A sikeres vendéglátók és szállásadók szakmai lapja

Ügyfélszolgálati telefonszámunk: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu vagy üzenhet a weblapról

Keresés

Új pályázati támogatás kisvállalkozásoknak

Vissza nem térítendő pályázati támogatáshoz juthatnak a legkisebb, legsérülékenyebb vállalkozások. Az új pályázati program csak a leghátrányosabb térségekben érhető el – négy leszakadó régiót és a szabad vállalkozási zónákat sorolhatjuk ide. A támogatás 5 és 30 millió forint közötti lehet

Tovább »

Kocsmaprogram – 3 milliós ingyenpénz falusi kocsmáknak

A február végén meghirdetett új kocsmaprogramban szinte bármilyen elvárás, feltétel nélkül pályázhatnak 3-3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra az ezer fős alatti településeken működő kiskocsmák. A pénz a rezsiköltség kifizetésétől az eszközbeszerzésig szinte bármire elkölthető, önrészt nem kell felmutatni.

Tovább »

Honlapkészítésre pályázhatnak a vállalkozások

Internetes honlap készítésére, közösségi médiafelület létrehozására és hasonló szolgáltatásokra pályázhatnak mikro- és kisvállalkozások, melyek legalább egy embert foglalkoztatnak. Olyan vállalkozások jelentkezhetnek, melyeknek egyáltalán nincs még honlapjuk, vagy ha van, akkor legalább fél éve nem volt rajta semmilyen frissítés. Kilencmilliárd forintot költ el a kormány a honlapkészítési pályázatra, ám ebből a pénzből egy-egy vállalkozáshoz maximum másfélmillió […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Nullás hitel fejlesztésre

Február elejétől változtak a vállalkozások számára elérhető kamatmentes hitelprogram feltételei. Újdonság, hogy kisebb fejlesztési programokkal is számolhatunk, mert az eddigi 10 helyett 5 millió forint lett az alsó határ. A hivatalos nevén KKV Technológia Plusz Hitelprogram a köznyelvben csak nullás hitel, ugyanis a vállalkozások teljesen kamat- és költségmentesen juthatnak hozzá a forráshoz. Minimum 5, maximum […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Demján Sándor Program: jó lehetőség, de gyorsan ki fog ürülni a kassza

Egy 48 milliárd forintos eszközbeszerzési pályázat nyílik meg kisvállalkozók előtt január 13-án. 50 százalékos támogatás mellett lehet fejleszteni, azonban a sikeres pályázás esélye kicsi: három évvel ezelőtt egy hasonló programban 14 perc alatt fogyott el a több mint kétszer ekkora keret.   Demján Sándor, egykori üzletember nevét viseli az a kormányzati támogatási program, melynek most a […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Eszközbeszerzési pályázat a láthatáron

2025 januárjára várható a vidéki kisvállalkozások támogatását célzó, eszközbeszerzésre vonatkozó pályázat kiírása. A végleges verzió még nem jelent meg, viszont lényeges változások már nem várhatóak. Kovács Gergő, pályázatíró szakértőt kérdeztük a részletekről. Kik pályázhatnak? – A célközönség most a mikro-

Tovább »

Munkavédelmi pályázat kiírása várható idén év végén

2024 végére várják a szakemberek munkavédelmi támogatásra vonatkozó pályázat kiírását. A fő cél a munkafeltételek korszerűsítése és a foglalkozási megbetegedések, munkabalesetek megelőzése. Pontosan mi lesz a pályázat célja? A legfontosabb kör tehát a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések megelőzése és a munkafeltételek korszerűsítése. Főként eszközbeszerzésekre gondoljunk, ezen a területen igen széles kör lesz elszámolható. Például: munkaeszközök vagy […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Innovációs pályázat

Októbertől új pályázati forrás vált elérhetővé kis- és középvállalkozások számára. Az egyszerűen csak innovációs pályázatnak hívott felhívás azonban alaposan feladja a leckét. Legalább 30 milliós fejlesztést kell vállalni, és alaposan szabadjára kell engedni a gondolatainkat, hogy valóban valami újat tudjunk letenni az asztalra. Mostanában sok pályázatíró cég keresi fel a kis- és középvállalkozásokat, hogy az […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Október 15-től november végéig pályázhatnak a vidéki büfék az egymillió forintra

Országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé pályázhat összesen 2,8 milliárd forintnyi forrásra. Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordítható. De felhasználható energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre

Tovább »

Egymilliós pályázat: a kávézók, majd a büfék pályázhatnak

Október 9-ig pályázhatnak a kávézók és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek az egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel. A program keretében üzletenként egymillió forint értékű támogatás kapható korszerű konyhatechnológiai és a

Tovább »

Vendéglátó üzletek egymillió támogatása – túl sokan hagyják ki az „ingyen pénzt“

Lezárult a vidéki vendéglátóhelyek támogatási pályázatának első üteme. Júliustól már a cukrászdák üzemeltetői nyújthatják be pályázatukat az üzletenként elérhető egymillió forintos támogatásra. A Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye alapján ugyanakkor nagyon alacsonynak tűnik a pályázók száma, úgy tűnik, sokan kihagyják a

Tovább »

Május 27-től igényelhető az éttermek egymilliós támogatása

Május végén indul a vidéki vendéglátóipari vállalkozásokat támogató pályázati program. Elsőként az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek pályázhatnak, nyáron a cukrászdák, zenés táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók büfék, italboltok. Az első pályázati felhívás

Tovább »

Pályázat cigányzenére

Megjelent a pályázat, amivel a kávéházi és éttermi cigányzene újbóli elterjedését szeretné segíteni a kormány. Kérdés, hogy lesz-e elegendő zenész, akik hajlandók vállalni a program feltételeit.  Muzsikáló Magyarország néven jelentette meg a kormány azt a támogatási programot, melynek célja a

Tovább »

Egymilliós támogatást kaphat minden vidéki vendéglátós

Egy 15 milliárd forintos turisztikai támogatási programot hirdetett meg a kormány, a pályázatok hamarosan meg is jelennek. Az összeg legnagyobb része, mintegy 13 milliárd forint vendéglátással foglalkozó, vidéki vállalkozásokhoz juthat. Mindenki pályázhat, akinek van NTAK-regisztrációja.  Most először nem csak kötelezi

Tovább »

Pályázat elektromos autó beszerzésére

Februártól egy éven keresztül elektromos autó beszerzésére pályázhatnak a vállalkozások. Egy-egy személyautóra 2,8 millió forintot, teherautóra az akkumulátor kapacitásától függően akár 4 millió forint támogatást is kaphatunk.  Február elsején indul a pályázat beadási időszaka, s ha marad keret, akkor egészen

Tovább »

Rezsi támogatási pályázat: új helyen

A növekvő energiaszámlák okozta nehézségek enyhítésére a kormány a téli hónapokra lehetővé tette a szálláshelyek és vendéglők rezsitámogatását. A január és március közötti energiaszámlákra kapható támogatás. Ennek összege a 2022-es és az idei energiaszámla különbségének a fele lehet. A pályázat

Tovább »

Megjelent a rezsitámogatási pályázat

Januári számunkban jeleztük, hogy a kormány kiterjesztette a rezsiköltségek támogatását célzó pályázatot a vendéglátóiparra és a szálláshely-szolgáltatásra is. A decemberi bejelentés után januárban megjelent a módosított pályázati felhívás. A támogatási kérelmek most már beadhatók, a határidő április 30-ra módosult.  Az

Tovább »

Turisztikai vállalkozások is kaphatnak hozzájárulást az energiaköltségeikhez

Kiterjesztette a kormány az úgynevezett energiaintenzív vállalkozások támogatását a turisztikai szektorra is. Ezt a támogatást olyan vállalkozások kaphatták, amelyeknek az energiaszámlája eléri az összes árbevételnek legalább a 3 százalékát. Eddig csak a feldolgozóiparban működő, termelő cégek kerülhettek ebbe a körbe, hamarosan azonban a vendéglők és szálláshelyek is elérhetik. A sok energiát fogyasztó vállalkozások támogatási programját […]

Ez a bejegyzés csak a tagok számára érhető el. log in

Tovább »

