része szolgálta a

Tovább »

Rászálltak a Wolt-ra a hatóságok

60 millió forintos munkavédelmi bírságot és 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Wolt cégcsoporthoz tartozó vállalkozásokra a hatóságok. A munkavédelmi ellenőrzés során több telephelyen találtak a dolgozók egészségét és testi épségét közvetlenül veszélyeztető, súlyos kockázatokat. Az ellenőrök többek

Tovább »

Elérhető és olcsó kávétrendek az éttermekben

A magyar vendéglátásban a kávé fogyasztása évszázados hagyománnyal bír. Ám az utóbbi években a vendégek igényei átalakultak: egyre nyitottabbak az újdonságokra, különleges ízekre és élményekre. Ez remek lehetőség, hogy modern, trendi kínálattal frissítsük a menüt. Betérünk egy vidéki város egyszerű vendéglőjébe. A tulajdonos házias, olcsó ételeket kínál, többnyire hazai vendégeknek. Sok a középkorú, családos vendég, […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Alkoholmentes bor – új fejezet a magyar borkultúrában?

A bor világa mindig is érzékenyen reagált a változásokra. Új fajták, új termőterületek, divatok és trendek jönnek-mennek. Mégis van valami időtlen a borozás hagyományában. A pohár emelése, a koccintás, az ízek és illatok élménye. Most egy olyan új „szereplő” kopogtat a magyar borpiac ajtaján, ami egyszerre vált ki lelkesedést és szkepszist: az alkoholmentesített bor. Magyarországon […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

A hűség nem borítékban érkezik

Így építhet egy kisvállalkozó stabil és elkötelezett csapatot  A turizmusban tevékenykedő kisvállalkozások legnagyobb kihívása nem a vendégek megszerzése, hanem a munkavállalók megtartása. Nemes-Nagy Szilvia vezetési és személyzeti szakértő szerint ez sokszor csak vezetői figyelem és következetesség kérdése. A nagy szállodaláncok és étteremcsoportok komoly HR-stratégiával dolgoznak: folyamatosan elemzik az állomány ingadozását, újabb és újabb eszközöket vetnek […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

A telefonos foglalás ciki, a szöveges posztolás antitrendi, akkor mi marad nekünk?

A kommunikációs szokások átalakulása nem tegnap vagy ma kezdődött, de az utóbbi időben látványosan felgyorsult. A telefonálás kicsit sem divatos, ellentétben az azonnali üzenetváltással. De míg itt menő a szövegelés, a közösségi médiában, megosztásokban már nem, ott a látvány a nyerő. Nem lehetetlen kiigazodni az új tendenciákon, és meg kell próbálnunk lépést tartani velük a […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Százezres gázszámla a csöveket épp életben tartó langyosságért

Magánszálláshelyet üzemeltetek, egyéni vállalkozóként. A gázdíjat nem egyetemes szolgáltatásként kapom, így télen nem is mertem vendéget fogadni. Ezért a szálláshelyemet bezártam, a fűtést alapon hagytam azért, hogy a vízvezeték csövei ne fagyjanak el. Ám még így is százezres tétel szerepelt a gázszámlán. Mit tehetnék a téli időszakban? Az egyetemes szolgáltatás esélye már elszállt A lakossági […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Segítség, a védett állatok nem foglaltak, csak beköltöztek!

Tegyük fel, hogy a szállásunk annyira otthonos, barátságos, hogy állati nagy iránta az érdeklődés, csak éppen szó szerint állati. Mit tehetünk, ha a szobát foglalnak nálunk a pelék, denevérek vagy mondjuk vidrák, amik védett állatok?  Azt egyből le kell szögeznünk, hogy mivel védelem alatt állnak, így csak úgy nem csíphetjük el őket. Ezek az állatok […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Éttermi ebéd és jövedelem

Hogy mennyire találjuk olcsónak vagy drágának egy étterem árait, az főleg attól függ, hogy mit enged meg a pénztárcánk. A chefspencil.com portál annak alapján hasonlította össze a világ nagyvárosainak éttermi árait, hogy azok hogyan viszonyulnak a helyi lakosság jövedelméhez, vagyis hogy egy helyi középkategóriás éttermi ebéd mennyire jelent vállalható költséget vagy áldozatot a helyben élők […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Előleg bekérése nélkül a szállásfoglalók játékszerévé válhatunk?

Főszezonban, három éjszakára szólt vendégem foglalása, de nem érkezett meg. Előbb jelezte, hogy kis baleset érte, de befut majd, aztán többet is marad, ám végül felszívódott. A Bookingon távol maradó státuszba tudtam tenni az illetőt, így jutalékot nem kell fizetnem. A foglalások díját a szálláson szedem be, ezt nem bízom a közvetítőre. Előleget sajnos nem […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Glamping, a luxus kemping

Lehet egy kérdésem? Rovatunkban a turizmusban, vendéglátásban dolgozó szakemberek tesznek fel egymásnak szakmájukat érintő kérdéseket. Aki ebben a hónapban válaszol és kérdez, az abádszalóki Tisza-tó Glamping üzemeltetője, Nagy-Kismarci Bálint. Ehavi kérdések: „Miért glamping típusú szálláshelyet hoztak létre a Tisza-tó partján?”  Nagy-Kismarci Bálint a Tisza-tó Glamping vezetése mellett egy német multinál dolgozik informatikusként. Párja a marketing […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Mérlegek hitelesítése és kalibrálása

Az idei fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalata szerint a vendéglátóhelyeken az egyik leggyakoribb probléma az, hogy nincsenek hitelesítve a mérlegek. Összefoglaltuk a mérlegek hitelesítésére vonatkozó előírásokat.   A kereskedelemben és a vendéglátásban használt mérlegeket és súlyokat kétévente hitelesíteni kell. Ez azokra a mérlegekre vonatkozik, amiknek a használata joghatással jár. Azaz nincs szükség egy olyan mérlegnek a hitelesítésére, amit […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

NTAK, szakmai érdekességek, turisztikai trendek és borok

Így telt a Previo szakmai nap Az NTAK várható újdonságai, az utazási szokások alakulása és az e-bike-kok nyújtotta lehetőségek is terítékre kerültek a „Hello Previo! Találkozások – ízek – inspirációk” címmel rendezett szakmai napján. Innen hoztunk önöknek néhány szakmai csemegét.  NTAK – jövő év elején érkeznek a fejlesztések A nap egyik legnépszerűbb előadását Pataki Júlia, […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Ki válthatja be a nyugdíjas utalványokat?

Az áremelkedések miatti kompenzációként kapott minden nyugdíjas 30 ezer forint értékű, élelmiszerre költhető utalványt. Hol lehet felhasználni ezeket az utalványokat, beválthatók-e büfékben, éttermekben is? Az utalványokat szeptember elején kapták meg azok az idős emberek, akik július hónapban valamilyen nyug­ellátást kaptak. Csaknem 2,3 millióan tartoznak ebbe a körbe, így fejenként 30 ezer forinttal számolva, ez 69 […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Emelkedtek az EPR díjak

Októbertől emelkedtek az EPR díjak. A díjemelés várhatóan kihat az érintett termékek árára is, tovább növelve az élelmiszer-inflációt. A sütőolaj és zsír EPR díja például több, mint 70 százalékkal drágult. Az EPR díjak 2023-ban jelentek meg a közterhek között. A

Tovább »

Airbnb: minden bevételt látni akar a kormány

Automatikusan szeretné látni az Airbnb-ből és más, hasonló platform alapú szolgáltatóktól érkező bevételeket a kormány. Nem bíznak abban, hogy az ilyen szolgáltatóknak dolgozó hazai vállalkozások rendben beszámolnak a bevételeikről, így ezzel az automatikus információgyűjtéssel szeretnék felülvizsgálni az adóbevallásokat. Az új törvény már a Parlament előtt fekszik, januártól indulna is az új adatszolgáltatás.  A kormány egyik […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Fesztiválkalauz 2025. november

Márton-napi Vigasságok és Búcsú 2025. november 7-9 Helyszín: Bogács Akiket várnak: kisvendéglátók Jelentkezés: turizmus@bogacs.hu Kontakt: Szikora Zsófia Jelentkezési határidő: 2025.november 1. Jelentkezési lap:  bogacs.hu Helypénz: 10.000 Ft/nap, áramigénnyel 12.000 Ft/nap, büféseknek: 20.000 Ft/nap További információ: Bogácsi Turisztikai és Szolgáltató NKft. Tel.:

Tovább »

Hazai Vendégváró 2025. szeptember

Szálláshelyek júliusban: alig észrevehető növekedés Októbertől igényelhetők a 3%-os turisztikai hitelek Ezekre kell figyelni az új szálláshely-minősítési rendszerben Jár-e büntetés, ha kihagyjuk az NTAK-adatszolgáltatást? Tisztítószer-tudástár – mit vizsgálnak az ellenőrök? Önök kérdezték…: Nyitvatartási idő: mikor jelentsük be a változást? Készételek

Tovább »

A mobilmentes étkezésért kampányolnak

Ingyen kapják a gyerekmenüt a VakVarjú étteremcsalád vendégei, ha a család minden tagja kikapcsolja, és egy lezárt dobozba teszi a mobilját az étkezés teljes időtartamára. Ha párok vállalják a mobilmentes étkezést, akkor egy-egy pohár gyöngyözőbort vagy alkoholmentes pezsgőt kapnak ajándékba. 

Tovább »