Kedvező hitellehetőség műkődési költségekre

Meglepő módon idén egy kedvező hitellehetőséget hozott a december, kihasználhatjuk a jó ajánlatot még az év vége előtt. December 8-ától újra igényelhető a működési költségekre is használható 0%-os hitel – sietnünk kell, mert könnyen lehet, hogy pillanatok alatt ki fog merülni

Tovább »

Csak keveseknek érhető el a vállalkozások rezsitámogatási programja

Kis cégek rezsitámogatási programját hirdette meg a kormány annak érdekében, hogy mérsékelje a működésükhöz sok energiát felhasználó vállalkozások jelentősen megemelkedett terheit. Sajnos a támogatásra csak a feldolgozóiparban működő, gyártó vállalkozások pályázhatnak. Az energiatámogatási program kizárólag azokat a vállalkozásokat érinti, melyek

Tovább »

Diákok nyári foglalkoztatása

A diákok számára a tavalyinál sokkal kedvezőbb lett a nyári munka, hiszen rájuk is vonatkozik a 25 év alatti fiatalok adómentessége. A diákok foglalkoztatása a nyári munkaerő-gondokat is enyhítheti, érdemes átnéznünk a lehetőségeket.  Diákok foglalkoztatására nemcsak a nyári szünetben, hanem

Tovább »

Lovas létesítmények fejlesztésére pályázhatunk

Két meglévő ló a feltétel, az elnyert pénzből pedig lovardát építhetünk maximum 70 százalékos állami támogatással. A pályázat nemcsak a turisztikai programokat támogatja, hanem bármit, ami a lótartáshoz kapcsolódhat. A pályázat egyik fő célja, hogy a vidéki térségekben támogassa a

Tovább »

Május 14-ig adhatók be az energetikai pályázatok!

2022. április 11-én jelent meg a 12 milliárdos keretösszegű, vállalkozások számára elérhető energetikai pályázat (GINOP-4.1.5-22). A beadásra május 11-től nyílt lehetőség, és a kiírás alapján a pályázatokat június 11-ig lehetett volna benyújtani. Csakhogy már a pályázat megnyílásának napján 10:00 órakor

Tovább »

Újra pályázhatnak a vállalkozások – Közép-Magyarország és az egyéni vállalkozók most kimaradnak

Meglévő épületek energetikai felújítására pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Többek között hőszigetelésre, nyílászárócserére, fűtéskorszerűsítésre és a világítás energiatakarékosabbá tételére nyerhető pénz. Május 11. és június 10. között lehet beadni a pályázatokat.  2022. április 11-én jelent meg a 12 milliárdos keretösszegű

Tovább »

Támogatást kaphat, aki ukrán menekültet foglalkoztat

Támogatást igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább heti 20 órában foglalkoztatnak február 24. után érkezett ukrán menekülteket. A támogatást az érintett dolgozók lakhatási és utazási költségeire kell fordítani. A támogatás célja, hogy könnyebben tudjanak munkát vállalni Magyarországon azok, akik a

Tovább »

Lakásfelújítási támogatás – felhasználhatjuk-e szálláshelyre is?

Még 2022 végéig igényelhetjük a lakások felújítására szolgáló, maximum 3 millió forintos, 50 százalékos támogatást. A támogatás lakások felújítására szól, de kihasználhatjuk saját tulajdonú vendégházakra, magánszálláshelyekre is. Az otthonfelújítási támogatást a gyereket nevelő családok életkörülményeinek a javítására találta ki a

Tovább »

Szálláshely-fejlesztésre pályázhatnak a mezőgazdasági kistermelők

Megjelent egy olyan szálláshely-fejlesztési pályázat, amin csak mezőgazdasági kistermelők indulhatnak. A pályázatnak az a célja, hogy a mezőgazdasági kistermelők is turisztikai szolgáltatásokat indítsanak a falusi térségekben. Nem kis lehetőséghez jutnak, hiszen akár 100 millió forintot is igényelhetnek egy vendégház vagy

Tovább »

Vendégváró hírek

Akár 10 millióra is pályázhatnak az 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások Megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása. A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban ezúttal összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket. A programban 2-10

Tovább »